Kategória: Halásztelki FC

U15: Győzelemmel folytatódott a veretlenségi széria

Szombaton lejátszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését U15-ös brigádunk🔚A délutáni kezdő sípszó elhangzásakor Dombóvár legjobbjai álltak ifjainkkal szemben🆚

Ősszel három gólnyi különbséggel maradtunk alul az „odavágón”, így a visszavágás vágya is fűtötte a lelkeket és a lábakat. Emellett pedig azon hosszú sorozatot sem szerettük volna megszakítani, amely immár április eleje datálódik és pontosan 6 meccs óta tartó veretlenségben „ölt testet” 💪

A félidő „derekáig” Smidt Bence duplája 🎯🎯és Kálmán Máté 🎯találata három gólos előnyt eredményezett, amelyhez fel tudtak kúszni vendégeink a fordulásig. A második etap hasonló „leosztásban” zajlott, csupán annyi volt a különbség, hogy Smidt Bence újabb duplája 🎯🎯mellé ezúttal Kozma Sanyi csatlakozott🎯

Bravúros tavaszi hadjáratunk tovább folytatódott és győzelemmel búcsúztak tehetségeink a hazai pályától az idei bajnokságban🔥👌

Bravó Urak👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Ősszel Dombóváron csúnya vereségbe szaladtunk bele és ezt nagyon szerettük volna kijavítani.

Az első félidőben még nagyon kapkodó és pontatlan volt a játékunk annak ellenére, hogy már akkor is vezettünk. A szünetben megbeszéltük, hogy min kellene változtatni. A második félidő már sokkal jobban nézett ki játékban és így magabiztosan abszolváltuk a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel az is eldőlt, hogy a bajnokságban a 6-ik helyen végeztünk! Ehhez tiszta szívből GRATULÁLOK a Csapatomnak! Sok melót tettek a Srácok ehhez a szép eredményhez.”

A Dombóvár csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Győzelem az idei utolsó hazai fellépésen

Szombat délután a 2024/2025-ös évad utolsó hazai mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunk🔚A tabellán mögöttünk álló Dunaharaszti csapata látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba és szép búcsúra készültünk az idei záró hazai meccsünkön🆚

Rögtön a mérkőzés elején megadtuk az alaphangot, hiszen Nádas Krisz már a 6⃣. percben megszerezte a vezetést egy szép fejest követően 1⃣0⃣🎯Majd négy percet követően Dobos Zalán is bólintott 2⃣0⃣🎯

A két gyors gól megnyugtatta csapatunkat és a sebességi fokozatot lejjebb kapcsolva csordogált tovább a meccs. Ellenfelünk védekezésre rendezkedett be, így csupán néhány helyzetünk adódott.

Fordulást követően sem kellett lerágni a körmöket az izgalom okán és mivel mindkét oldalon kimaradt néhány kínálkozó lehetőség, már nem változott a 1⃣0⃣. percben kialakult eredmény✅

Kapott gól nélkül húztuk be a győzelmet és ezáltal a fontos három pontot💪

Bravó Urak👏👏

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Az első húsz percig jól játszottunk, sikerült is két gólt szerezni! Ezzel ki is alakítottuk a végeredményt. A gólokat követően nagyon visszavettünk a tempóbó, de még így is voltak kihagyott helyzeteink. A lényeg az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést! Jó lett volna még gólt, gólokat szerezni, ám ebben a mérkőzésben ennyi volt. Gratulálok a csapatnak!”

A Dunaharaszti csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő meccsekhez 🤝🙏

📷Béky Márk 🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9, U11: A Puskás Akadémia vendégei voltunk

Csütörtök délután ismét nagy kaland várt ifjú tehetségeinkre, ugyanis két korosztályunk is Felcsútra látogatott, hogy megmérkőzzön a Puskás Akadémia legjobbjaival 🤝

Az edzőmeccsek előtt Srácaink megtekinthették a pazar kompexumot👀A számtalan relikvia mellett a stadion öltözői, a játékoskijáró és a centerpálya is megnyílt ifjaink előtt, de a sajtószoba és a kollégium, valamint a rengeteg focipálya is felfedezésre került⚽️

A kék-sárga mezekbe öltözött tehetségeink aztán a pályán mutathatták meg tudásukat💪

👉U9⃣: Az ifjabbak két egymás melletti pályán párhuzamosan játszottak a hazaiakkal és a négy etapból álló meccseken pazar formát mutattunk. Szép mennyiségben termeltünk a gólokat, hogy aztán még a felhőszakadás előtt elégedetten érjen Bennünket a mérkőzések végét jelentő sípszó🔥

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Kisgyörgy Gábor, Budai Máté, Bozai Balázs, Pakai Péter, Sárdi Máté, Császári Alex, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Tímár Balázs, Mikó-Hárosi Tamás, Nagy Máté, Pakai Bence

🎯Harkai Kevin 1⃣1⃣, Mikó-Hárosi Tamás 5⃣, Sárdi Máté 3⃣, Budai Máté 2⃣, Neznik Noel 2⃣, Bozai Balázs, Harkai Krisztián, Nagy Máté, Pakai Bence, Pakai Péter

🗣A mérkőzéseket követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Remek élménnyel és rengeteg tapasztalattal gazdagodtak ma a gyerekek.

Az elején pár játékos talán túlzottan is meg volt illetődve, így a kelleténél több hibával játszottunk, utána viszont szépen lassan felvettük a ritmust és kifejezetten jól játszottunk!

Mindkét oldalon rengeteg jó egyéni teljesítményt láthattunk, gratulálok mindenkinek a mai játékához.”

👉U11: Négy felvonásban focizott idősebb csapatunk is. Az első két negyedben kifejezetten kompakt játékot mutattunk és sokáig vezettünk is neves ellenfelünkkel szemben. A nagy tempó aztán ugyan hazai oldalra billentette a képzeletbeli eredményjelzőt, de ifjaink ismét megmutatták nem csupán azt, hogy milyen jól is fociznak, de azt is, micsoda szívvel és lelkesedéssel játszanak🔥

🙋‍♂️Juhász Máté, Dobos Dávid, Tímár Noel, Pakai Dominik, Kósdi Kada, Balla Benedek, Terdik Merse, Gábris Levente, Kispál Hugó, Tercs Bende és Mátyás Noel

🎯Kispál Hugó és Mátyás Noel

🗣A mérkőzést követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Köszönjük az edzőmérkőzés lehetőségét a Puskás Akadémiának. Gratulálok a srácoknak a jobbnál jobb teljesítményekhez. Eseménydús mérkőzésnek lehettünk a szemtanúi, ahol rengeteg lehetőségünk és ziccerünk adódott. Más ritmusban kellett focizniuk a srácoknak, de remekül helytálltak és a párharcaikat túlnyomó részt meg is nyerték. Mégegyszer gratulálok az egész csapat teljesítményéhez.

Hajrá Telek!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

A Puskás Akadémiának köszönjük a meghívást és a remek mérkőzéseket🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″sárga”: Győzelemmel zártuk a szezont

Csütörtökön délután játszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését U13-as „sárga” csapatunk🔚A Németh Ferenc Sportcentrumban fogadtuk a Darazsak együttesét, akik ellen az odavágón egy szoros és jó iramú meccsen maradtunk pont nélkül 🆚

Ismét sikerült egy jó meccset villantani vendégeinkkel, amelynek végén ezúttal Mi örülhettünk💪Pántya Levi duplája mellé Jákli Zsolti is feliratkozott a góllövők közzé, és mivel a hálónk csak kétszer zörrent, így magasba lendülhettek a kezek✅

Igazi foci fieszta kerekedett a meccs végére, hiszen az edzést letudó „kék” csapatunk is szurkolt a társaknak a pálya szélén és a lefújást követően együtt ünnephették a győzelmet a srácok 👏

Szép volt Fiúk👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Gratulálok az egész csapatnak! Fantasztikus szezonzáró mérkőzést játszottunk, ahol a srácok egytől egyig akarták a győzelmet és sikerült is elérni egy erős és jó csapat ellen.”

A Darazsak csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Kiszakadt a „gólzsák”

Elmaradt bajnoki mérkőzést pótolt U19-es csapatunk szerdán késő délután. Az Airnergy csapatát fogadtuk és az utóbbi hetek, hónapok balszerencsés meccseit követően ezúttal végre Felénk billent a „sors góllövő lába”🎯

Megszokott forgatókönyv szerint ismételten rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, azonban rendre ki is hagytuk azokat❌Aztán a félidő közepén Sztaskó Zola lépett ki Erdei Milán remek kiugratásával és megszerezte a hőn áhított vezetést 1⃣0⃣🎯

Egy kapufa és további három ziccer jelezte, továbbra is támadásban vagyunk. Aztán Kanter Barni ívelésére Polyóka Ádi érkezett a hosszún és közelről nem hibázott 2⃣0⃣🎯

Számtalan helyzet maradt kihasználatlanul az első etapban, ám a fordulást követően kisimultak a ráncok.. Szinte a középkezdésből villantunk. Kanter Barni ismét jól szaladt el a jobb oldalon, pontosan centerezett, ahol az egész meccsen agilisen mozgó Erdei Milán vette le a labdát és használta ki, hogy egyedül hagyták 3⃣0⃣🎯

Ha pedig egy üzlet beindul… Ismét a jobb és ismét Kanter Barni, ám pazar formában futballozó játékosunk ezúttal befejező volt. Lindner Szabi mérnöki pontosságú beadását fejelte közelről a kapuba 4⃣0⃣🎯

Vendégeink lemásolták gólunkat és egy beadást követő közeli fejesből szépítettek 4⃣1⃣

Ám még nem volt vége a meccsnek, hiszen a bombagólok még csak ekkor lettek betöltve🚀A szünetben beálló Béres Alex állt a labda mögé 25 méterre a kapu előtt és irtózatos nagy gólt biggyesztett a bal alsóba 5⃣1⃣🎯🚀

Két perc sem telt el, Erdei Milán ismét pazar labdát adott, ezúttal Kanter Barninak, aki köszönte szépen és higgadtan értékesítette a helyzetet 6⃣1⃣🎯

Az egész szezonban szinte végig sérülésekkel küszködő Erdei Milán is begyújtott egy rakétát és közel 35 méterről okosan lőtte ki a hosszút 7⃣1⃣🎯🚀

A végig sportszerűen játszó vendégek egy szabadrúgást követően ismét betaláltak 7⃣2⃣ , ám Kanter Barni még újabb meglepetést tartogatott. 25-ről fantasztikus találatot jegyzett a bal felsőt kicakkozva, megszerezve ezzel mesterhármasát 8⃣2⃣🎯🚀

Felszabadult és szemre tetszetős játékunk ezúttal eredménnyel is párosult, bravó Urak👏👏👏

A gólesőt követően ifjaink a Hermina Étterem jóvoltából pizzákkal tették teljessé az estét🍕

🗣Mérkőzést követően Kornis Dávid vezetőedző értékelt:

„Hetek óta nem akartak jönni a gólok, pedig minden mérkőzésen rengetegszer kerültünk oda a kapu elé, akár nullára játszott szituációkhoz is. Ugyan a ziccerek nagy részét ma is kihagytuk és a semmiből kaptunk megint két gólt, viszont végre kinyilt az a bizonyos zsák!!!

Jól brúsztoltunk ma, jól forgattuk a széleket, jók voltak a mélységi labdák, kompakt volt a játékunk! Azt gondolom az első perctől kezdve nem volt kérdés, hogy ma megszakadjon ez a negatív sorozat.

Gratulálok mindenkinek! Nagyon megérdemelték már a srácok!”

Az Airnergy csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezon hátralévő mérkőzéseihez🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Budafok látogatott Halásztelekre

A partneregyesületi együttműködés keretében a tehetségközpontként működő Budafok látogatott kedden délután a Németh Ferenc Sportcentrumba🤝

Kiemelt utánpótlás tornára készülő ellenfelünk kérésére 6+1-es felállásban és kisebb méretű pályán játszottunk vendégeinkkel, hogy segítsük felkészülésüket. Így két pályán párhuzamosan focizhattak Srácaink és Mindenki újabb játékpercekkel gazdagodhatott ⚽

A két szoros mérkőzésen összesen 1⃣3⃣ találatnak tapsolhattak a kilátogatók🎯

🙋‍♂️Hegedüs Nimród, Kárpáti Bálint, Ferencz András, Hangyál Zsombor, Spáczay Martin, Tarpai Poldi, Dobos Ádám, Csala Márk, Énekes István, Hederics Marcell, Mátyás Bence, Molnár Balázs, Pántya Levente, Kósdi Kada, Sponga Márk, Göndöcz Tamás, Fehér Benett, Kaló Milán, Matondo Joel

🎯Sponga Márk 2⃣, Fehér Benett, Hederics Marcell, Kaló Milán és Pántya Levente

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Hasznos mérkőzéseken vagyunk túl a Budafok U12-es csapata ellen, akikkel egy fontos tornára készülve 6+1 felállásban játszottunk. Két csapatunk két pályán játszott párhuzamosan.

Szoros meccseket sikerült játszanunk, amely jó szolgálatot tett mindkét csapatnak a szezon hajrájához érve.”

Budafok csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavasz hátralévő meccseihez, valamint az utánpótlás tornához🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛