Klubunknál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy utánpótlás játékosainkat a tervszerű felkészülések mellett a versenyeztetés tekintetében is egyre nagyobb kihívások elé állítsuk
Kis korosztályainknál mérkőzésről mérkőzésre járnak ifjaink, hogy az őszi tanulási fázis mellé immár versenyhelyzeteket illetően is megedződjenek tehetségeink. Vasárnap délelőtt
Kívánunk minden játékosunknak, szurkolónknak, edzőnknek, valamint hozzátartozóiknak sikerekben, egészségben, halásztelki örömökben gazdag új évet! Mert itt focizni jó Hajrá Telek!
Éremesős ősz Több, mint célegyenesbe fordultunk összegző írásainkkal. A sűrű és intenzív félévet maga mögött hagyó U-U-es korosztályunkkal folytatjuk őszi