Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Tegnap játszottuk le negyedik edzőmeccsünket

Ismét hétközi mérkőzést játszott felnőtt alakulatunk tegnap, késő délutáni kezdéssel Ezúttal a megyei első osztályban szereplő Diósd legjobbjai érkeztek Halásztelekre,
Egyéb, Halásztelki FC, U16

Átigazolás: Támadót igazoltunk Soroksárról

Az U16-os csapatunk tavalyi remek teljesítménye szerencsére nem maradt „következmények” nélkül. Igen sok megkeresés érkezik Hozzánk, hogy klubunknál szeretnék folytatni
Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Megkezdtük az edzőmérkőzések sorozatát

Legidősebb utánpótlás korosztályunk is gőzerővel készül a bajnokságra Az alapozás időszakában edzőmeccs törte meg a dolgos hétköznapokat, ugyanis tegnap késő
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

Átigazolás: Halászi focisulitól érkező támadóval erősödik csapatunk

A felkészülés már javában pörög csapatainknál és formálódnak kereteink A tavaly szép szezont produkáló U13-as „kék” csapatunkhoz remek képességű játékosok
Egyéb, Halásztelki FC, U8

Átigazolás: Új tehetség érkezik az U8-as csapatunkba is

Az utánpótlás képzés kapcsán mindig is fontosnak tartottuk, hogy már a legkisebb korosztályokban is megkapja mindenki azokat az alapokat, amelyek
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Különleges találkozás – két oldalon, de egy közös úton

Felnőtt csapatunk az elmúlt héten edzőmérkőzést játszott a Budaörs U19-es csapata ellen – és bár ezek a meccsek elsősorban a
Egyéb, Halásztelki FC, U16

Átigazolás: Tovább bővül bővül a keret

Ha már a mai napot U16-os csapatunkkal kezdtük, akkor folytassuk is tovább a hírek sorát a keretet érintő változásokkal, hiszen
Egyéb, Halásztelki FC, U16

Átigazolás: Sziklaszilárd védő a fedélzeten

Formálódik a tavalyi évben pazar tavaszt futó U16-os keretünk. Az átigazolási ablak nyitását követően néhány napon belül három érkezőt is