Vasárnap délelőtt újfent bajnokit játszott legidősebb utánpótlás korosztályunk. Dunaharaszti legjobbjait fogadtuk a centeren és ahogyan azt vártuk, az első negyedórában
Szombat délelőtt ismét „Bozsikon” léptek pályára legfiatalabb tehetségeinkA korábbi tornán szakadó esőt ezúttal felváltotta a napsütés és a kellemes időben
Előrehozott bajnokit játszott szombat délelőtt Dömsödön U13-as „sárga” csapatunk. A múlt héten Dömsöd járt Halásztelken, ezúttal mi utaztunk vendégségbe, az
Tegnap délután pazar időben, remekül előkészített pályán, bombarős ellenfél ellen egy jó meccsre készültünk. Helyette azonban olyat láttunk, ami elszomorító
Az MTK Budapesttel való kiváló együttműködés eredményeként ismét megtisztelő felkérésnek tehettünk eleget A magyar labdarúgó bajnokság aktuális fordulójában az MTK