Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

Egyéb, Halásztelki FC, U15

U15: Hoztuk a kötelezőt

Vasárnap kora délután a távoli Nagyatádon léptünk pályára a regionális bajnokság 8. fordulójában. Aktuális vendéglátónk pont nélkül szerénykedett a tabella
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13 „kék”: Újabb gólzáporos siker

Az első osztály küzdelmeinek első köréből már csupán egy forduló maradt hátra, amelyet szombaton tudott le U13-as „kék” csapatunkEzúttal Tápiószentmártonba
Egyéb, Halásztelki FC, U13"sárga"

U13 „sárga”: Nem sikerült visszavágni

Szombat délelőtt már a visszavágók második állomását rendezték a harmadosztályú bajnokságbanEzúttal Tököl legjobbjai érkeztek U13-as II. csapatunkhoz Az odavágó nem
Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Hat góllal törtük meg a jeget

Hat mérkőzés óta nyeretlen U19-es korosztályunk tegnap délelőtt a tabella második helyén álló Dunavarsány csapatát látta vendégül azzal a nem
Egyéb, Halásztelki FC, Old Boys

Old Boys: Elvesztettük veretlenségünket

Csütörtökön hazai pályán fogadtuk Százhalombatta csapatát A forduló előtt hibátlan mérleggel hasítottunk a tabella tetején, így bizakodva tekintettünk a mérkőzés
Egyéb, Halásztelki FC, U9

U8: Egy negyedik hely és egy egyéni díj az MTK tornán

Idén ősszel is megrendezésre került az MTK Budapest szervezésében a partneregyesületi utánpótlás torna. Az U korosztályban összesen csapat nevezett, amelyek
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Ismét bravúr egy újabb bajnokesélyes ellen

Öt hete veretlen felnőtt csapatunk a sorsolás szeszélyének „köszönhetően” egymás után két bajnokesélyessel meccsel a bajnoki sorozatban. A múlt heti
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC, Old Boys, Öreg fiúk, U10, U10-U11, U11, U13, U13 kék, U13"sárga", U15, U16, U17, U19, U7, U9, Veterán

Kiemelt támogatóval erősítettünk

Hiszünk abban, hogy az utánpótlás nevelésbe fektetett munka az egyének mellett a közösség erejét is erősíti. Azt is nyíltan vállaljuk,