Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

Egyéb, Halásztelki FC, U7, U8

Átigazolás: Újabb nagy tehetség U8-as brigádunkban

Mint mindenben, a labdarúgásban is a legfontosabb, hogy legyenek meg a legjobb alapok a későbbi fejlődéshez. Erre pedig már a
Egyéb, Halásztelki FC, U10

U10: Barca Academy vendégei voltunk

Nyári szünet ide, nyári szünet oda, nyaralás ide, nyaralás oda, U10-es brigádunk is megkezdte a munkát már augusztus elején. Az
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Utolsó edzőmeccs is letudva, kezdődhet a szezon

Tegnap délelőtt az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunkA jövő kedden már kupamérkőzésen élesben bizonyító alakulatunk ezúttal a Csepel TC
Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Soroksárt fogadtuk a rekkenő hőségben

Immár harmadik felkészülési mérkőzésének rugaszkodott neki U19-es alakulatunk szombat délelőtt, jó néhány próbázóval a soraibanAz eredeti kezdés negyedórával korábbi időpontra
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Újabb kapott gól nélküli edzőmeccs

Nem lassít U13-as „kék” csapatunk, ugyanis pénteken délután már a harmadik edzőmeccsüket játszották a srácok. Hazai pályán fociztunk és Szigetszentmiklós
Egyéb, Halásztelki FC, U16

U16: Ismét egy győztes edzőmeccs a felkészülés célegyenesében

Pénteken újfent edzőmeccs színesítette U16-os alakulatunk felkészülési programját. A délutáni kezdésre sem hűlt a levegő, így rekkenő hőségben fogadtuk a
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

Átigazolás: Kitűnő középpályást igazoltunk a Carvalho csapatából

Lassan közeleg a felkészülési időszak és egyben az átigazolási szezon vége. Sorra edzőmérkőzések lengik be a Németh Ferenc Sportcentrumot, ahol
Egyéb, Halásztelki FC, U14 ,,Sárga" csapat

U14″sárga”: Elindult a felkészülési meccsek sora

Augusztus eleje óta pörgeti az edzéseket a nagy pályára készülő U14-es „sárga” alakulatunk. Laci Sándor vezetőedző irányításával heti három edzés