Címke: U16

U16: Gólfieszta a tavaszi nyitányon

Vasárnap délelőtt újabb korosztályunk számára kezdődött meg a tavaszi idény▶️A Németh Ferenc Sportcentrum első edzőpályáján fogadta U16-os csapatunk az Örkény gárdáját a rájátszás első fordulójában 🆚

Még 🔟perc sem telt a mérkőzésből Pandur Gabi és Csonka Dávid góljaival már kettő volt az előny 2⃣0⃣🎯🎯Mindezt az első játékrészben még megtoldottuk további négy találattal, ráadásul igazságos elosztás mentén. Kothencz Bálint 4⃣0⃣🎯🎯és Pandur Gabi is két-két alkalommal talált még be 6⃣0⃣🎯🎯

Fordulást követően sem álltunk le és további gólokkal szórakoztatták a srácok a kilátogatókat. Kothencz Bálint rúgott még egyet, amellyel mesterhármast hintett a mérkőzésen🎯Vizslány Boti is csengetett🎯, Pandur Gabi pedig a második félidőt is keretbe foglalta és a végelszámolásnál 5⃣ gólt véshettek a jegyzőkönyvbe a neve mellé 🎯🎯

Le a kalappal srácok! Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Kicsit késve kezdődött a mérkőzés, így mindenki kissé feszülten vonult ki a pályára. Nyugodt és sok passzra épülő játékot kértem, valamint az üres területek bejátszását.

Hamar vezetést szereztünk, ezáltal nyugodtan tudtuk a saját játékunkat játszani. Remek teljesítmények és összjáték jellemezte a fiúkat. Mind a védelem, mind pedig a középpálya kitett magáért, elől pedig szórtuk a gólokat.

Mindenki játéklehetőséget kapott és jó volt látni a három csapatból összeálló alakulat összjátékát. Kiváló önbizalom növelő mérkőzés volt, gratulálok Mindenkinek.”

Örkény csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

December hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅 A hírek malmai néha lassan őrölnek, ám így volt ez a választás december hónapra vonatkozóan is💪

Decemberrel tehát folytatjuk a díjesőt🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Létó Nándor🏅💙💛

👉U7: Stadler Igor🏅💙💛

👉U8: Fodor Bercel🏅💙💛

👉U9: Neznik Noel🏅💙💛

👉U10: Laci Náron🏅💙💛

👉U10-U11: Juhász Bence🏅💙💛

👉U11: Tímár Noel🏅💙💛

👉U13 „kék”: Csala Márk🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Török Péter🏅💙💛

👉U15: Fülöp Milán🏅💙💛

👉U16: Juhász Márton🏅💙💛

👉U17: Obornyák Ádám🏅💙💛

👉U19: Szabó Ádám🏅💙💛

👉Felnőtt: Jánvári Krisztián🏅💙💛

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók 👀

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U16: Őszi szezon értékelő

Ismét egy utánpótlás korosztály az értékelő sorozat aktuális megállójában. Ezúttal az U16-os csapatunk őszi szezonjára tekintünk vissza🍁👀

Az elmúlt évek klubunk létszámát érintő ugrásszerű növekedése még nem minden csapatnál tudott teljes értékű lenni, ám a versenyeztetés kapcsán így is igyekszünk alternatívát biztosítani⚽

Ez a „módi” U1⃣6⃣-os alakulatunknál, ahol ugyan szűkebb keret állt a nyáron rendelkezésre, ám nem szerettük volna, ha játékosaink tétmérkőzések nélkül maradnak. Megyei küzdelemsorozatban elindulva vitézkedik ezáltal alakulatunk, amely keret az aktuális erőfelmérőre az U1⃣5⃣ és U1⃣7⃣ csapat aktuális átjátszóival kiegészülve futballozhat, értékes játékperceket szerezve⏱

A „tanuló fázis” ősszel letudva✅folytatás és szintlépés tavasszal💪

🗣A szezont Laci Sándor vezetőedző értékelte:

„Az U16 egy, az utolsó pillanatban létrehozott korosztály, ahol a játékosok érdekeit szem előtt tartva hoztunk létre, játéklehetőséget biztosítva mindenki számára, tudásszintjének megfelelően.

A kezdeti alacsony létszám jó egy hónap alatt szépen növekedett és a téli pihenőre már 14 fővel mehettünk. Többen még a versenysport elején járnak, így az alapok lefektetése továbbra is hangsúlyos ebben a korosztályban. Az edzéseken főleg az átadás-átvétel feladatokat gyakoroltuk, növelve a labdabiztonságot és az önbizalmát a játékosoknak.

A bajnoki mérkőzéseken egyre több lehetőséget kapnak a bizonyításra a srácok! Ugyanakkor még nem rendelkezünk olyan játékosállománnyal, hogy ki tudjunk állni önerőből, így mindig kiegészülünk az U17 és U15 korosztály játékosaival. A mérkőzések jó hangulatban zajlanak, aminek kifejezetten örülök, a fiatal játékosaink egyre magabiztosabbak, ami a pályán meg is látszik.

A játékosokkal azt gondolom sikerült elég gyorsan a közös hullámhosszt megtalálnunk, az edzések jó hangulatban és egyre nagyobb iramban zajlanak. A tabellát a negyedik helyen zártuk, a mutatott játék biztató. A tavaszi szezont így nagyon várjuk, mind edzés és mind a bajnoki mérkőzések miatt.”

Minden játékosunknak köszönjük az őszi szezont🙏Továbbá minden szülőnek ezer hálával tartozunk, hogy fáradhatatlanul támogatják és biztatják gyermekeiket, valamint biztosítják a srácok edzéseken és meccseken való részvételét🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb együttműködés: R-GOL.com BUDAPEST is a partnereink között

Örömmel jelentjük be, hogy tovább bővült együttmőködő partnereink köre, ugyanis az R-GOL.com Magyarország jóvoltából játékosaink immár kedvezményesen vásárolhatnak az R-GOL.com üzletekben ⚽️🤝

📍1062 Budapest, Andrássy út 81.

📍1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10, 2. emelet – Allee

Minden játékosunk Halásztelki FC címerrel ellátott kedvezmény kártyával gazdagodik💪🔥

Köszönjük 🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

November hónap legjobbjai

Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅 Így van ez idén is💪

Novemberrel folytatjuk az idei díjesőt🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6, U7: Horváth Bence, Sponga Kristóf🏅💙💛

👉U8: Szövérfi Benedikt🏅💙💛

👉U9: Varga Fanni🏅💙💛

👉U10: Fóri Gábor🏅💙💛

👉U10-U11: Demus-Kiszeli Koppány🏅💙💛

👉U11: Juhász Máté🏅💙💛

👉U13 „kék”: Kaló Milán🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Papp Ádám🏅💙💛

👉U15: Kálmán Máté🏅💙💛

👉U16: Fedor Máté🏅💙💛

👉U17: Fok Richárd🏅💙💛

👉U19: Takács Benedek🏅💙💛

👉Felnőtt: Tóth Bálint🏅💙💛

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók 👀

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛