U8-9 hírek

Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Kornis Dávid látja el a vezetőedzői feladatokat tavasszal

Legidősebb utánpótlás korosztályunk téli pihenőjét követően csütörtökön megkezdi a munkát, felkészülve a tavaszi hadjáratra Alakulatunk eddigi vezetőedzője, Deák Zsolt civil
Egyéb, Halásztelki FC, U15, U17

U15, U17: Elindult a felkészülés

Tegnap késő délután nagyobb korosztályainknál is elindult a tavaszi szezonra való felkészülés A regionális bajnokságban vitézkedő U15-ös brigádunk a műfüves
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Két meccs, két győzelem

Vasárnap az érdi Treff Sportcsarnokban – U11-es legényeink pazar győzelmét követően – lépett pályára U13-as „kék” alakulatunk, akikre két kemény
Egyéb, Halásztelki FC, U11

U11: Fantasztikus győzelem a rangadón

Vasárnap reggel futsallal indult a nap, hiszen az érdi Treff Sportcsarnokban U11-es srácaink nyitották a napot. Ráadásul nem is akármilyen
Egyéb, Halásztelki FC, U10

U10: Már a harmadik futsal játéknapon is túl

Mai nap reggel játékvezetői sípszó harsant az érdi Treff Sportcsarnokban számunkra, hiszen 8.15-kor már gurult a labda a téli futsal
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Újra mozgásban

Tegnap este ismét megtelt „élettel” a „hátsó füves”, ugyanis több, mint egy hónapnyi szünetet követően felnőtt csapatunk kocogott ki a
Egyéb, Halásztelki FC, U10, U11

U10, U11: Szünet utáni munka

Ahogy telnek az új év első napjai, úgy indul meg a munka egyre több korosztályban Újabb két csapatunk van túl
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Futsallal indult az év Törökbálinton

A vasárnapi futsal dömping az U13-as „kék” csapat idősebb brigádját sem hagyta tétlenkedni az év első hétvégéjén. A törökbálinti sportközpontban