Szombaton nem csak a legkisebbek, de az U9-esek is pályára léptek. Délután az Övék volt a terep és remek játékot
Szombat délelőtt az év utolsó Bozsik tornája várt Ránk. Szerencsére remek idő kerekedett erre a novemberi napra így minden adott
Szerda délután az MTK Budapest meghívásának tettünk eleget, ahol egy rendkívül színvonalas tornán léphettek pályára ifjú tehetségeink A lebonyolítás szerint
Szombaton ismét a kicsiké volt a pálya, hiszen újfent Bozsik tornára utazhattunk U7: Legkisebbjeink két csapattal érkeztek és mutatták be
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy utánpótlásban pallérozódó gyerekeink rendszeresen edzőmeccseken mutathassák meg az edzéseken tanultakat Így volt ez múlt héten csütörtökön
Vasárnap a Puebla Focisuli meghívására két korosztállyal is részt vettünk a XI. Októberi utánpótlás fesztiválon U9-es korosztályunk remekül helytállt, hiszen
Szombat délelőtt ismét Bozsik tornán jártak legkisebb korosztályaink Először az U9-es srácok bizonyíthatták tudásukat és az eddig tanultakat remekül a
Múlt hét csütörtökön ismét edzőmeccs volt a penzum a keret egy részének Újfent a budafoki fiatalok ruccantak át egy meccsezésre.