Szombat délelőtt ismét „Bozsikon” léptek pályára legfiatalabb tehetségeinkA korábbi tornán szakadó esőt ezúttal felváltotta a napsütés és a kellemes időben
Tegnap délután ismét az MTK Budapestnél jártunk, ugyanis tavaszi partneregyesületi torna került megrendezésre a Salgótarjáni úton az U-es korosztály számára
Szombaton újabb játékpercekkel gyarapodtak az U8-as lábak, ugyanis a csütörtöki MTK partneregyesületi tornát követően ezúttal a Delej Liga várt ifjainkra
Partneregyesületünk, az MTK Budapest tavasszal is megrendezte partneregyesületi tornáját, amelyre csütörtök délután került sor az U-as korosztályban A délután során
Immár a harmadik játéknapot rendezték az U9-es Delej Ligában, ahol U8-as tehetségeinkkel versenyezünk Az eddigi hibátlan mérlegünk ugyan megszakadt, de