Szerző: hfc.admin

Felnőtt: Túl a negyedik edzőmeccsen

Szombaton újfent pályára lépett felnőtt csapatunk, ezúttal Budaörsön ⚽️

A fizikai terhelés kellős közepén jól jött egy kis mérkőzés, ahol ismét számos játékosnak volt lehetősége meggyőzni a szakmai stábot a tavaszi szerepvállalás lehetőségéről. A végén ugyan az ellen egy találattal többet hintett, de az eredmény most másodlagos 🎯⚽️

Pályára lépő játékosaink: Szeitl, Kardos, Bodnár, Szabó, Kovács A., Jánvári, Bathó, Kulcsár, Pipó, Lakatos, Gáspár, Fonyó, Gyarmati, Novakov, Kaizer, Pintér, Lázár és Nádas 💪

Góljainkat Kulcsár, Gáspár és Pipó szerezték 🎯⚽️

🗣🎙 Erik Taskovics értékelése:

„Nehéz hét után érkeztünk bele az újabb edzőmérkőzésbe. Ez most a társaság nagy részén látszódott, viszont ameddig nem lettek “nehezek” a lábak addig kifejezetten szép és kreatív dolgokat csináltunk.

Természetes holtponton vagyunk, de a munka benne van a fiúkba.

Folytatjuk a munkát jövő héten, majd szakítunk időt a Csapatépítésre is!”

Játékosainknak

gratulálunk a mérkőzéshez és újabb plusz erőt küldünk a felkészülés további részéhez 💪💪💪

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrát Telek! 💙💛

U11: Remek edzőmeccsen sikerült győzni

Péntek este a Szigethalom SC srácait láttuk vendégül a fedett műfüvesen. A kilátogatók egy pazar meccset láthattak, hiszen két remek képességű gyerekekből álló csapat találkozott ⚽️💪

A másfél órás focin remek iramban, számtalan zseniális megoldás mellett 8️⃣ találat is született ⚽️amelyből mi 5️⃣-öt hintettünk 🔥⚽️🎯, így sikerült revansot vennünk a futsalon és az év végi döntőn 💪

Pályára lépő játékosaink: Csiklya Noel, Dobos Ádám, Dombovári Félix, Fodor János, Göndöcz Tamás, Hárai Dávid, Hederics Marcell, Hegedűs Nimród, Oke Olamide, Pántya Levente, Spáczay Martin, Sponga Márk és Tarpai Poldi 💙💛

Góljainkon Dobos Ádám 3️⃣ és Hederics Marcell 2️⃣ osztozott ⚽️🎯

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Ellenfelünknek köszönjük a remek mérkőzést, reméljük hamarosan újfent lehetőségünk lesz meccselni 👏💪🙏

🗣🎙Wendler Gábor vezetőedző értékelése:

„Egy jó iramú, kemény mérkőzésen, remek ellenfél ellen ismét jól sikerült játszani.

Mindenki közel azonos időt tölthetett a pályán, ráadásul folyamatosan más összetételben, illetve néha a megszokottól eltérő pozícióban. Fontos, hogy a srácok kimozduljanak a komfort zónából, ez is a fejlődés egyik feltétele.

Örülök, hogy nyertünk, de a legfontosabb, hogy ismét számtalan edzésen gyakorolt elem köszönt vissza a mérkőzésen.

Sok ilyen mérkőzésre van szükség a fejlődésünk érdekében.”

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U9: Vasárnapi „terem Bozsik”

A hétvége zárásaként U9-es srácaink is „Bozsikoztak” egyet. Az előző napon pályára lépő idősebb korosztályhoz hasonlóan itt is 4️⃣ mérkőzés szerepelt az étlapon 💪⚽

Pályára lépő játékosaink: Dobos Dávid, Juhász Máté, Laci Náron, Nagy Zsombor, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Váczi Balázs és Varga Dominik 👏

Teljesítményéért Laci Náron oklevélben részesült 👏👏👏

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏💪

Ellenfeleinknek köszönjük a sportszerű mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U11: Teremben is ment a játék

Szombaton nagy üzem volt U11-es srácainknak, hiszen míg a keret egyik része futsalon „mulatta az időt”, addig a brigád másik része terem Bozsik-tornára volt hivatalos 💪⚽

Srácaink 4️⃣ mérkőzést is lepörgettek a délelőtt folyamán, amelyeken kétszer is sikerült diadalmaskodni 💪⚽👏 Ráadásul 7️⃣ alkalommal zörgettük meg az ellen kapuját ⚽️🎯

Pályára lépő játékosaink: Csiklya Noel, Hárai Dávid, Odri Bence, Papp Ádám, Spáczay Martin, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Szécsi Dominik és Szűcs Botond 👏

Gólszerzőink: Spáczay Martin 3️⃣, Papp Ádám 2️⃣, Székely Krisztián és Szűcs Botond ⚽️🎯

Teljesítményéért Spáczay Martin oklevélben részesült 👏👏👏

🗣🎙Nagy Gábor vezetőedző értékelése:

„Maximálisan elégedett vagyok a srácokkal. Több jó teljesítményt is láttam, aminek pedig külön örülök, hogy az edzéseken gyakoroltak visszaköszöntek a mérkőzéseken. Sajnos a végére elfáradtunk, de minél több hasonló mérkőzésre van szükségünk a fejlődés érdekében.”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏💪

Ellenfeleinknek köszönjük a sportszerű mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U11: „Gól-zivatar” az alapszakasz záró meccsén

Két meccsel zárult volna a futsal alapszakasz, de egy lett belőle ⚽️ Taksony csapata ugyanis lemondta a meccset, így csupán egy meccsen, Tököl legjobbjai ellen focizhattunk.

Az az egy pedig milyen lett… 💣🔥

Srácaink remekül játszva 🔟-et hintettek, a mi hálónk pedig érintetlen maradt 💣🔥Szebbnél szebb megmozdulásoknak, cseleknek és összjátéknak tapsolhattak a lelátón helyet foglaló nézők 👏👏👏

Az alapszakaszt a 3️⃣. helyen zártuk a 8️⃣ csapatos csoportban 💪🥉⚽️

5️⃣győzelmünk mellett mindössze 2️⃣alkalommal kellett gratulálnunk az ellenfelek sikeréhez, és a lőtt góloknál 2️⃣1️⃣szerepel nevünk mellett.

Folytatás februárban a rájátszásban 💪

🗣🎙Gabor Wendler:

„Gratulálok a srácoknak, remekül játszottak. Az edzéseken gyakoroltak több esetben is visszaköszöntek, aminek kifejezetten örülök. Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az eredményből, dolgozunk tovább.”

Minden pályára lépő játékosnak gratulálunk 👏👏👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏🙏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Három nap, három edzőmeccs

Kőkeményen készül a tavaszi szezonra felnőtt csapatunk 💪👊🔥 Az edzések mellett felkészülési mérkőzések is szerepelnek a programban és már 3️⃣ meccset magunk mögött is hagytunk 🔙

☑️Budaörs U19 2-0

Az év első mérkőzését Budaörsön játszottuk vendéglátónk U19-es csapata ellen csütörtökön, amelyet Kónya és Tamás Dávid góljaival be is húztunk ⚽️⚽️🎯🎯

Pályára lépett: Szeitl, Kardos, Kónya, Szabó, Nádas, Tamás D., Bathó, Kovács A., Patkó, Gáspár, Gyarmati, Lázár és Novakov 💪👏🔥

☑️Taksony 0-3

Ma délelőtt a keret egyik fele Taksonyba látogatott, ahol 4️⃣ U17-es tehetségünk is pályára lépett (Bíró Zsolt, Demeter Bence, Jezsek Levente és Lindner Szabolcs), ráadásul bátor játékot mutatva igazolták, lehet rájuk számítani a jövőben 💪👏🔜

Pályára lépett: Fonyó, Pintér, Bodnár, Demeter, Jezsek, Novakov, Váczi, Gyarmati, Lázár, Lindner, Bíró és Bathó 💪👏🔥

☑️Budatétény 3-2

Kora délután Budatétényben vendégeskedett a keret másik része, ahol Nádas, Kónya és Gáspár góljaival sikerült jól zárni a napot ⚽️⚽️⚽️🎯🎯🎯

Pályára lépett: Szeitl, Kardos, Kónya, Szabó, Kulcsár, Tamás D., Jánvári, Kovács A., Nádas, Gáspár és Kaizer 💪👏🔥

☑️🗣🎙: Taskovics Erik:

„A mérkőzéseken többet kaptam, mint amit vártam. Csúcsterhelés kellős közepén a srácok az akarati tényezőkön felül minőséget is tettek bele. Ebből a munka morálból és hozzáállásból nem szabad leadnunk egy százalékot sem.”

☑️Pályára lépő játékosainknak gratulálunk és kitartást a felkészülési időszakhoz 💪

Ellenfeleinknek köszönjük a sportszerű mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛