Szerző: hfc.admin

U15: Tovább erősödik a védelem

Folyamatosan pörög az „átigazolási” időszak és nagy örömünkre igen intenzív hetek vannak mögöttünk, valamint reméljük előttünk is🙏Több csapatunk is nagy érdeklődésnek örvend az új csapatban gondolkodó körében. Ilyen népszerű brigád az U15-ös korosztályunk is, ahova igen sok új érkező húzza be nevét a jelenléti íven✍️

A korosztály ötödik új igazolása Fülöp Milán, aki a csepeli Halászi Focisulitól érkezik Hozzánk. Milán fegyelmezett és sallangmentes játéka a védekezés egyik kulcseleme lehet⚽💪🔥

A rendkívül tehetséges játékos több védekező poszton is bevethető, hiszen amellett, hogy szerelési készsége kiemelkedő, technikailag is képzett és rendkívül megbízható játékot nyújt. Bízunk benne, hogy Klubunkban Milán tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U15-ös brigádunkhoz 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagy Milán, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U15, U17, U19: Elindult a felkészülés

Nyaralásokat, pihenéseket és feltöltődést követően elindult nagypályás utánpótlás korosztályainknál is a munka💪

Hétfőn délelőtt és délután megkezdte a felkészülést 3 regionális bajnokságban induló alakulatunk🔛

A keretek egyelőre még nem véglegesek, ugyanis szerencsére bőven vannak „próbázók”⚽💪

A szezon így hivatalosan is elkezdődött a felső szekcióban🔛

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Kiváló középpályás érkezett a CsHC-tól

Célegyenesébe ér az átigazolási időszak első etapja. A július végén záruló első átigazolási körben több új tehetség csatlakozik klubunkhoz🤝

A szakmai stáb, a versenyeztetés, valamint az infrastruktúra szerencsére egyre több fiatal számára vonzó és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a maximalizált keretek szép számmal telítődnek💪

Az U1️⃣5️⃣-ös csapatunknál is jó néhány új játékost fedezhetnek fel a kíváncsi tekintetek az edzések során👀

A korosztály negyedik új igazolása Kálmán Máté, aki a csepeli Halászi Focisulitól csatlakozik Hozzánk. Máté egy rendkívül tehetséges játékos, aki a középpálya kiemelkedő és meghatározó tagja lehet a szezonban⚽💪🔥

A középpálya több pontján is bevethető tehetség igazi „spíler”, hiszen amellett, hogy jól cselez és technikailag is képzett, remekül „lát” a pályán és pazarul szolgálja ki a társakat. Bízunk benne, hogy Klubunkban Máté tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U15-ös brigádunkhoz 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagy Máté, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U17: Villámgyors szélsővel erősítettünk

Az U17-es brigádunkba sokan szeretnének bekerülni a nyári átigazolási időszakban, ami nem is csoda, hiszen a tavalyi évben „nagyot mentek” ifjaink⚽️

Az eddig már két pazar játékossal megerősített alakulat további minőségi tehetséggel bővül, ugyanis a csapat harmadik igazolásaként Papp Dániel érkezik Szigetszentmiklósról.

Dani futsalos éveinek köszönhetően kifejezetten jó barátságot ápol a labdával. Kiemelkedő technikai képzettsége mellett a sebességgel sincs „gondja” és a védők nagy bánatára a gólokkal sem marad adós⚽🎯

A középpálya szélén, valamint a támadó „részlegen” bevethető játékossal vélhetően tovább bővül taktikai reportoárunk. Bízunk benne, hogy Dani klubunkban tovább tud fejlődni 🆙aki a felkészülés kezdetén már csatlakozik is U17-es brigádunkhoz 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagy Dani, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Szombat délelőtt ismét edzőmeccs volt a program

Felnőtt csapatunk felkészülési időszakának második hete edzőmeccsel zárult ma délelőtt🔚🤝A heti program sűrűre sikeredett ugyanis a szerdai napot követően újfent mezbe bújhattak kiválóságaink. A lábak ugyan nem voltak a legfrissebbek, ám így nem csupán edzésen lehetett ismét bizonyítani a szép számú keretnek💪

Budaörs fiataljai ellen🆚két sorunk is megmutathatta magát a hőségben👀☀️ A két találatot hozó meccsen Részünkről Tóth Ákos mattolta az ellent 🎯

🗣Mérkőzést követően Gábor Béky vezetőedző értékelt:

„Jó iramú mérkőzésen vagyunk túl. Látszódott a srácokon, hogy nem a legfrissebben érkeztek a mai mérkőzésre. A lábak szerintem külön életet éltek a testtől, mert nagyon pontatlanok voltunk.

Sokat kapkodtunk a játékban. Ahogy labdát szereztünk, azonnal visszaajándékoztuk ellenfelünknek.

Ennek ellenérre nincs semmi baj, tetszett az egész csapat hozzáállása és akarata. Láttam bíztató jeleket, amire lehet építkezni!

Bravó srácok!”

Budaörs csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝👏

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Minőségi támadó érkezik a Kelen SC-től

Hétről hétre számtalan megkeresés fut be korosztályos csapatainkhoz, amely az elmúlt időszak szakmai munkájának és klubunk fejlődésének köszönhető. Nincs megállás U15-ös csapatunknál sem. Amellett, hogy kezdődik a felkészülés, az adminisztrációs feladatok is megsokasodtak, hiszen több új igazolás is érkezik ezen csapatunkhoz is⚽️💪🔥

A korosztály harmadik új igazolása Kozma Sándor, aki a Kelen SC-től csatlakozik Hozzánk. Sanyi eddig az országos küzdelmekben riogatta a védőket, ám most a tehetségközpont helyett Halásztelket választotta és immár ellenfeleink védői remeghetnek⚽🎯

A támadó poszton kiemelkedő teljesítményre képes játékos amellett, hogy fizikálisan remek adottságokkal rendelkezik, technikailag képzett és remekül „érzi a kaput”. Bízunk benne, hogy Klubunkban Sanyi tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozik is újdonsült tehetségünk az U15-ös és U17-es brigádunkhoz 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagy Sanyi, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛