Szerző: hfc.admin

U13: Hétközi edzőmeccs Csepelen

A hosszú hétvége miatt ezúttal bajnoki forduló nélkül maradt U13-as csapatunk, ám nem telhet el a hét meccs nélkül⚽️Szerdán délután Csepelre látogattunk, ahol a keret minden „hadra fogható” játékosa pályára léphetett és szerezhetett újabb játékpercet⏱

A 4️⃣x2️⃣0️⃣ perces találkozón Nádházi Geri és Dobos Ádi egy-egy találatára egy válasz érkezett, ami jó töltet lehet a bajnokság véghajrájára 🎯

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣A mérkőzést követően Dávid Kornis vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó kis edzőmérkőzést sikerült ma játszanunk. Mivel hétvégén nincsen bajnokink, ezért mindenféleképpen jól jött a lábakba a játékperc mindenkinek.

A labdát jól hoztuk ki, jól felépített támadasaink voltak, ellenben a helyzetkihasználás ismét nem volt az igazi..sőt! Ismét 3 meccsnyi helyzetünk maradt gól nélkül… Reméljük a következő mérkőzéseken már nem lesz gond a befejezésekkel.”

Csepel gárdájának köszönjük a meghívást és a remek mérkőzést, illetve további sok sikert kívánunk a tavaszra🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb siker, kapott gól nélkül

Szombati győzelmet követően szerdán már újra pályára lépett felnőtt csapatunk. Ezúttal hétközi, előrehozott mérkőzésre került sor a bajnokság aktuális fordulójában⚽️Ellenfélként Dunaharaszti legjobbjai érkeztek a Sportcentrumba🆚 Külön örömünkre szolgált, hogy a vendégeknél 4 halásztelki nevelésű ifjú titánt is köszönthettünk, akik évekig kötelékünkben pallérozódtak🆙🤝

Álmos kezdést követően vendég oldalon adódtak helyzetek, amelyek kimaradtak. Ellenben eddigi szokásunktól eltérően mi jól sáfárkodtunk a lehetőségekkel és Nádas Krisz 1️⃣0️⃣🎯, majd Márfi Dávid révén 2️⃣0️⃣🎯 megnyugtató előnyre tettünk szert 💪

Fordulást követően az eredmény már nem változott, így 4️⃣ napon belül második alkalommal gyűjtöttünk 3️⃣ pontot, kapott gól nélkül 👏

Bravó Urak 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Gábor Béky vezetőedző értékelt:

„Nem kezdtük jól a mérkőzést. Nagyon szélesen és hosszan védekeztünk, ami miatt helyzetek alakultak ki a kapunknál. Viszont, ami eddig elkerült Bennünket, ezúttal Mellénk állt és sikerült megszerezni a vezetést! Vezetésünk ellenére azonban továbbra is kapkodva játszottunk. Labdaszerzéseket követően gyorsan eladtuk azokat, ami eddig nem nagyon volt jellemző Ránk.

Félidőben sikerült rendezni a sorokat és a fordulást követően egy kicsivel jobban játszottunk. A lényeg, hogy sikerült megnyerni a mérkőzést, ráadásul kapott gól nélkül! Gratulálok a csapatnak!”

Dunaharaszti csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a folytatásra🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Kevés volt a három rúgott gól idegenben

Kedden késő délután Pilisvörösváron tette tiszteletét U15-ös csapatunk, a felsőházi rájátszás újabb fordulójában, amely még az első elmaradt fellépés pótlása volt⚽

Az „idevágón” magabiztos győzelmet szereztünk3️⃣ héttel ezelőtt, hiszen hazai pályán 9️⃣ találatunkra mindösszesen 1️⃣ válasz érkezett. Így joggak bízhattunk abban, győzelemmel térünk haza a nem kis távolságból💪🚌

Már a mérkőzés elején kiderült, ezúttal nem ugyanaz a forgatókönyv fog pörögni. Bő 2️⃣0️⃣ perc után már 2️⃣ mínuszban voltunk, amelyet Nagy Nikó góljaival még sikerült megfordítani a szünetig 2️⃣3️⃣🎯

Fodulást követően aztán a hazaiak tripláztak és otthon tartották a pontokat.

🗣Mérkőzést követően Habos Gábor értékelt:

„Tisztábban voltunk azzal, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, mivel kevesen vagyunk, voltak hiányzóink is, továbbá Nikó és Márk is egy félidőre volt bevethető. Ezért megbeszéltük, hogy hátul koncetrálni kell, nem kaphatunk gólt.

Ehhez képest az elején két óriási hibából két gólos hátrányba kerültünk. Ezt még Nikó vezérletével és három góljával meg tudtuk fordítani. Éreztem, hogy így ezt az egy gólos előnyt nem tudjuk megtartani. Hiába szerveztem át a csapatot, többen olyan posztokon játszottak ahol nem szoktak, vagy idáig nem sok játékperc volt a lábukban.

Ennek ellenére az akarás meg volt, de a minőség már nem. Nem akarok mély szakmai elemzésbe belemenni, azt majd a bajnokság végén megteszem. Igaz, hogy elfogytunk, de nem adjuk fel. Egyszerű matematika: van három mérkőzés, amelyeken négy pontot kell szerezni. Nem lesz egyszerű, de a srácok már többször bebizonyították, hogy sok mindenre képesek. Bízom Bennetek!”

Pilisvörösvár csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a továbbiakban🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Fontos siker

Péntek este igazi rangadónak adott otthont a Sportcentrum, ugyanis az Old Boys bajnokság aktuális fordulójában a harmadik pozícióban állomásozó Alsónémedi látogatott Halásztelekre 🆚

Jó vendéglátóként átadtuk az első gól jogát, ám aztán még a fordulást előtt sikerült átvenni a vezetést, amelyet aztán meg is tartottunk💪Továbbra is a tabella élén masírozunk 3️⃣ körrel a vége előtt 🔥

Bravó Urak👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra 🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11: Parádés teljesítmény a Bozsik tornán

Szombaton ismét Bozsik tornát mutatott a program füzet, amelyen újfent két etapban is érdekeltek voltunk⚽️

👉„Kék” csapatunk kezdte a napot, akik a 4️⃣ lejátszott mérkőzésen nem találtak legyőzőre és impozáns 1️⃣7️⃣2️⃣-es „gól mutatóval” zártak 💪

🙋‍♂️Csala Márk, Dobos Dávid, Ferencz András, Hegedűs-Nagy Csaba, Juhász Máté, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Spáczay Martin és Varga Dominik

🎯Hegedűs-Nagy Csaba 9️⃣, Csala Márk 2️⃣, Ferencz András 2️⃣, Sefcsik Balázs 2️⃣ és Varga Dominik 2️⃣

🏅Sefcsik Balázs

🗣A tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Szombaton a csapat másik fele ott folytatta, ahol pénteken a többiek abbahagyták! Jó volt nézni kívülről a játékot, sokszor szemre is tetszetősen játszottunk, a magas szintű csapatjáték mellett rengeteg kiváló egyéni teljesítményt is láthattunk!

Büszke vagyok a srácokra, mert hétről-hétre nagyon sokat dolgoznak és a befektetett munka kezdi meghozni a gyümölcsét, hiszen hetek óta kifejezetten jó teljesítményt nyújtanak! Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

👉„Zöld” csapatunk folytatta a hengert és rátett még egy lapáttal, ugyanis kapott gól nélkül hozta le a meccseket úgy, hogy közben 2️⃣1️⃣ gólt hintett 💪

🙋‍♂️Balogh Richárd, Laci Náron, Megyery Dániel, Pap Ákos, Papp Ádám, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Terényi Soma és Tímár Noel

🎯Tímár Noel 9️⃣, Pap Ákos 3️⃣, Papp Ádám 3️⃣, Terényi Soma 3️⃣, Laci Náron 2️⃣ és Balogh Richárd

🏅Balogh Richárd

🗣A tornát követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Nagyon szép játékkal megérdemelten nyertünk a meccseken, amelyek sikerült sok támadást felépíteni és be is fejezni. Az edzésen gyakorolt elemek és a befejezések a mérkőzéseken – a szülők és a szurkolók örömére – sikeresen visszaköszöntek.

Megpihenni és hátradőlni nem szabad, dolgozunk tovább, hogy a labdatartás és az egyéni technikai képességek fejlődjenek.”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, várjuk az újabb találkozást 🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛