Kategória: Egyéb

U10: Barca Academy vendégei voltunk

Nyári szünet ide, nyári szünet oda, nyaralás ide, nyaralás oda, U10-es brigádunk is megkezdte a munkát már augusztus elején. Az edzések mellett immár edzőmérkőzésen is túl van alakulatunk, ugyanis szombaton a Barca Academy meghívására a Kánai úton vendégszerepeltünk🆚

A négy negyedes játék izgalmas és színvonalas mérkőzést hozott, no meg 13 találatot🎯Jó volt látni, hogy amíg bírtuk erővel, kezdeményezőek és attraktívak voltunk💪

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Kisgyörgy Gábor, Bozai Balázs, Budai Máté, Nagy Máté, Bagó Patrik, Pakai Bence, Pakai Péter, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Timár Balázs, Neznik Noel

🎯Nagy Máté 2⃣, Bozai Balázs, Budai Máté és Harkai Kevin

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣A mérkőzést követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Remek ellenféllel szemben egy jó mérkőzést sikerült játszanunk. Az első három negyedben kifejezetten jól és bátran játszottunk. Mind egyéni, mind pedig csapat szinten voltak biztató jelek a mérkőzésen. Örülök, hogy nyomás alatt is próbáltak a srácok focizni. Az utolsó negyedre elfáradtunk a nagy tempó eredményeként, de kezdésnek nagyon rendben volt ez a meccs. Gratulálok a srácoknak.”

A Barca Academy csapatának gratulálunk és köszönjük a remek mérkőzést, további sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Utolsó edzőmeccs is letudva, kezdődhet a szezon

Tegnap délelőtt az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunk🔚A jövő kedden már kupamérkőzésen élesben bizonyító alakulatunk ezúttal a Csepel TC II. csapatát fogadta 🆚

Az embertelen hőségben mindkét gárda előtt kalaplengetés, ugyanis megállás nélkül mentek a csapatok☀💪A kemény felkészülés végén már a frissítésen a hangsúly, hogy az éles meccsekre a legjobb formát tudják pattintani játékosaink⚽ Külön öröm, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozni a találkozót🎯

🙋‍♂️Tóth Bálint, Simonfi Tamás, Papp Dávid, Kablawi Mohammed, Jánvári Krisztián, Márfi Dávid,Buzás Bálint, Bathó Ákos, Szabó Bence, Kis József, Gacsályi Krisztián, Szabó Ádám, Fekete Richárd, Kovács Sólyom, Szederkényi Ákos, Dobos Zalán, Kordé András, Nádas Krisztián

🎯Márfi Dávid 3⃣, Dobos Zalán 2⃣, Kordé András 2⃣, Fekete Richárd, Jánvári Krisztián, Nádas Krisztián, Szabó Ádám, Kis József

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Elégedett vagyok a csapat munkájával, amit bele tett a mérkőzésbe, pedig a nagy meleg eléggé rányomta bélyegét a tempóra. Voltak szép jelenetek a mérkőzésen és külön öröm, hogy amiket edzésen gyakoroltunk, ezúttal is visszaköszöntek.

Sikerült szép gólokat szereznünk, aminek örülök, mert a lelkeknek jót tett. Gratulálok a csapatnak!”

Csepel csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Soroksárt fogadtuk a rekkenő hőségben

Immár harmadik felkészülési mérkőzésének rugaszkodott neki U19-es alakulatunk szombat délelőtt, jó néhány próbázóval a soraiban💪Az eredeti kezdés negyedórával korábbi időpontra módosult, ugyanis már kora reggel a napsütés győzött☀

Az egy osztállyal magasabban versenyző és ott bronzérmet szerző Soroksár látogatott Halásztelekre🆚A brutális tempót diktáló vendégek pazarul fociztak, ellenben a Mi oldalunkon több hiányzó is akadt és csak kerestük önmagunkat⚽️

A rajtig még két hét van, jövő héten Budafokon ellen meccselünk🤝

🙋‍♂️Vaskó Barnabás, Fok Richárd, Dobos Botond, Erdei Milán, So Chan Noel, Papp Dániel, Návay András, Kothencz Bálint, Kanter Barna, Incze Attila, Angyal Simon, Demény Zalán, Obornyák Ádám, Bobola Balázs, Kéri Dávid, Mendi Lóránt és Kaizer Olivér

🗣A mérkőzést követően Szabó Viktor vezetőedző értékelt:

„A nagy melegben egy rendkívül erős ellenféllel játszottunk, akik a játék minden elemében fölénk nőttek. Megéreztük a távolmaradók hiányát is, de alapvetően ezúttal a meccsterhelésen volt a hangsúly. A szezon keretének kijelöléséhez is kellő muníciót szolgáltatott részemre a mai találkozó. Köszönjük Soroksár csapatának a mérkőzést. Dolgozunk tovább.”

A Soroksár csapatának gratulálunk és köszönjük a mérkőzést, sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Újabb kapott gól nélküli edzőmeccs

Nem lassít U13-as „kék” csapatunk, ugyanis pénteken délután már a harmadik edzőmeccsüket játszották a srácok. Hazai pályán fociztunk és Szigetszentmiklós csapatát fogadtuk a pazar minőségű centeren🆚

A kellően bő keretből ezúttal heten kaptak pihenőt és így a játéklehetőséghez jutó tehetségek mutathatták meg, helyük van a keretben💪A végig erőtől duzzadó játékunk kezd formálódni és dominálva a mérkőzést több játékelem gyakorlására is lehetőség nyílt🤝Külön öröm, hogy a lelátóról több U13-as és U14-es játékos is szurkolt a társaknak💙💛

🙋‍♂️Simita Áron, Tarpai Poldi, Győri Dávid, Kósdi Kada, Balla Benedek, Bartos Balázs, Dobos Dávid, Pakai Dominik, Énekes István, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Juhász Máté, Mátyás Noel, Tímár Noel és Temesvári Bence

🎯Mátyás Noel 2⃣, Temesvári Bence 2⃣, Győri Dávid, Göndöcz Tamás, Énekes István

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A mai meccsen a srácok igyekeztek mindent kihozni magukból. Voltak jó periódusai a csapatnak, viszont volt amikor sokat kapkodtunk és emiatt sokszor kerestük a labdát. Erőben kezdünk jól kinézni, viszont csapatjátékban még sokat kell fejlődjünk.”

Az MKFC csapatának köszönjük a remek mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U16: Ismét egy győztes edzőmeccs a felkészülés célegyenesében

Pénteken újfent edzőmeccs színesítette U16-os alakulatunk felkészülési programját. A délutáni kezdésre sem hűlt a levegő, így rekkenő hőségben fogadtuk a bajnokságban a csoportunkban induló Kelen Talents együttesét🤝

Az összesen öt találatot hozó mérkőzésen szép tempóban mentek a srácok és látszott, hogy már most nagy a verseny a kezdőbe kerülésért. A mérkőzésen bemutatkozott és a második félidőben remekül játszott az U14-es „kék” csapat hálóőre, Hajdu Imre Péter, akinek ezúton is gratulálunk💪

🙋‍♂️Vaskó Barnabás, Hajdu Imre Péter, Nagy Zsombor, Éliás Dániel, Máté Szabolcs, Csonka Dávid, Nádházi Gergő, Harcos Tamás, Kálmán Máté, Vida Zsombor, Erdei Patrik, Pfiffer Márk, Telekesi Dániel, Nagy Barnabás, Knauer Botond, Gallyas Rikárdó, Molnár Krisztián, Smidt Bence

🎯Smidt Bence, Erdei Patrik, Knauer Botond

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Felkészülési időszak legnehezebb hete után játszottunk egy jó erőből álló csapattal. Tudtam, hogy nem lesz meg a kellő gyorsaság és a dinamika, de nem is lett volna jó, ha már most pörgünk, mint a búgócsiga!

A pályára lépő játékosaim 90%-a akaratban, alázatban nagyon rendben volt.

Látom, hogy a csapat védekezesen még javítanom kell, a középpályán kevés a labdaszerzés. Ez az én saram, mert még nem gyakoroltuk ezt kellő mennyiségben, hisz máson volt a hangsúly!

Ami kifejezetten tetszett, hogy a erőnléti problémáink nem nagyon voltak, még a mérkőzés végén is tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, sőt a második kapott gól után egy sebességgel feljebb kapcsoltunk.

A nyári felkészülés utolsó harmadában azt látom a Csapatomon, hogy van 17-18 játékos, aki beleteszi a melót és mindent megtesz azért, hogy sikeres szezonunk legyen illetve, hogy szépen fejlődjenek mind egyénileg, mind Csapat szinten!

De van 4-5 fő aki épp most pihen, épp most nyaral, épp most nincs itt! Csak, hogy senkit ne érjen meglepetésként, a bajnokságban egy mérkőzésre benevezhető játékosok száma 18 fő…

Gratulálok a Csapatnak a mai teljesítményhez, a mai hozzáálláshoz!

Dolgozunk tovább!”

A Kelen csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Kitűnő középpályást igazoltunk a Carvalho csapatából

Lassan közeleg a felkészülési időszak és egyben az átigazolási szezon vége. Sorra edzőmérkőzések lengik be a Németh Ferenc Sportcentrumot, ahol rendszerint új tehetségeket fedezhetnek fel a kilátogatók🆙💪🔥

Az U13-as „kék” csapatunkban immár a hatodik új játékost köszönthetjük. Legújabb igazolásunk Győri Dávid, aki a Carvalho-Blause csapatától érkezett Halásztelekre🤝✍️

Dávid egy nagyon nagy munkabírású, technikás középpályás, aki rendkívül határozott és kemény játékot villant rendszerint a játéktéren. Mind a tengelyben, mind pedig a pálya szélén rendszerint kimagasló teljesítményre képes, akiben nagyon nagy potenciál rejlik💪🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Dávid tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U13-as „kék” brigádunkhoz, sőt már három edzőmeccsen és azokon szerzett gólokon is túl van💪

Örülünk, hogy itt vagy Dávid, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛