Kategória: Egyéb

Felnőtt: Tegnap játszottuk le negyedik edzőmeccsünket

Ismét hétközi mérkőzést játszott felnőtt alakulatunk tegnap, késő délutáni kezdéssel ⚽Ezúttal a megyei első osztályban szereplő Diósd legjobbjai érkeztek Halásztelekre, hogy mindkét csapat tovább csiszolja formáját a bajnoki rajtra🆚

A négy találatot hozó mérkőzésen ezúttal nem sikerült a kapuba találnunk. A felkészülési mérkőzésekből még kettő van előttünk, aztán élesben pattog a labda🔜

A mérkőzésen újabb fiatal játékosunk mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, ugyanis U19-es csapatunk meghatározó tehetsége, Fok Richárd is pályára lépett és ügyes, bátor játékával bizonyította, lehet rá számítani. Bravó Ricsi 👏

🙋‍♂️Tóth Bálint, Simonfi Tamás, Papp Dávid, Héder Norbert, Szabó Viktor, Kablawi Mohammed, Jánvári Krisztián, Márfi Dávid, Kardos Ferenc, Buzás Bálint, Bathó Ákos, Szabó Bence, Gacsályi Krisztián, Szabó Ádám, Gáspár András, Fekete Richárd, Kovács Sólyom, Fok Richárd, Szederkényi Ákos

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Ezzel a mérkőzéssel egy nehéz szakasz lezárult. Fárasztó napok vannak a csapatom háta mögött, ahol nagyon jól dolgoztak. Ezen a mérkőzésen jött ki a holtpont, így nagyon fásultan és fáradtan mozogtunk. De erre számítottam is.

Nem játszottunk jól, de ezzel most nincs probléma, hiszen nem most kell jól és eredményesen játszanunk. Ugyanakkor az akarattal és az alázattal elégedett vagyok. Az elmúlt másfél hétben négy mérkőzést játszottunk magas intenzitású csapatok ellen, ahol játékban jó teljesítményt nyújtottunk.”

Diósd csapatának gratulálunk, valamint ezúton is köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és segítették felkészülésünket🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Támadót igazoltunk Soroksárról

Az U16-os csapatunk tavalyi remek teljesítménye szerencsére nem maradt „következmények” nélkül. Igen sok megkeresés érkezik Hozzánk, hogy klubunknál szeretnék folytatni ifjú tehetségek a labdarúgó éveiket🙋‍♂️

Az eddigi szűk keretünk hirtelen ugrásszerűen bővült és mindez nem csupán mennyiségi, hanem minőségi előrelépést is eredményez🆙

A csapat hatodik érkezője Knauer Botond, aki a körzetközpontként működő Soroksárról igazol Hozzánk🤝✍️

Botond technikailag képzett játékos, aki két évnyi soroksári szezont követően választott Bennünket. Legújabb igazolásunk jól cselez és a lövései is veszélyesek, emellett a sebesség is a barátja. Amennyiben valós tudását a pályára tudja vinni, vérbeli támadóként nagy erőssége lehet az „előre játékunknak”🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Botond tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U16-os brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Botond, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U19: Megkezdtük az edzőmérkőzések sorozatát

Legidősebb utánpótlás korosztályunk is gőzerővel készül a bajnokságra 💪Az alapozás időszakában edzőmeccs törte meg a dolgos hétköznapokat, ugyanis tegnap késő délután lejátszotta brigádunk a szezon első edzőmérkőzését⚽️

Az átigazolási „jövés-menés” még javában formálja a keretet, valamint új vezetőedzőnk, Szabó Viktor is még az ismerkedés fázisában pörgeti a srácokat. Ezúttal Érdre látogattunk, ahova a bajnokság során is ellátogatunk majd🆚

A hat találatot hozó mérkőzés utolsó perceiben kapusunk, Tarr Zoli egy igen súlyos ujj sérülést szenvedett és még este a kórház „vendége” volt🚑Zolinak ezúton is kívánunk mielőbbi felépülést🙏

🙋‍♂️Tarr Zoltán, Fok Richárd, Buzás Bálint, Dobos Botond, Gulyás Balázs, Erdei Milán, So Chan Noel, Papp Dániel, Návay András, Kothencz Bálint, Kanter Barna, Kuti Levente, Obornyák Ádám, Bobola Balázs, Kéri Dávid, Szabó Horváth Martin, Bartók Zsombor, Mendi Lóránt és Kaizer Olivér

🎯Kuti Levente, Obornyák Ádám

🗣A mérkőzést követően Szabó Viktor vezetőedző értékelt:

„Próbáltunk játszani, de rengeteg technikai hibát vétettünk, főleg a középpályán és a támadó harmadban, így nem alakult ki folyamatos játék. Szinte oda-vissza pattogott a labda és a félidő igazságos döntetlennel zárult.

A második játékrészben mindenkinek játéklehetőséget adtam. Az előre játékunk jobb volt, sokszor ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, de számos lehetőségből csak egyet sikerült kihasználnunk.

A mérkőzés végén egyéni hibákból a hazai csapat szerzett két találatot és sajnos kapusunk is súlyosan megsérült. Így pár perccel a lefújás előtt vége szakadt a mérkőzésnek. Zolinak ezúton is jobbulást kívánunk. „

Az Érd csapatának gratulálunk és köszönjük a mérkőzést, sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Halászi focisulitól érkező támadóval erősödik csapatunk

A felkészülés már javában pörög csapatainknál és formálódnak kereteink🏃

A tavaly szép szezont produkáló U13-as „kék” csapatunkhoz remek képességű játékosok érkeztek, így várhatóan idén is sok örömünk lesz ezen korosztályunk játékában💪🔥

A csapat harmadik igazolása a csepeli Halászi focisulitól érkező kiváló támadó, Temesvári Bence🤝✍️

Bence nagy munkabírású támadó, aki kivételes rugótechnikával rendelkezik. Pazar lövéseitől már most zizeghetnek az ellen védői. A határozott karakterrel bíró új igazolásunk nagy erőssége lehet alakulatunknak💪🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Bence tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U13-as „kék” brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Bence, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Átigazolás: Új tehetség érkezik az U8-as csapatunkba is

Az utánpótlás képzés kapcsán mindig is fontosnak tartottuk, hogy már a legkisebb korosztályokban is megkapja mindenki azokat az alapokat, amelyek elengedhetetlenek a későbbi – akár komolyabb szintű – karrierben. Ennek pedig kézzel fogható eredményei is vannak, hiszen egyre több ifjú tehetségünk kerül magasan jegyzett klubok látókörébe👀🔎

Az átigazolási időszakban külön öröm Számunkra, hogy egyre több fiatal tehetség dönt úgy, hogy a Halásztelki FC-t választja már egészen kis korosztály kapcsán is👌

Ezúttal az U8-as csapatunknál is érkezőt köszönthetünk, mégpedig Stark Ottót, aki a csepeli Halászi focisuliból igazolt Hozzánk🤝✍️

Ottó elhivatott és tehetséges, mindene a foci és mindez a pályán is nyilvánvaló, amikor nála a labda🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Ottó tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U8-as brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Ottó, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Különleges találkozás – két oldalon, de egy közös úton

Felnőtt csapatunk az elmúlt héten edzőmérkőzést játszott a Budaörs U19-es csapata ellen – és bár ezek a meccsek elsősorban a szakmai „finomságokról” szólnak, ezúttal egy egészen személyes pillanat is emlékezetessé tette a késő délutánt👀

A budaörsi csapatban pályára lépett Béky Márk, aki az elmúlt két évben klubunkat erősítette és többek között az előző szezonban ezüstérmes U17-es együttesünk egyik alappillére volt. Márk idén nyáron a tehetségközpontként működő Budaörsbe igazolt – mi pedig büszkén figyelhettük, ahogy új közegben, új kihívások mentén is megállja a helyét🔥

A meccs különlegessége, hogy Márk édesapja, Béky Gábor felnőtt csapatunk vezetőedzője, így ezúttal apa és fia ellenfélként találkoztak a mérkőzésen⚔

A pályán ugyan külön oldalon tettek meg mindent a sikerért, ám a családi kötelék, a sport szeretete és a jövőbe vetett bizalom továbbra is közös utat rajzol👨‍👦

Márk története is azt mutatja: a gyerekek lassan felnőnek és eljön a pillanat, amikor a saját útjukat kezdik járni. A közös múlt megmarad, de saját célok és saját döntések jönnek🆙

Sok sikert Márk💪

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek!