Kategória: Egyéb

Old Boys: Győzelemmel ismét a tabella élén

Tegnap bajnoki mérkőzést játszott Old Boys csapatunk🏆Csepelre látogattunk és a Stadionban meccseltünk a TBZS Csepel alakulata ellen🆚

Három alkalommal is sikerült utat találni a házigazdák kapujába 🥅🎯és mivel mindössze egyszer kapituláltunk, három ponttal gazdagabban zárhattuk a napot✅

A bajnoki címért folyó versenyfutásban a Közterület csapata döntetlenezett, így beértük a tabellát hónapok óta vezető „közterületeseket” és két fordulóval a vége előtt a végletekig kiélezett zárás várható. Különös tekintettel arra, hogy az utolsó fordulóban épp a bajnokság két legjobb csapata játszik a Németh Ferenc Sportcentrumban🏁

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A TBZS Csepel csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő mérkőzésekhez🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9, U11: Pizza érkezett az edzés végére

A tavaszi napsütéssel hónapok óta Élet költözött a Németh Ferenc Sportcentrumba🌞Nem ritka, hogy edzésre járó tehetségeink még a foglalkozásokat követően tovább rúgják a labdát és az önfeledt játéké a főszerep⚽️

A héten támogatónk, a Étterem Hermina gondolt egyet és meglepte az U9⃣-es és U1⃣1⃣-es srácainkat egy pizza vacsorával🍕így ezúttal is gyerekhangtól volt estig hangos a Sportcentrum🙋

Foci, pizza, közösség💙💛

Köszönjük a Hermina Étterem felajánlását🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Edzőmeccsel pörgettük tovább a játékperceket

Nincs megállás kis korosztályainknál sem, hiszen a Bozsik tornák mellett rengeteg minőségi játékpercet igyekszünk a lábakba varázsolni 🦵✨ így volt ez tegnap is, amikor az 1908 SZAC Budapest látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba 🆚

Az első számú edzőpályán remek mérkőzés kerekedett vendégeinkkel és az egy órás tiszta játékidő alatt 1⃣9⃣ találatnak tapsolhattak a lelkes nézők🎯👏Ami viszont a legfontosabb, ifjú tehetségeink ismét hasznos tapasztalatokat szerezve fejlődhettek tovább🆙

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Pakai Péter, Nagy Máté, Pakai Bence, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Császári Alex és Bagó Patrik

🎯Császári Alex 5⃣, Harkai Kevin 3⃣, Bagó Patrik, Bozai Balázs, Harkai Krisztián, Pakai Bence és Pakai Péter

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Jó volt látni, hogy a srácok próbálták végig irányítani a mérkőzést! Kezdeményezően léptünk fel, mind támadásban, mind védekezésben, ennek köszönhetően rengeteg szemre is tetszetős támadást vezettünk.

Emellett egyénileg is rengeteg kiváló teljesítményt láthattunk, úgyhogy maximálisan elégedettek lehetünk a mutatott játékkal!”

A SZAC csapatának köszönjük a remek mérkőzést és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Elmaradt bajnokit pótoltunk

Tegnap délután újra hazai pályán játszott bajnoki mérkőzést U13-as „kék” csapatunk az első osztály felsőházi rájátszásában. A képzeletbeli tabellát előttünk vezető bombaerős Budakeszi csapatát láttuk vendégül, akik egyszer már megtréfáltak Bennünket az idegenbeli „odavágón”🆚

Vendégeink rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, mi pedig átadtuk a területet és a mezőnyfölény egy pontrúgást követően gólban is megmutatkozott 0⃣1⃣. Egy-két jobb oldali elfutásunk jelezte, ébredezünk kezdeti álmunkból. Majd egy remek indítást közelrő a kapufára biggyesztettünk, így maradt az egy gólos hátrány.

Budakeszi fölénye a második negyed végén újabb gólban „öltött testet”, majd a harmadik etapban jött rövidzárlat végérvényesen eldöntötte a meccset❌

Ezúttal nem voltunk annyira élesek és koncentráltak, illetve az előre játékunk is alacsonyabb hőfokon égett, ám vannak ilyen meccsek. Az első osztály felsőházi rájátszásának célegyenesébe érve nincs idő szomorkodni, hiszen szombaton újabb kihívás van előttünk, a Pilis csapatát fogadva🔜

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Elérkezett a várva várt derbi és tudtuk, hogy milyen erős ellenféllel fogunk szembenézni. Jó eredményt, jó játékot csak akkor tudtunk volna elérni, ha minden játékos bátran, okosan játszik és belefekteti a meccsbe minden energiáját.

Sajnos ezúttal volt két-három játékos, aki épp, hogy akart futni. Null kettőnél már feladta, “nem volt kedve “, így pedig nagyon nehéz… a többiek előtt le a kalappal.

Van még három meccsünk, remélem mindenki levonja a konzekvenciákat, tanul az előző mérkőzésből és változtat, amin lehet változtatni.”

Budakeszi csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a hátralévő mérkőzésekhez🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Szerdai egy pont

Hétközi fordulóra került sor tegnap délután az MLSZ Regionális Alap bajnokság Délnyugati csoportjában. Egy „laza” két és fél órás utazás Szentlőrincre, ahol a tabella alsó régiójához tartozó házigazdák vártak Ránk🆚

Ősszel két góllal jobbnak bizonyultunk, ám ezúttal „döcögött a szekér”. Az elmúlt hetekben pazar formát mutató brigádunk most nem volt annyira éles, ám a második félidő elején Kozma Sanyi révén így is megszereztük a vezetést 0⃣1⃣🎯 Nem tartott sokáig az előny és végül egy ponttal távozhattunk Baranyából⚽️

Ugyan a győzelem nem jött össze, ám hat meccs óta veretlenek vagyunk💪

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Sajnos nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy mi szerettük volna! Borzasztóan idegesen, kapkodva játszottunk, hátul bizonytalanok voltunk, középpályán alig szereztünk labdákat, nem ütköztünk, elől meg hagytuk ki a ziccereket, rossz megoldásokat választottunk!

Ha kapusunk Ákos nem véd ilyen szenzációsan, csúnyább is lehetett volna a vége ez az igazság! Remélem erre a félévre letudtuk a „kötelező rossz” meccset.

Nem történt tragédia. Sőt, megmaradt a jó sorozatunk is, de ennél azért több fog kelleni a hátralevő mérkőzéseken! Ez is az én kis Csapatom!”

Szentlőrinc csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk: Gólgazdag mérkőzés az MTK otthonában

Hétfőn este idegenben lépett pályára Öregfiúk alakulatunk, mégpedig az MTK Budapest otthonában🆚

A bronzérmes pozícióban lévő kék-fehérek ellen ősszel szoros meccsen kaptunk ki egy hat gólos mérkőzésen. Ezúttal sem lehetett panaszkodni a gólokra, hiszen a lefújáskor 11 találat regisztrálódott a jegyzőkönyvbe🎯

Nagyon korán vezetést szereztünk, ám a hazaiak negyed óra elteltével már meg is fordították az állást. Ekkor még sikerült egyenlítenünk, aztán hazai oldalra billent a lőtt gól mennyiség⚽️

Tisztes helytállásért nagy gratuláció a csapatnak👏👏👏

Az MTK Budapest csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszi utolsó mérkőzésre, amelyet a Ferencváros ellen vívnak 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛