Kategória: Egyéb

Öregfiúk: Győzelem létszámhátrányban

Tegnap este idegenben lépett pályára Öregfiúk alakulatunk. Az Issimo otthonában egy fő mínuszt mutatott a jegyzőkönyv, ám ennek ellenére az eredményjelzőre egy plusz került✅

Történt, hogy a mérkőzésre nem tudtunk teljes létszámban kiállni. Nemhogy a kispadra nem jutott játékos, de a pályára sem elegendő létszámban érkeztünk. Mindez nem zavarta játékosainkat és egy gólos győzelemmel zárták az estét💪🔥

Bravó Urak👏👏👏

Issimo csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Ismét nüanszokon múlt

Vasárnap délelőtt játszotta aktuális bajnokiját U19-es csapatunk⚽️A Gerzzo érkezett a Németh Ferenc Sportcentrumba, akik ellen ősszel egy több mint viharos mérkőzést játszottunk🤜🤛

Ezúttal egy rendkívül sportszerű mérkőzést láthattak a korlát mellett állók, remek játékvezetés mellett👌

Lassan a csapat mérkőzéseinek összefoglalóját ki is másolhatnánk hétről hétre, ugyanis rendre ugyanazon forgatókönyv szerint történnek a dolgok🤷‍♂️

Jó játék, kihagyott helyzetek, az ellen oldalán pedig kíméletlenül bevágott ziccerek… Ismét jól játszottunk, több helyzetünk volt, uraltuk a meccset, ám a végeredmény ezúttal sem a látottakat tükrözi… Hihetetlen balszerencsés szériában vagyunk egész évben🍀❌

🗣Mérkőzést követően Kornis Dávid értékelt:

„A mai mérkőzésen nagy arányú győzelem helyett ismét pontokat veszítettünk.

Sajnos ugyanazt a kottát zongorázzuk, amit felnőtt csapatunk „trombitál” hetek óta!

Ellenfelünknek 4 helyzete volt, amiből 2-őt berúgtak, nekünk kb. 15 helyzetünk volt, amiből 1-et rúgtunk be! Hiába múlod felül ellenfeled játékban, akarásban, küzdésben. Sikert akkor fogsz elérni, hogyha berúgod a helyzeteid, hiszen a focit gólra játszák.

Mindenesetre BÜSZKE vagyok a mai teljesítményre, hiszen fejlődésben sikert ért el a csapat! Fantasztikusan fociztak ma! Igazán kijárna nekik ezek után mostmár egy győzelem!!!

Le a kalappal srácok! Fel a fejjel! Csinálni kell tovább!

Gratulálok mindenkinek!”

Gerrzo csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Bozsik tornán jártunk hétvégén

Szombaton a tavasz harmadik Bozsik tornáján vett részt U10-es és U11-es csapatunk. Az idősebbek ismét hibátlanul zárták a napot, míg a fiatalabbak szintén szép játékot mutatva villantották meg tehetségüket⚽💪

Csupa mosolygós arc, eredményes játék, szuper hétvége💙💛

👉U1⃣0⃣: Krajczár Tóbiás, Dan Marcel, Laci Náron, Polgár Bence, Fóri Gábor, Frank Boldizsár,Török Gábor, Benedek Zétény, Papp Gergő

🏅Polgár Bence

👉U1⃣1⃣: Biró Attila, Dobos Dávid, Pakai Dominik, Tercs Bende, Kósdi Kada, Timár Noel, Balla Benedek, Kispál Hugó és Mátyás Noel

🏅Biró Attila

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, ismét nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Magabiztos győzelem az idegenbeli bajnokin

Szombat délelőtt Jászfényszarura utazott U13-as „kék” csapatunk az első osztály 5. fordulójában🆚

Az odavágók utolsó fellépésén pazarul kezdtünk, hiszen még alig indult útjára a labda, két alkalommal máris túljuttattuk az ellenfél gólvonalán azt🥅Először Kozma Vajk pókhálózta ki a bal felsőt 0⃣1⃣🎯, majd egy percre rá Kaló Milán szerzett gólt 0⃣2⃣🎯

Ezt követően ébredt fel a hazai gárda, ám újabb találatot ismét Mi szereztünk, Sponga Márk reagált a leggyorsabban a kapu elé kerülő labdára és a felénél már hárommal mentünk 0⃣3⃣🎯

A hazaiak jó néhány helyzetet kidolgoztak, kétszer is a gólvonalról mentettünk, azonban Mi sem panaszkodhattunk a helyzetek terén. Több alkalommal is kihagytuk a kapussal szembeni feladványt és a hazaiak is leutánozták a gólvonalról való mentés mutatványát🤷‍♂️

Az utolsó etapban Mátyás Bence biztosította be a győzelmet végérvényesen 0⃣4⃣🎯

Győzelmünkhöz egy pillanatig sem férhetett kétség, így az 5⃣. fordulóban már a 4⃣. győzelmünket arattuk ✅

Bravó Srácok 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Az ötödik fordulóban az volt a kérdés, hogy ott tudjuk-e folytatni, ahol az előző meccsen abbahagytuk. Nagy örömömre mondhatom, hogy igen.

Agresszív letámadással ráerőltettük játékunkat az ellenfélre és ez azonnal meg is mutatkozott az eredménytáblán. A negyedik percben már kettő góllal vezettünk. A szünetben tudatosítottam a srácokban, hogy nem lesz elég a két gól és úgy álljunk hozzá a második játékrésznek, mintha nulla-nulla lenne az eredmény.

Sikerült a sok kihagyott helyzet után egy megnyugtató gólt szerezni, de az ellenfélnek is adódott talán túl sok lehetősége is. A végére sikerült még egy találatot szerezni és egy szép győzelmet aratni.

Sok munka vár még Ránk, mindenképpen javitani kell a helyzetkihasználáson.

Gratulálok a srácoknak!”

Jászfényszaru csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

📸Kaló Norbert

Old Boys: Továbbra is harcban a bajnoki címért

Két hét után ismét bajnokit játszott Old Boys alakulatunk⚽️Pénteken Százhalombattára látogattunk, hogy győzelmünkkel továbbra is életben tartsuk bajnoki reményeinket🆚

Egy gyors gólváltást követően sikerült kettővel megtoldani góljaink számát, így a három lőtt gólunk három pontot ért✅

Győzelmünkkel továbbra is tartjuk a lépést a Közterület csapatával és versenyben vagyunk a bajnoki címért🏆

Bravó Urak👏

Százhalombatta csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U17: Gólparádé Tatán

A regionális bajnokság dobogójáért harcoló együttesünk szombaton Tatán lépett pályára🆚

Győzelmi reményeink negyedóra elteltével valósággá formálódtak, ugyanis előbb Návay Andris 0⃣1⃣🎯, majd Kuti Levi talált kapuba 0⃣2⃣🎯

A félidő előtt a hetek óta „gólszórásban” lévő Ales Tito 0⃣3⃣🎯és újfent Kuti Levi köszönt be 0⃣4⃣🎯ezzel tulajdonképpen egy félidő alatt lerendezve a mérkőzést💪

Fordulást követően sem álltunk le és a csereként pályára lépő Szabó-Horváth Martin 0⃣5⃣🎯majd Buzás Bálint 0⃣6⃣🎯zúgatott bombagólt 🚀

Végig erőtől duzzadó játékunk magabiztos sikert eredményezett és gőzerővel robogunk az érmekért 🔥

Bravó Urak 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:

„Kiváló időben, nagyszerű pályán magabiztos játékkal hoztuk el a három pontot. Külön öröm, hogy a padról beszálló jatékosok lendületet vittek a játékba és eredményesek is voltak. Csak így tovább!”

Tata csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛