U7, U9: Megkezdtük a Bozsik tornás menetelést

Szombat délelőtt a legkisebb korosztályainkon volt a sor, hogy élesben is megmutathassák az edzéseken gyakoroltakat. Erre pedig az idei első Bozsik tornán volt lehetőség.

Először U9-es csapataink léptek pályára. Mivel keretünkből többen sem tudtak ma eljönni, ezért egy 4 fős és egy 5 fős csapatot állítottunk ki. Kapus nélkül, mínusz egyben kiálló srácaink minden meccsüket megnyerve parádéztak, míg másik gárdánkban pályára lépő ifjaink is remekeltek.

Halásztelki mezben brillírozó U9-es tehetségeink: Dobos Dávid, Dombóvári Félix, Göndöcz Tamás, Laci Náron, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Sponga Márk, Szécsi Dominik, Tarpai Poldi.

Különdíjban részesült Göndöcz Tamás és Sefcsik Balázs.

Nagyobbak után jöttek a kisebbek, akik folytatták a remek szériát és szebbnél szebb mozdulatokkal, cselekkel és gólokkal kápráztatták el a kilátogató és szurkoló szülőket.

Halásztelki mezben brillírozó U7-es tehetségeink: Bathó Noel, Farkas Barnabás, Helgert Csongor, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Sárdi Máté.

Különdíjban részesült Helgert Csongor és Nagy Zsombor.

Gratulálunk minden pályára lépő játékosnak. Megnyugodtunk, hogy ilyen ügyes fiatalok pallérozódnak a legkisebb korosztályokban.

Hajrá Telek

Utánpótlás edző

Azt mondják Rólad, hogy bármikor bárkivel el tudsz beszélgetni akár órákat is a fociról. Honnan ez a hatalmas szeretet a labdarúgás iránt?

Való igaz, ez az a téma, amelyről mindig és mindenhol tudok beszélgetni. Remélem hoztál uzsonnát, mert ez a beszélgetés is hosszú lesz (nevet).

Gyerekként, ahogy beléptem az általános iskola kapuján, egyből rúgtam a labdát az osztálytársakkal. Ekkor vitt el édesapám az első mérkőzésre, hogy a helyi csapatnak szurkolhassak. Nógrádi gyerek vagyok és volt szerencsém a 80-as évek elején NB II-s, majd később NB I/B-s csapat győzelmeinek örülni. Én magam csak 3-4 évet fociztam egyesületben, viszont kézilabdáztam, majd az atlétikában értem el kisebb-nagyobb sikereket. Országos bajnoki dobogós voltam több próbában és magasugrásban.

A sport és azon belül a labdarúgás folyamatosan az életem része volt: testnevelés tagozatos gimnáziumba jártam, majd testnevelő tanárként végeztem, Egerben. Huszonévesen letettem a játékvezetői vizsgát és négy év alatt sikerült NB III-ban működő sípmesterré válnom. A nagypálya után sokáig vezettem még kispályás bajnokságokon és tornákon.

Többek között ezt a labdarúgás iránt érzett szeretetet is igyekszem átadni a fiamnak.

Milyen indíttatásból lettél edző?

Szülőként, magánemberként és testnevelőként is érdekeltek a foglalkozások, amit észre vett a kicsik akkori edzője, a „Bozsik-foci” helyi szervezője, Horváth Miklós (Miki bácsi) és felkért az U9-es korosztály edzéseinek megtartására. Ennek már 10 éve.

Kezdetben a testnevelésből hozott tudásomat az internetről autodidakta módon megszerzett, különböző sportágspecifikus módszerekkel és feladatokkal egészítettem ki. Nem csak fejben, hanem gyakorlatban is megtanultam a feladatokat, hogy pontosan meg tudjam mutatni a gyerekeknek azt, mit és hogyan kell végrehajtani. Néhány év elteltével sikerült bekerülni az MLSZ által szervezett hazai edzőképző rendszerbe, így azóta hivatalosan is labdarúgó edző vagyok.

Mi az, amit az edzősködés nyújt Számodra?

Én alapvetően pedagógus vagyok, testnevelés-földrajz szakos tanár. Ez a véna mindig is erősebb bennem. Ezért is szeretek inkább az utánpótlással foglalkozni, mintsem a felnőtt labdarúgással.

Ha a gyerekeknek adsz, akkor azt valamilyen formában vissza is kapod. Számomra az edzősködés ugyanazt az élményt adja, mint a pedagógiai munkám. Tudom, hogy mit szeretnék elérni és ha látom a gyerekeken azt, hogy az elképzeléseimet – természetesen mindenkinek a tehetségének megfelelően – sikerül megvalósítani, akkor az egy csodálatos dolog.

Mit szeretnél elérni a gyerekkel? Mikor érzed magad sikeresnek edzőként?

Ebben a szakmában nehéz megmondani, hogy mikor dolgozol jól, mikor vagy sikeres. Azt gondolom, hogy ez nem is kézzel fogható igazán. Talán ezért is esnek abba a hibába sokan, hogy a sikert győzelmekben mérik, már egészen kis korban is.

Hiszem azt, hogy az egyik legfontosabb dolga minden utánpótlásban dolgozó edzőnek az, hogy megtanítsa a sportága alapjait a rábízott gyerekeknek. Minden hozzánk járó labdarúgó palántának meg kell adni az esélyt arra, hogy a tehetségének megfelelő szintre érhessen el és ki tudja hozni magából a maximumot.

Nekem az a siker, amikor elkezdik élvezni a gyerekek a játékot. Amikor látni rajtuk, hogy tudatosan, de élvezetből csinálják. Legyen az akár egy labdakihozatal, egy védekezés, vagy éppen góllövés. Siker, ha a gyerekek szeretnek edzésre jönni, ha élvezik a gyakorlatokat.

Vallom, ezt csak úgy érhetjük el, ha mi edzők mindig a legtöbbet adjuk a srácoknak. Minden alkalommal igyekszünk kihozni nem csak magunkból, hanem a gyerekekből is a maximumot, természetesen a korosztálynak megfelelő módszerekkel és feladatok révén. 

Hiszek abban, hogy egy hiteles, motivált, jól felkészült edző, pozitív példaképe lehet a fiataloknak. Olyan labdarúgókat szeretnék, illetve szeretnénk nevelni az egyesületünkben, akik a tehetségükhöz mérten a legmagasabb szintre tudnak eljutni.

Ha jól tudom, több korosztályban is aktívan tevékenykedsz. Hol találkozhatnak Veled a gyerekek?

Három éve kért fel Elnök úr arra, hogy fogjam össze a Halásztelki FC utánpótlás képzését, adjak szakmai irányvonalat a képzésünknek, kiemelt tekintettel a „Bozsik korosztályokra”. Ezáltal igyekszem minden korosztály edzésén részt venni, vagy legalább a kollégákkal beszélni. Konkrétan az U13-as korosztályt edzem heti 3-4 alkalommal, Gáspár Andival közösen tartunk edzéseket az U11-es korosztálynak, valamint heti egy alkalommal tartok taktikai jellegű edzéseket az U17-es csapatnál. 

Az edzések mellett az U13-as és az U17-es csapat bajnoki mérkőzésein is részt veszek.

Elegendő gyermek van ezekben a korosztályokban?

A létszám jellemzően attól függ, hogy milyen hatékonysággal tudunk megjelenni az óvodákban. Azokban az években amikor sikerült ovifocit tartani, megnövekedett létszámmal tudtunk dolgozni, de sajnos ez nem mindig sikerült.

Alapvetően hozzánk általában csak úgy jönnek gyerekek, ha ide költöznek Halásztelekre vagy egy-egy osztálytárs is kedvet kap a focihoz. Ezen is szeretnénk hosszútávon változtatni.

Az is nehézséget jelent a létszámot illetően, hogy a legügyesebb, legtehetségesebb gyerekeket megkeresik nagyobb klubbok és a szülők sokszor idő előtt elviszik őket tőlünk. Ilyenkor kettős érzés van Bennem. Örülök, hogy ügyes gyerekeket sikerül nevelni a Halásztelki FC utánpótlás műhelyében (lásd U17-es csapat szereplése), de egy kicsit elszomorít amikor olyan helyekre is elviszik a gyerekeket, ahol meggyőződésem, hogy nem kapnak több tudást, mint nálunk. Ellenben az a mi munkánk elismerése is valahol és büszkeséggel tölt el, amikor például a Honvédhoz vagy a Fradiba mennek a srácaink és megállják a helyüket.

Visszakanyarodva a kérdésre, jó lenne minél több gyerekkel foglalkozni, szeretnénk minél több gyerekből labdarúgót képezni.

Elég széles életkori skálán mozognak ezek szerint azok a gyerekek, akikkel foglalkozol. Ügyesek a srácok?

Szerencsére sok ügyes gyerek van az utánpótlásunkban. Látom, hogy van értelme a munkának. 

Az ügyességnek nagyon sok összetevője van. Ezek a teljesség igénye nélkül: koordináció, egyensúlyérzék, a lábfej finommotoros képessége, térlátás, mozdulatgyorsaság, futógyorsaság, alap állóképesség és kellenek a labdarúgáshoz bizonyos szintű kognitív képességek is. Ezeknek a képességeknek meg van a szenzitív, leginkább fejleszthető időszaka, amire mi is kiemelt figyelmet szentelünk az edzéseken. 

A legfontosabb viszont, hogy maximálisan motivált legyen a gyerek, szeressen és akarjon focizni, legyenek álmai, tervei amiket meg akar valósítani. Belső motiváció nélkül semmilyen sportban nem juthat messzire senki. A külső, szülői motiváció előbb-utóbb elfogy, ilyenkor jó esetben egy másik sportot választanak maguknak a gyerekek.

Hogyan alakult ez az év a korosztályaidban? 

Februárban sikerrel zártuk az U11-es korosztálynak kiírt „Futsal7vége” rendezvénysorozatot: 96 csapatból holtversenyben a 9. helyen végeztek a gyerekek.

A tavaszt sajnos beárnyékolta a világjárvány, csak néhány edzőmérkőzés szervezésével tudtuk a fiúkat mérkőzésekkel is terhelni. A nagyobb korosztályok lejátszhatták a bajnoki mérkőzéseiket a Pest megyei I. és II. osztályú bajnokságokban.

Nyáron megtartottuk a hagyományos halásztelki edzőtáborunkat, majd ősszel beindult a futball nagyüzem.

Az U11-es csapat edzéseit ősztől Gáspár Andival közösen vezetjük. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, azt gondolom, hogy jól kiegészítjük egymást. Hasonló a felfogásunk a labdarúgásról. Az U9-es csapat néhány játékosával kiegészülve differenciált edzéseket tudunk vezetni. Azt gondolom, hogy jól látszik az U9-es és az U11-es csapat Bozsik-tornán lejátszott mérkőzéseiből, hogy ez a rendszer és módszer a gyerekek előnyére válik.

Ősztől az U13-as (2009-2010) csapatunk egy teljesen új rendszerben szerepel. Kikerültek a Bozsik-program égisze alól és egy ¾ pályás „bajnokságba” kellett nevezni őket, amit a megyei szövetség szervez. Hivatalos mérkőzéseket játszanak, játékvezetővel. Ebben a korosztályban sajnos létszámhiánnyal küzdünk, amin a vírushelyzet sem könnyített. Ráadásul a keretben csak két 2009-es születésű, tehát idősebb játékosunk van, a többiek 2010-ben születtek. Ennek ellenére sokszor játszottunk „jól”, általában uraltuk a mérkőzéseket, a letámadásaink, labdakihozatalok működtek. Az ellenfelek legtöbbször egy-két erősebb, gyorsabb játékos egyéni teljesítményével kontratámadásokból, előre vágott labdákból és a labdakihozatalban vétett hibáinkból tudtak gólt rúgni. Játékban, játékintelligenciában mindenkit felül múltunk, aminek nagyon örülök. Amit itt fejleszteni kell, az a helyzetkihasználás és néhány játékos állóképessége.

Az U17-es csapattal az MLSZ Regionális bajnokságába – ami a felnőtt NB III-nak felel meg – neveztünk, ami hatalmas kihívás elé állította a srácokat és az egyesületet egyaránt, de maximálisan megállták a helyüket a fiúk.

Ha visszatekintesz a 2021-es évre, akkor mit tennél ki a „büszkeség falra”?

Büszke voltam az U17-es csapat két mérkőzésére, amiből az egyik egy vereség volt. 

Az idegenben lejátszott Airnergy ellen 2-1-es győzelemmel végződő mérkőzésen minden pályára lépő játékos a tudása legjavát hozta ki magából. A másik mérkőzést hazai pályán játszottuk az egyik legerősebb csapat ellen (III. kerület), amelyen hihetetlen fegyelmezetten betartotta minden játékosunk a taktikai utasításokat. Ezen a mérkőzésen jól látszott, hogy mennyit fejlődtek a fiúk taktikailag és fizikailag a kemény őszi edzések eredményeként. Mindenki megtapasztalhatta ebben a bajnokságban, hogy milyen az amikor egy csapat nálunk magasabban képzett vagy ügyesebb játékosokból áll, de azt is láthatták a fiúk, hogy a sokszor nehéz edzéseknek, a néha unalmas taktikai fejtágításnak vagy a szigornak meg van az eredménye. Az előzetes terveket megfejelve az U17-es csapat a 7. helyen telel a 16 csapatos bajnokságban.

Büszkék lehetünk arra is, hogy a 18-20 fős körzetközponti válogatottba (Dunaharaszti) rendszeresen 8 (!) gyerekünk kerül meghívásra. 

De igazából büszke vagyok az összes „Bozsikos” korosztályra. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy fejlődjenek. Rendszeresen járnak edzésre. Jó látni és nézni őket a pályán. És ami a legfontosabb, maximálisan motiváltak. Nagyon szeretek velük dolgozni!

Kicsit kilépve a múlt és a jelen bűvköréből, milyen elképzelésed van az elkövetkező évek Halásztelki FC utánpótlás-nevelését illetően?

Én minden nap tanulok és tanulni akarok a labdarúgásról. Szeretném hinni, hogy amit átadok a gyerekeknek az hasznos és jó lesz számukra. Itt érzem jól magam, itt van a helyem. Magaménak érzem ezt az egyesületet, mint egy családot, amelyet építeni, szépíteni és fejleszteni szeretnék. 

Kialakult egy koncepciónk az utánpótlás-nevelést illetően, amelynek mentén haladunk lépésről lépésre. Rendületlenül hiszek abban, hogy amit a labdarúgásról és az utánpótlás-nevelésről gondolunk, mindaz amit képviselünk, az működőképes.

Magasabb polcra szeretnénk emelni az egyesületet. Azt szeretnénk, hogy a nálunk ma még egy-két lépéssel előrébb járó csapatokhoz ne legyen perspektíva elmenni, illetve legyen vonzó Hozzánk igazolni, bármely korosztályba. Szeretném elérni azt, hogy tudják a szülők, a gyerekek és más csapatok is, hogy Nálunk megkapják azt az alapot, amelyre nyugodtan építkezhetnek akár az élvonalbeli klubok is.

A Halásztelki FC utánpótlás edzői közül Te vagy az, aki a legkésőbb – tavaly nyáron –  csatlakozott az egyesülethez. Jól tudom, hogy mindig is az életed meghatározó része volt a labdarúgás?

Igen, tulajdonképpen a labdarúgás a mindenem. Már gyerekként is focista szerettem volna lenni és szerencsére megadatott az, hogy felnőttként minden osztályban játszhattam.

Kezdetben a grundon rúgtuk reggeltől estig a labdát, itt tanultunk meg szinte mindent. Egyesületi szinten 13 évesen játszottam először az érdi serdülőben, majd átkerültem az „ifisták” közzé. Első felnőtt meccsem nem csak azért marad emlékezetes számomra, mert akkor debütáltam, hanem mert rögtön 3 gólt is szereztem.

Említetted, hogy minden felnőtt osztályban megfordultál. Hol játszottál magasabb szinten?

Már 16 és fél évesen játszhattam az NB3-as Érdben. Életem egyik legmeghatározóbb futball élménye is ehhez az időszakhoz kötődik. Feljutásért vívott osztályozón a Baja ellen játszottunk és a visszavágón 6000 néző szurkolt a lelátón. Fantasztikus volt.

Még csak 17 éves voltam, amikor jöttek az NB1-es megkeresések. Így kerültem az akkor élvonalbeli Csepelhez, ahol a pályafutásom legszebb két évét tölthettem. Ezután jött másfél év katonaság, majd visszatértem Érdre. Utána már csak kisebb csapatokban rúgtam a labdát.

Milyen poszton játszottál?

Csatár voltam, imádtam a góllövést. Góljaim nagy részét fejjel szereztem. Már akkor is a fejemet használtam a játékhoz (nevet). Ugyan nem voltam egy égimeszelő (181 cm), de rengeteget gyakoroltam edzések után a kapu elé érkezéseket.

Már akkor is vallottam, hogy amiben átlagon felüli az ember, azt tökéletesíteni kell.

Mikor döntöttél úgy, hogy a pályát kispadra cseréled?

28 évesen elgondolkodtam azon, hogy a focista pályafutást követően is a labdarúgással kellene foglalkoznom. Így elkezdtem tanulni és 31 évesen belevágtam az edzősködésbe. Első csapatom az érdi U14-es gárda volt. Edzői karrieremben az ovifocitól kezdve a felnőtt csapatig minden korosztályban megfordultam.

Amíg fociztam, addig játékos-edzőként funkcionáltam a felnőtt csapatoknál. Így volt ez például Biatorbágyon, majd Tárnokon is. Mindig oda csábítottak, ahol valamilyen cél lebegett a vezetőség előtt: vagy bent tartani, vagy feljuttatni a csapatot.

Diósdon kezdtem komolyabban foglalkozni az utánpótlással, ahol az edzősködés mellett sikerült felépíteni egy remek utánpótlás-rendszert. Ebben az időszakban volt Diósdon edző Verebes Józsi bácsi, akivel szenzációs volt együtt dolgozni.

Aztán az élet felülírta a dolgokat és fájó szívvel ugyan, de eljöttem Diósdról. Visszakerültem Érdre, ahol szintén az utánpótlás felépítése lett a feladatom. Öt évig voltam itt, majd egy fél év pauza következett, mert kicsit megcsömörlöttem a futball közegétől. Ezután még voltam Csepelen, ahol az U17-es gárdát treníroztam.

Hogyan kerültél Halásztelekre?

A csepeli időszakot követően a lányom – aki szintén játékvezető – rábeszélt a játékvezetésre, így együtt járt apa és lánya „játék vezetni” (nevet). Mivel Halásztelken is fújtam néha a sípot, az U16-os srácok edzőjén, Lukács Tomin keresztül érkezett a megkeresés, hogy érdekelne-e a Gáspár Andris távozása miatt megüresedő U17-es csapat vezetőedzői pozíciója. Szimpatikus volt az Elnök Úr által felvázolt jövőkép és a feladatrendszer, valamint tetszettek a körülmények, így ismét belevágtam az edzősködésbe.

Hogy érzed itt magad?

Egyelőre jól (nevet). Úgy érzem, hogy olyan helyre kerültem, ahol ugyanúgy gondolkodnak a labdarúgásról, mint én. Ez pedig fontos számomra. Emellett vannak olyan célok is, amelyekért ismét új lendülettel, motiváltan tudok dolgozni.

Mi az, ami fontos Számodra az edzősködésben?

Vallom, hogy a foci lemodellezi a nagybetűs Életet. Nem csak labdarúgókat, de embert is szeretnék nevelni a srácokból. Én már akkor boldog leszek, ha hozzá tudtam járulni egy picivel ahhoz, hogy emberként megállják a helyüket az életben. 

Emellett hiszem azt, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget ahhoz, hogy labdarúgó legyen, de ha ez nem is sikerül, akkor is úgy menjenek ki a srácok az Életbe, hogy adtunk nekik valamit, amivel sikeresek tudnak lenni.

Ahogyan említettem korábban is, nekem nagyon sokat adott a labdarúgás. Amikor néha mélyen voltam, a foci és a közösség mindig segített abban, hogy túl jussak a nehézségeken. Ezért én mindig CSAPAT-ban gondolkodom. mindig is ez volt Rám jellemző, akár játékosként, akár edzőként. 

Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem minden egyes játékos a gyerekem, akiket egyformán szeretek. 

Még mindig egy kicsit az általánosság talaján maradva: utánpótlás edzőként mit tartasz fontosnak a gyerekek képzését illetően?

A labdarúgás nagyon gyorsan változik. Látni lehet a gyerekeken, hogy mi van bennük. Természetesen bizonyos képességek tanulhatók és fejleszthetők, a klasszis azonban vagy benne van valakiben, vagy nincs. Ennek hiánya persze nem zárja ki azt, hogy valaki magas szintre jusson, de azt gondolom, az a helyes, ha mindenkit saját képességeihez mérten értékelünk és állítunk elé célokat. Egyik gyerekről sem szabad lemondani.

Fontos szerintem az is, hogy nem kell kiszakítani a gyereket abból a közegből, amiben jól érzi magát. Érezze jól magát a gyerek és kapja meg azokat alapokat, amelyekre később építkezni tud. Nem szabad siettetni a fejlődésüket és nem is szabad irreális célokat támasztani velük szemben. Meg kell találni valahol a középutat, ami tudom nehéz, de sokkal többet tudunk adni a gyereknek egy reális helyzetértékeléssel, mintsem a szülői vágyak beteljesülésének hajszolásával. 

Hiszem azt, hogy nálunk megkaphatják a gyerekek ezt a minőségi alapot, amivel aztán ha van motiváció, alázat és képesség, akkor tovább tudnak lépni magasabb szintre. Ha pedig maradnak, az is csodálatos. A lényeg, hogy adjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt és olyan szinten csinálják a gyerekek, ahogyan ők szeretnék.

Azt gondolom, hogy nagyon hiányoznak a régi grundok, ami csak arról szólt, hogy fociztál. Ma azért nehéz úgy klasszis labdarúgót „faragni”, hogy heti három edzésen másfél óra van erre. A napi 8-10 óra focit csak heti 4,5 órával pótolni nem lehet. Alázat, szorgalom és kitartás nélkül ez nem megy.

Tavaly ősszel vetted át az U17-es korosztályt. Milyen terveid voltak az idény kezdetekor? Hogyan értékeled az első közös hónapokat?

Maximálisan elégedett vagyok. Mielőtt nem láttam játszani a srácokat, előzetesen nem gondoltam volna, hogy így helyt fogunk állni az osztály váltást követően. Látatlanban abból indultam ki, hogy a megyei utánpótlás versenyrendszerből átlépni a magasabb szintre, nagy ugrás lesz. Szerencsére nem volt az.

Ne legyünk álszerények, ezen a szinten azért már az eredmény minősít. Előzetesen azt gondoltam, hogy ha az első tízben benne vagyunk az már kiemelkedő lesz. Ha csak a számokat nézem, akkor maximálisan elégedett lehetek, hiszen a 16 csapat közül a kifejezetten előkelő 7. helyen telelünk.

Többet kaptam a csapattól, mint amit vártam. Nekem az a legfontosabb, hogy önmagukhoz képest fejlődjenek a fiúk és minél hamarabb belekóstoljanak a felnőtt fociba. Ezt tűztem ki célul magam elé. Ez a félév tökéletes volt arra, hogy megismerjem a srácokat és tavasszal célirányosan kell dolgoznunk és késznek kell lenniük arra, hogy bedobhassuk őket a felnőtt futballba.

Ha már a szezont értékelem, meg kell, hogy említsem Szederkényi Zsoltot is, aki hetente egyszer foglalkozik a srácokkal és akivel remekül együtt tudunk dolgozni. Nagyon sokat segítette a munkámat és a beilleszkedésemet.

Voltak-e kiemelkedő teljesítmények, illetve olyan mozzanatok, amelyekre büszke voltál az idén?

Csapat szinten értékelve az őszt, a III. kerületi TVE elleni meccs egy meghatározó élmény volt. Kifejezetten jó az utánpótlásuk és hibátlanul vezették a bajnokságot, amikor vendégül láthattuk őket. Ami fantasztikus élmény volt számomra, hogy ezen a meccsen a srácok megértették és megcsinálták azt, amit kértünk Tőlük. Sokáig vezettünk egy góllal és ugyan a végén kikaptunk, de fegyelmezettségben, taktikában, hozzáállásban és akarásban is ez volt a csúcspont. Nálam azt a meccset megnyerték a fiúk.

Mióta edzősködöm, nálam hagyomány, hogy egyéni szinten is értékelem a srácaimat, amely értékelést megosztok Velük a szezon végén. Minden meccset és edzést értékelek, majd összesítem ezeket és négy kategóriában egy jelképes kis kupával díjazom az adott szezonban legjobban teljesítő srácokat.

Idén ősszel a legeredményesebb játékos Tóth Roland volt, aki 12 gólig jutott. A legjobb teljesítményt nyújtó játékos Scharf Zoli, míg a legszorgalmasabb Bíró Zsombor volt. Az önmagához legtöbbet fejlődő játékosunk Kóródi Ádám lett, aki két év kihagyást követően tudott újra játékba lendülni.

Mi jellemző erre a korosztályra?

Most vannak abban a korban, hogy eldőlhet, milyen szintű focisták lesznek. Technikailag már mindent tudniuk kell, viszont ez az időszak, amikor a fizikális és a mentális részek a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak.

Kifejezetten ügyes, motivált és alázatos gyerekekkel tudok itt együtt dolgozni. Ez pedig örömmel tölt el.

Sikerült már összecsiszolódnotok? Mivel lehet téged „megvenni”?

Mentálisan ebben a korosztályban nagyon érzékenyek a srácok. Még nem felnőttek, de már nem gyerekek. Talán ez az az időszak, amikor elválik, hogy labdarúgók lesznek-e: jönnek a lányok, a bulik, a szülők már kevésbé vannak rájuk hatással és természetesen azt hiszik, hogy ővék a világ (nevet).

Az őszinteség nagyon fontos számomra, abból tudok építkezni. Engem ennyi futballban töltött év után már nehéz átvágni (nevet). Mindenkinek lehet rossz napja, vagy ebben a korban alakulhatnak úgy a dolgok, hogy nem a legoptimálisabb állapotban érkezik meccsre (nevet), de legyünk egymással őszinték. 

A lényeg, hogy azt érezzék a gyerekek, hogy nem ellenem vagy értem kell bármit is tenni, vagy őszintének lenni, hanem a csapatért, a csapattársakért, akik ott vannak mellette és segítenek neki. Nálam alapvető, hogy a csapat ellen nem lehet véteni. Ha becsapod a saját csapattársad, az a legnagyobb bűn. Aki ezt nem érti meg, az menjen el egyéni sportágat űzni. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtenni, ez ilyen. Azt látom, kezdik megérteni.

Hogyan lehet motiválni a srácokat?

Nagyon oda kell figyelni rájuk, sokszor ösztönből tesznek dolgokat. Kicsit nevelgetni és terelgetni is kell őket. Mindenkihez meg találni a kulcsot, meg kell nyerni a játékosokat egyenként. Ez egy nagyon időigényes feladat, de hiszem, hogy így tudom kihozni belőlük a maximumot. Csinálhatok én bármilyen szuper edzést, ha nem nyerem meg őket emberként, nem lesz meg az összhang.

Tulajdonképpen ez tart fiatalon, mert megpróbálok az ő hullámhosszukon lenni (nevet).

Mindig hitelesnek kell lenni. Ez fontos edzőként, ha ez nem megy, akkor abban a pillanatban elbuktam a csapatot.