Kategória: Halásztelki FC

U11: Bronzérem a Next Gen Trophy utánpótlás tornán

A múlt heti horvátoszági nemzetközi tornát követően vasárnap reggel Törökbálinton indította a napot U1⃣1⃣-es alakulatunk. A rendkívül színvonalas Next Gen Trophy utánpótlás tornára csekkoltunk be és fantasztikus nappal örvendeztettek meg Bennünket Srácaink💪⚽️

A rendkívül erős mezőnyben jó néhány elit klub is képviseltette magát és többek között a Paks, a Békéscsaba, Budafok, Cegléd vagy éppen Dunaújváros előtt bronzérmet szereztek tehetségeink🥉

De nézzük sorban a nap eseményeit, rendhagyó módon Horváth Ádám vezetőedzőnk tolmácsolásában🗣

🆚Békéscsaba 1912 Előre SE I. 1⃣0⃣✅🎯Pakai Dominik

Remekül kezdtük a tornát, ráadásul egy igen nívós ellenféllel szemben, mégpedig a Békéscsaba ellen. Stabilan, gólra törekvően játszottak a srácok. Meg is lett az eredménye a jó játéknak és rögtön egy győzelemmel indítottuk a napot.

🆚Hegyvidék UFC 0⃣1⃣❌

A következő mérkőzést hasonló akarattal és lelkesedéssel indították a fiúk, rengeteg helyzetet és támadást alakítottunk ki. Sajnos a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így a gólszerzés nem jött össze. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy figyelmetlenségből a Hegyvidék csapat megszerezte a győztes gólt.

🆚Paksi FC 2⃣1⃣✅🎯Terdik Merse, Kispál Hugó

Harmadik mérkőzésünket egy újabb nívós klub, a Paks ellen játszottuk, amely összeszokott, tudatos futballt játszó csapat volt. Már a mérkőzés elején sikerült megszerezni a vezető találatunkat, majd egy szerencsétlen szögletből öngólt szereztünk. Sorcserénket egy szögletet megelőzően abszolváltuk, és az újonnan pályára lépők annyia jól szálltak be, hogy a pontrúgásból ismét megszereztük a vezető, egyben győzelmi találatunkat.

🆚Bercsényi DSE 7⃣0⃣✅🎯Terdik Merse 3⃣, Kispál Hugó 2⃣, Mátyás Noel és Pakai Dominik

A rájátszást Bercsény csapata ellen kezdtük és elsöprő sikerrel vették a srácok az akadályt. Igazi gólfiesztát rendeztünk, így megérdemelten kerültünk a legjobb négy közzé.

🆚Békéscsaba 1912 Előre SE II. 0⃣3⃣❌

A következő mérkőzés Békéscsaba másik csapata ellen zajlott a döntőbe jutásért. Ellenfelünk remek egyéni és csapat teljesítményt nyújtott és ezáltal a bronzért játszhattunk.

🆚Ceglédi VSE 5⃣4⃣✅büntetők után 🎯Mátyás Noel 2⃣, Kispál Hugó és Pakai Dominik

A bronzmeccsen figyelmetlenségekből és apró hibákból adódóan ott tartottunk, hogy 3-0 az ellenfélnek. Ekkor sikerült megszerezni a szépítő találatunkat. Ezzel felébredtünk volna, ám egy szabadrúgásból megkaptuk a 4. gólunkat.

Ekkor 5 perc volt a mérkőzés végéig. Ahelyett, hogy kapkodva felrugdosták volna srácaink a labdát, elkezdtek játszani, kihozták a labdát és az eddigi kapufákat felcserélték gólokra. Öt perc elegendő volt, hogy a mérkőzést döntetlenre (4-4) hozzák. Büntetőpárbajnál már nem volt kérdés ki viszi haza a bronzérmet és vele együtt a kupát. Gratulálok a srácoknak!

🙋‍♂️Juhász Máté, Dobos Dávid, Tímár Noel, Kósdi Kada, Pakai Dominik, Terdik Merse, Mátyás Noel, Kispál Hugó és Sárdi Máté (U9)

Gratulálunk minden pályára lépő játékosunknak, fantasztikusak voltatok, nagyon büszkék vagyunk Rátok👏🙏🔥

Ismét egy fantasztikus utánpótlás tornán vehettünk részt, amelyért köszönet a parádés szervezésért és a rendkívül jó focit játszó ellenfeleinknek🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10: Futsal vasárnap kapott gól nélkül

Immár az 5. játéknapra került sor U10-es brigádunk U11-es futsal bajnokságában. Az egy évvel idősebbek között szereplő alakulatunk két meccset tudott le az érdi Treff Sportcsarnokban⚽️

A lejátszott egy óra játékidő alatt egyszer sem rezdült meg a hálónk, így mondhatni, jól dolgozott a védelem💪❌Elől egyszer voltunk eredményesek, így egy döntetlen és egy győzelem „pattant” a jegyzőkönyvbe a szomszédok ellen.

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣A játéknapot követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Férfias küzdelmekben volt részünk a nagyobb korosztályban. Teljes mértékben megállták a helyüket a srácok, kemény védekezéseket és támadásokat láthattak a kilátogató nézők. Csapatként dolgoztak a fiúk együtt, már a szép passzjátékra is tudunk figyelni, ami külön öröm. Jó volt felfedezni az edzéseken gyakoroltakat.

Gratulálok mindenkinek nagyon ügyes és fegyelmezett játékot nyújtottunk. Az ellenfeleknek köszönjük a játékot. Külön köszönet a szülői szurkolásért és a sok tapsért.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a folytatásra pedig további sok sikert kívánunk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U17: Budafokra látogattunk

Lassan célegyeneshez érkezik U17-es alakulatunk felkészülése és hamarosan a bajnoki pontokért szállunk pályára⚽️Ám még mielőtt az „eszeveszett” versenyfutás megkezdődne, még edzőmeccseztünk egyet partnerklubunkkal🤝

Szombat délután Budafok ellen meccseltünk, ahol egy U17-19 „vegyes” brigáddal találtuk szembe magunkat. Mint ahogyan azt már megszokhattuk, gólokból ezúttal sem volt hiány🎯

👉Budafoki LC – Halásztelki FC 6⃣3⃣

🙋‍♂️Tarr Zoltán, Fok Richárd, Nagy Milán, Polyóka Ádám, Czárán János, Kéri Dávid, Kuti Levente, Béky Márk, Návay András, Obornyák Ádám, Papp Dániel, Pandur Gábor, Nagy Nikolasz, Ales Viktor, So Chan Noel, Szabó-Horváth Martin

🎯Nagy Nikolasz 2⃣, So Chan Noel

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:

„A mai mérkőzést jól jellemezte, hogy a jobb csatárunknak bal hátvédet kellett játszania… Mivel tudtam, hogy meghatározó játékosok fognak hiányozni, így nem volt nagy elvárásom, az volt a lényeg, hogy lejátszuk a meccset és ne legyen több sérült, beteg. Azt viszont meglepően tapasztaltam, hogy hat U16-os játékossal a csapatban is sikerült megszorongattuk az U19-es játékosokat is szerepeltető ellenfelünket… Várjuk a bajnoki rajtot.”

Budafok csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszi szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″sárga”: Taksonyban vendégeskedtünk

A futsal mellett újfent szabadban játszhatott U1⃣3⃣-as „sárga” csapatunk, a tavaszi szezonra való felkészülés újabb állomásaként⚽️Ezúttal Taksonyba látogattunk és egy gólgazdag mérkőzésen, szemre is tetszetős focit bemutatva sikerült felülkerekedni vendéglátónkon🆚

👉Taksony SE – Halásztelki FC 2⃣5⃣✅

🙋‍♂️Székely Krisztián, Török Péter, Bánkuti Kristóf, Rosner Ádám, Demus-Kiszeli Álmos, Kis Dominik, Papp Ádám, Hederics Marcell, Hegedűs-Nagy Csaba, Jákli Zsolt, Balogh Richárd, Pendarev Simeon, Püspöki Gergely, Szabó Ármin és Terényi Soma

🎯Balogh Richárd, Hederics Marcell, Hegedűs-Nagy Csaba, Püspöki Gergely és egy öngól

Gratulálunk minden pályára lépő játékosunknak👏

🗣Mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A mai napon lejátszott mérkőzésen mindenki jó teljesítményt nyújtott. Jó volt látni, hogy a játékosok keresték egymást a pályán és igyekeztek több alkalommal szép összjátékkal gólokat szerezni.

Kevés alkalommal voltunk hosszúak védekezésben, ami egy külön kérés volt a játékosoktól. Voltak szituációk, ahol még tudatosabban kell játszanunk és még jobban megbecsülnünk a labdát, de ez most egy nagyon szép teljesítmény volt a csapattól.

Nagyon örülök, hogy a csapatban érezhető jó hangulat, és ezek a pozitív napok még jobban összekovácsolja öket.”

Taksony csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Sikeres bajnoki főpróba

Szombat délután utolsó edzőmérkőzését játszotta felnőtt csapatunk🔚 A téli felkészülés célegyenesébe fordulva Budatéténybe látogattunk, hogy a jövő heti bajnoki rajt előtt főpróbázzunk🆚

A több hiányzót is nélkülöző alakulatunk kissé álmosan kezdett, ám még időben ráztuk meg magunkat és helyenként tetszetős játékkal pakoltunk plusz töltetet az önbizalom kosárba. Jövő héten vasárnap már élesben harsan a síp, indul a bajnokság▶️

👉Budatétény SE – Halásztelki FC 1⃣7⃣✅

🙋‍♂️Tóth Bálint, Papp Dávid, Szabó Viktor, Bartha Márk, Szabó Bence, Szederkényi Ákos, Bathó Ákos, Dobos Zalán, Kablawi Mohammed, Jánvári Krisztián, Gacsályi Krisztián, Márton Norbert, Kovács Sólyom, Márfi Dávid, Gáspár András és Scharf Zoltán

🎯Márfi Dávid 3⃣, Gáspár András 2⃣, Jánvári Krisztián 2⃣

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Nagyon lassan, tompán és kényelmesen kezdtük a mai mérkőzést. Ekkor az ellenfelünknek voltak ziccerei, amiből a vezetést is megszerezték. Mindez riadót fújt és elkezdtük fokozni a tempót, aminek meg is lett az eredménye, hiszen sikerült megfordítanunk az eredményt.

Félidőben változtattunk egy-két dolgon és teljesen jó mentalitással játszottuk le a második játékrészt! Ekkor már szépen, kreatívan és gyorsan játszottunk. Jól játszottuk be a széleket, ahonnan jól jöttek be a labdák. Sokszor egy-két érintőben sikerült játszanunk. Amiket kértem a csapattól, azt jól megoldottuk, összeségében jól játszott a csapat! Gratulálok mindenkinek! Jövő héten célegyenesbe fordulunk!”

Budatétény csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Hétközi edzőmeccsel folytatódott a felkészülés

Tegnap délután ismét pályára lépett U15-ös alakulatunk, ezúttal Budatétényben. A felkészülés még mindig nem ideális, hiszen a betegségektől és sérülésektől hemzsegő lista tovább bővült🚑

Így eléggé felforgatott kerettel és több feljátszóval tudtuk le a mérkőzést💪

👉Budatétény SE – Halásztelki FC 7-3

🙋‍♂️Kenesei Ákos, Antal Kristóf, Dányi Jonatán, Ádám Vince, Csonka Dávid, Mátyás Bence, Bartók Tamás, Fülöp Milán, Kottra Nándor, Mészáros Áron, Borsodi Ferenc, Kozma Vajk, Nagy Zsombor, Nádházi Gergő, Kozma Sándor, Smidt Bence

🎯 Smidt Bence 2⃣, Kozma Sándor

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Foghíjas kerettel mentünk el ismét az újabb edzőmérkőzésre és a felforgatott felállás meg is látszódott a játékunkon, valamint a végeredményen is.

Gyakorlatilag ami kapura ment, abból mindből gól lett. Sok labdát veszítettünk el a saját védekező harmadunkban és ezt kegyetlenül ki is használta a nagyon jó focit játszó ellenfelünk. Az előre játékban csak amiatt van hiányérzetem, hogy sok helyzet kimaradt, amúgy előrefelé rendben voltunk.

A mai napon is Smidt Bence és Kozma Sanyi nagyot küzdött és hozzájuk csatlakozott még Kozma Vajk is! Ameddig bírta szuflával, nagyon szépen megoldotta a feladatát! Jó lenne már elmenni egy edzőmeccsre teljes kerettel, de erre nem sok esélyt látok sajnos a közeljövőben!

Nagyon köszönjük a Budatétény meghívását! Nagyon szimpatikus edzőt és csapatot ismertem meg benne, bennük! Dolgozunk tovább!”

Budatétény csapatának gratulálunk és köszönjük a meghívást. További sok sikert a szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

#halásztelek#hajrátelek#hfcsalád#u15#edzőmeccs#felkészülés#mertittfociznijó