Címke: U7

U7, U8, U9: Szombaton Bozsik fesztiválon fociztak a legifjabbak

Tegnap délelőtt ismét Bozsik játéknapra ébredhettek ifjú tehetségeink. Ráadásul ezúttal az MLSZ kezdeményezésére egy különleges fesztivál került megrendezésre. Nemrég ünnepelhettük az edzők világnapját, így a mérkőzéseken az edzők is „beszálltak” a srácokhoz focizni⚽️

A kérésnek eleget téve Mi még „megspékeltük” egy kicsit a rendhagyó eseményt, ugyanis a legidősebb utánpótlás korosztályból, az U19-es brigádból 3 reménységünk (Dobos Boti, Fok Ricsi és Kanter Barni) is együtt rúgta a labdát az ifjakkal️💪

👉U7: Megszokottak szerint délben fociztak a legfiatalabbak, akik ismét remek teljesítményt nyújtva, pazarul játszották végig a mérkőzéseket⚽️

🙋‍♂️Becs Tamás, Biró Félix, Marcsók Dávid, Palásthy Nolen, Solymosi Dominik, Stubner Botond

🏅Marcsók Dávid, Solymosi Dominik

👉U8: Srácaink immár a második alkalommal léptek pályára nagyobb pályaméreten. Az előző Bozsik tornához képest magabiztosabban és végig dominálva a mérkőzéseket brillíroztunk⚽️

🙋‍♂️Benyik Levente, Horváth Bence, Klesch Mirkó, Stark Ottó, Szabó Merse és Tüzes Ádám

🏅Klesch Mirkó

👉U8-9 vegyes: Srácaink nagy örömmel és lelkesedéssel vetették magukat a meccsekbe és szép megoldásokat bemutatva fociztak nagyot.⚽️

🙋‍♂️Kecskés Péter, Lutter Tibor, Horváth Bence, Potó Dániel, Sponga Kristóf

🏅Sponga Kristóf

👉U9: Ezúttal sem volt kérdés, hogy brigádunk hengerel a napon. Két csapatunk is szuperül focizva, gólt sem kapva tudta le a fesztivált⚽️

🙋‍♂️Becs Olivér, Tarpai Olivér, Fodor Bercel, Fodor Botond, Józsa Hunor, Kiss Barnabás, Kristóf Dominik, Máthé Attila, Mertus Ádám, Molnár Milán, Rab Dominik, Tóth Milán

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb rangos elismerésben részesültünk

Bár minden nap tesszük a dolgunkat, hiszünk a közös munkában és a gyerekek jövőjében, mégis különösen jó érzés, amikor mindezt mások is észreveszik, sőt, elismerik. Egy-egy visszajelzés Számunkra olyan, mint egy bátorító taps vagy egy vállveregetés: megerősít abban, hogy jó úton járunk és a hit, valamint a munka, amit a klubba és a közösségbe fektetünk, valóban érték a mai világban✨⚽

Hétfőn este abban a megtiszteltetésben részesült klubunk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Társadalmi Elnöksége által adományozott Elnöki Elismerést vehettük át az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatósága által szervezett díjátadó ünnepségen 🏅

Klubunk részéről Tarpai Zoltán, elnökségi tagunk vette át a „labdarúgó klub kiemelkedő, jó példával elöljáró működtetése és fejlesztése okán” odaítélt rangos elismerést Szlahó Csaba társadalmi elnöktől, Rózsavölgyi Sándor társadalmi alelnöktől és Benkő Tamás területi igazgatótól🤝

Számunkra ez a díj nem pusztán egy elismerés, hanem kézzel fogható visszaigazolása a tudatos, tervszerű munkának, amelyet immár negyedik éve építünk💪🔥

Mindez bizonyíték is arra, hogy együtt, közösen nagy dolgokra vagyunk képesek, hiszen ez a díj mindannyiunké: játékos, szakmai stáb, szülő, rokon, szurkoló, önkormányzat, főszponzor, szakmai partnerek, támogatók által alkotott közösségé, a városé💙💛

🙏 Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzátesz a közös munkához. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt építhetjük a jövőt és hisszük, a legszebb pillanatok még előttünk állnak🆙

🙏Köszönet az MLSZ Pest Vármegyei Társadalmi Elnökségének az elismerésért.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Ma van a Magyar Edzők Napja

A játékos életében egy edző sokkal több, mint aki megtanítja a taktikát vagy a tökéletes technikát. Az edző az, aki példát mutat, erőt ad a nehezebb pillanatokban, segít meglátni a sportban rejlő örömöt. Megtanít a kitartásra, a tiszteletre, a csapatban való gondolkodásra⚽💪

Ezek azok az alapok, amelyek egy életre elkísérik a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy klubunknál olyan stáb biztosítja a szakmai munkát, amely nem csupán a sportban való fejlődésre garancia, de az emberi értékek tekintetében is példamutató⚽🤝

Játékosaink jó kezekben vannak, ezért köszönettel tartozunk edzőinknek🙏

👏Antal Zsolt (mentáltréner)

👏Becs János (kapusedző – alsó szekció)

👏Béky Gábor (felnőtt)

👏Deák Zsolt (U8, U9, U8-U9 „vegyes”)

👏Guta János (U14 „kék”)

👏Horváth Ádám (U8, U9, U8-U9 „vegyes”, U10)

👏Horváth Zoltán (U8, U9, U8-U9 „vegyes”, U11)

👏Iván Andrea (U6, U7)

👏Laci Sándor (U13 „sárga”, U14 „sárga”)

👏Lukács Tamás (U16, felső szekció kapusedző)

👏Nagy Gábor (U6, U7, Gr. Lurkó csoport)

👏Répási Bendegúz (erőnléti edző)

👏Szabó Viktor (U19)

👏Szűcs Lajos (U6, U7)

👏Tarpai Zoltán (Gr. Lurkó csoport)

👏Telekesi Márton (U6, U7)

👏Valenta Norbert (U10-U11 „vegyes”, U13 „kék”)

Köszönjük🙏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U8, U9: Hétvégén elindult az idei Bozsik szezon

Szombaton legkisebb korosztályaink is megkezdték a Bozsik rendezvényeken való játékok időszakát. Reggel az U8-as és az U9-es korosztályaink, míg délben a legfiatalabbak, az U7-es tehetségek varázsoltak⚽️

A mérkőzéseket látva megnyugodhatunk, ismét remek brigádjaink vannak, csupa-csupa rendkívül ügyes gyermekkel💪🔥

👉U7: Délben érkeztek a legfiatalabbak, ráadásul három csapattal. Végig csodálatos teljesítményt nyújtva, nagy mosollyal az arcokon futballoztak Srácaink, amely rendkívül biztató a jövőre nézve⚽️

🙋‍♂️Becs Tamás, Biró Félix, Firnága Zalán, Hadobás Márk, Palásthy Nolen, Polgár Dani, Solymosi Dominik, Stubner Botond, Takács Előd

🏅Becs Tamás, Stubner Botond

👉U8: A srácok először léptek ki hivatalos mérkőzésen a nagyobb pályaméretre. Az előző évhez képest immár 4+1-es létszámban, nagyobb kapura játszhattak ifjaink és remekül vették az új kihívásokat⚽️

🙋‍♂️Benyik Levente, Fürcht Milán, Horváth Bence, Klesch Mirkó, Nagy Bálint, Sándor Armand, Stark Ottó, Szabó Merse és Tüzes Ádám

👉U8-9 vegyes: Alakulatunkban szintén többen is első nagyobb pályás Bozsikjukon vettek részt, ez azonban szintén nem látszott, hiszen tehetségeink a megilletődöttség teljes hiánya nélkül fociztak önfeledten⚽️

🙋‍♂️Kecskés Péter, Kocsis Vencel, Létó Nándor, Lutter Tibor, Révész Nimród, Sponga Kristóf

🏅Lutter Tibor

👉U9: Rutinos ifjaink taroltak a délelőtt folyamán. Erőtől duzzadó játékunkkal teljesen domináltuk a meccseket, így kapusaink csak minimálisan értek szinte labdába⚽️

🙋‍♂️Becs Olivér, Tarpai Olivér, Fodor Bercel, Fodor Botond, Irányi Noah, Józsa Hunor, Kiss Barnabás, Kristóf Dominik, Máthé Attila, Mertus Ádám, Molnár Milán, Rab Dominik

🏅Irányi Noah

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Soroksárból érkező ifjú tehetséggel bővült legkisebb korosztályunk

A nyári átigazolási időszakban már egészen kis korosztályokba is érkeznek ifjú tehetségek, amely nem csupán öröm és büszkeség Számunkra, de nagy felelősség is👌

Az U7-es csapatunkba már a második érkezőt köszönthetjük Becs Tamás személyében, aki Soroksárról igazolt Halásztelekre🤝✍️

Tomi egy igazi örökmozgó, aki a pályán is állandóan mozgásban van. Már most élményszámba mennek lövései és emellett nagyon ügyes kis focista. Nem csupán tehetsége, de csibészsége is a pályára teremtette, így vélhetően sok örömet fog okozni klubunknak a szezon során🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Tomi tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U7-as brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Tomi, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Átigazolás: Újabb nagy tehetség U8-as brigádunkban

Mint mindenben, a labdarúgásban is a legfontosabb, hogy legyenek meg a legjobb alapok a későbbi fejlődéshez. Erre pedig már a legkisebb korosztályokban is kiemelt figyelmet fordítunk👀

A nyári átigazolási időszakban már egészen kis korosztályokba is érkeznek ifjú tehetségek, amely nem csupán öröm és büszkeség Számunkra, de nagy felelősség is👌

Az U8-as csapatunkba már a második érkezőt köszönthetjük Bíró Félix személyében, aki Szigetszentmiklósról igazolt Halásztelekre🤝✍️

Félix korosztályának egyik nagy reménysége, hiszen hivatalosan U7-es játékos, de U8-as brigádunk keretéhez tartozva a nagyobbak között is húzóember lehet. Új érkezőnk rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkezik, emellett remekül cselez és a lövései is élményszámba mennek🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Félix tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U8-as brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Félix, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛