Kategória: Tamás Dávid

Felnőtt: Meccs utáni értékelések

Zsinórban 5. győzelmünket követően kérdeztük az érintetteket, hogyan látták a meccset. Lássuk!

Erik Taskovics (vezetőedzőnk): 🗣 Az első félidőben a csapat úgy állt a mérkőzéshez, ahogyan kell. Mind akaratban, mind játékban rendben voltunk. Igaz, hogy az első nagy helyzete a Dabasnak volt, de utána teljesen megérdemeltünk vonultunk két gólos előnnyel a félidőre. Második félidőben tudat alatt ott volt, hogy vezetünk. Annyit adtunk ki magunkból, ami a győzelemhez szükséges volt. Örülök, hogy lehetőséget tudtam adni több olyan játékosnak, akik eltiltásból vagy sérülésből jöttek vissza. További sok sikert a Dabas csapatának.

Kovács Sólyom (középpályánk motorja):

Az elején kicsit nehezen kezdtünk, nehezen szűrtük a passzokat. Aztán ezeket a 20. perctől már jól reagáltuk le és rengeteg labdát tudtunk szerezni, amiből aztán már dominálni tudtunk. Kicsit a második félidőre megint úgy jöttünk ki, mintha meg lettünk volna illetődve. Azt láttam a csapaton, hogy küzdött és ebben az osztályban ez nagyon meghatározó. Többnyire itt az a csapat nyer, aki jobban akar, aki jobban küzd. Szerintem ezt mi most ismét hozzátettük, és hála az égnek ezáltal meg is nyertük a meccset.

Kivűlről úgy tűnt, kifejezetten élvezted a játékot. Jól láttuk?

Jól éreztem magam nagyon a pályán. Azt gondolom, hogy sokat futottam és sok labdát szereztem, na meg megszereztem az első gólom is.

Nagyon jó sorozatban vagytok, mire lehet ez elég?

Szeretnénk minden meccset megnyerni és minél előrébb végezni a tabellán.

Dávid Tamás (második találatunkat szerző játékosunk):

Egy lelkes, sokat futó, fiatal csapat volt az ellenfél, akik nyilván szeretnének bekerülni az első csapatba. Ez látszott is rajtuk, hiszen nagyon hajtottak. De szerencsére nem hibáztunk sokat hátul, elől pedig berúgtuk a helyzeteinket, így be tudtuk húzni a mérkőzést.

Nem gyakori, hogy fejjel szerzel gólt. Hogy történt?

Igen, ez elég ritka nálam. Ez abból is látszik, hogy kétszer kellett ráfejelnem 3 méterről, hogy bemenjen. De örülök a gólomnak, bárhogy is történt. András Gáspár rárúgta a ziccert, ami felpörgött, pont elém. Sikerült megelőznöm a védőt, ráfejeltem, sajnos az oldalsó kapufát találtam el, de szerencsére visszapattant hozzám és másodjára már nem hibáztam.

Jó sorozatban vagytok, hova csúcsosodhat mindez ki?

Remélem tudjuk tartani ezt a formát. Következő három meccsen olyan ellenfeleink lesznek, akik mögöttünk állnak a tabellán. Nem lebecsülve őket, de szeretnénk minél több pontot szerezni ezeken a meccseken és úgy menni az utolsó két meccsre (Örkény és Bugyi ellen), hogy egy igazi erőfelmérő legyen a jövő szezonra nézve.

Hajrá Telek! 💙💛