Kategória: U10-U11

U10-U11: Tökölön játszottunk edzőmeccset

Az U10-U10-es vegyes csapatunk is megkezdte a hivatalos edzőmeccsek sorozatát. Többen idén kezdték meg a versenyszerű sportolást, így két, klubon belüli mérkőzésen ismerkedhettek eddig a srácok az edzőmeccsek hangulatával⚽

Kedden azonban már kiléptünk a Sportcentrum és a klub keretein kívülre és Tökölön meccsezhettek a Srácok egyet 🤝Sok szép megoldás mellett gólt is lőttünk és kellő mennyiségű játékperc kerülhetett a lábakba⏰

🙋‍♂️Benedek Zétény, Demus-Kiszeli Koppány, Farkas Dominik, Fluck Martin, Kottra Áron, Kovács Doma, Megyery Dániel, Micheller Milán, Nardai Bence, Piszák Marcell, Piszák Milán, Sóss Zétény, Varga Tamás, Vereckei Zétény és Potondi Balázs

🎯Piszák Milán

🗣Mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A mai napon lejátszottuk első edzőmérkőzésünket egy újonnan alakult csapatként. A mérkőzésen nem az eredményjelző táblán látható számokon volt a hangsúly, inkább azon, hogy a srácok hogyan is mozognak a komfortzónájukon kívül egy idegen csapat ellen.

A mérkőzés elején a csapaton érezhető volt a megilletődöttség, de ahogy folytak az események pozitív teljesítmény váltotta fel ezt az érzést. Összeségében gratulálok a srácoknak a mutatott játékért.”

Tököl csapatának köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Kiemelt támogatóval erősítettünk

Hiszünk abban, hogy az utánpótlás nevelésbe fektetett munka az egyének mellett a közösség erejét is erősíti. Azt is nyíltan vállaljuk, hogy ebben a hosszú és nehéz, ám nemes alkotó folyamatban mindenki megtalálhatja a maga építőkockáját⚽

Örömmel jelentjük be, hogy Klubunk kiemelt támogatójává lépett elő a Hermina étterem, valamint a Hermina Cukrászda és Fagylaltozó, melyeket Halásztelken nem kell bemutatni, hiszen Klubunkhoz hasonlóan komoly múlttal rendelkezik a már több, mint 33 éve üzemelő népszerű vendéglátóhely 🤝✍️

🗣A Hermina étterem tulajdonosa, Incze Gergely számára pedig a Halásztelki FC nem ismeretlen:

„12 éves koromtól kezdve a mai napig kapcsolódok a ’HFCsaládhoz’, hiszen hol focistaként, hol Öregfiúk játékosként, majd csapatvezetőként, jelenleg pedig utánpótlás-focista apukaként életem része a Klub.

A nyári családi napon – ahol rengeteg gyereket és szülőt láttam önfeledten focizni és szórakozni – fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy szeretnék részese lenni annak az alkotó közösségnek, amely az utóbbi időszakban Halásztelken formálódik a labdarúgás körül.

Mivel éttermünk évek óta a helyi közösség egyik meghatározó szereplője, azt gondolom, hogy a rendkívül dinamikusan fejlődő Halásztelki FC-vel közösen még hangsúlyosabb szerepet tudunk vállalni a helyi közösség építésében.

Büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk a Klubot és azon belül a gyerekek fejlődését. Hisszük azt, hogy a helyi összetartozás erősítése kiemelten fontos a mai világban, ebben pedig nélkülözhetetlen szerepe van a Halásztelki FC-nek, ahol a sport, az egészséges életmód és a közösség hármas pillére együttesen van jelen.”

Megtiszteltetés Számunkra, hogy újabb helyi vállalkozás gondolta úgy, érdemes az utánpótlás nevelés mögé „beállni” és a gyerekek fejlesztése mellett közösséget is építeni🤝💪

Köszönjük a bizalmat🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Ma van a Magyar Edzők Napja

A játékosok fejlődésének meghatározó alappillére a kiváló edző. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy klubunknál olyan stáb biztosítja a szakmai munkát, amely nem csupán a sportban való fejlődésre garancia, de az emberi értékek tekintetében is példamutató⚽💪

Játékosaink jó kezekben vannak, ezért köszönettel tartozunk edzőinknek🙏

Köszönjük🙏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Főszponzor a klub mögött

Hiszünk abban, hogy lépésről lépésre haladva nem csupán a pályán, de a pálya mellett is fejlődik klubunk. Ebben a fejlődésben a játékosok, a szülők és az edzők mellett kulcsszerep jut azon támogatóinknak is, akik révén nyugodt és stabil körülményeket tudunk teremteni tehetségeinknek⚽

Örömmel és büszkén jelentjük be, hogy klubunk eddigi támogatója a Misi Fakanala Kifőzde és a Misi Kemencéje Pizza ezentúl főszponzorként áll klubunk mögött🤝✍️

️Vélhetően keveseknek kell bemutatni a kifőzdét és a pizzériát, amelyek hosszú évek óta biztosítanak étkezési lehetőséget Szigetszentmiklóson, Halásztelken és ezen települések vonzáskörzetében 🍕

Klubunk elnöke, Göndöcz Tamás és a főszponzor képviseletében Mikó Tamás által ellenjegyzett három éves együttműködés keretében – többek között – regionális bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink, valamint felnőtt csapatunk mezszponzoraként jelenik meg a kitűnő ételeiről méltán híres kifőzde és pizzéria🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Budafokkal is partnerségi megállapodást kötöttünk

Dinamikusan fejlődő Klubunkban továbbra is elkötelezettek vagyunk a Nálunk sportoló fiatalok tehetségének kibontakoztatásában⚽️💪

A hazai labdarúgásban kialakított négyszintű (akadémiák – tehetségközpontok – körzetközpontok – grassroots egyesületek) piramisrendszer keretein belül papíron a negyedik, ám a gyakorlatban – köszönhetően az edzői stáb képesítéseinek, infrastruktúránknak, szervezeti működésünknek, versenyeztetésünknek, valamint az utánpótlás mennyiségi és minőségi kvalitásainak – szinte már körzetközponti szinten működünk🆙

A kiemelkedően tehetséges utánpótlás játékosaink felfelé áramoltatása kapcsán az Akadémiai – legfelső – szintre (MTK Budapest) továbbra is érdemi és aktív együttműködéssel rendelkezünk, ám azon játékosainknak, akik ezen szintre még nem készek, immár biztosítjuk a tehetségközpontban való fejlődés lehetőségét⚽

Ezen elköteleződésből fakadóan együttműködési megállapodást írtunk alá a tehetségközpontként működő Budafokkal🤝💪Az együttműködést klubunk elnöke, Göndöcz Tamás és a tehetségközpont elnöke, Markovics József szentesítette kézjegyével✍️

Az együttműködés értelmében immár közösen dolgozunk a tehetségek fejlődéséért, hiszen a jövőben közösen szakmai rendezvényeket szervezünk, közös edzésekre kerül majd sor, kölcsönösen egymáshoz irányítjuk a focizni vágyókat, edzőmeccseket, tornákat rendezünk, illetve fiataljaink és edzőink a jövőben ingyen járhatnak a Budafok NB2-es felnőtt bajnoki mérkőzéseire.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

U11: Dupla igazolással bővül a keret

Továbbra is népszerűek kisebb korosztályaink az átigazolási időszakban ⚽️💪🔥

Az U11-es korosztály második és harmadik igazolása „családban marad”, ugyanis a Piszák srácok érkeznek Szigethalomról. Marci és Milán is imád focizni, Nálunk pedig erre bőven lesz lehetőség, hiszen ahogyan a nyári időszakban a csoportbeosztásokat, valamint az éves programot tervezzük, a játékpercek szerzése idén is prioritás⏱

Milán és Marci a felkészülés kezdetén már csatlakozik is U11-es brigádunkhoz 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagytok Srácok, érezzétek jól magatokat 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛