Kategória: U13 kék

U13″kék”: Őszi szezon értékelő

Őszi értékeléseink lassan a célegyeneshez érnek, hiszen az év utolsó hetébe léptünk és már csak néhány csapat maradt érintetlen a visszatekintés kapcsán. Ilyen az U13-as „kék” alakulatunk is, amely brigád fél szezonjára most pillantunk vissza🍁👀

Nyáron Valenta Norbert személyében új vezetőedzővel és egy bő kerettel vágott bele alakulatunk a felkészülésbe▶️Az edzőmérkőzéseket követően aztán véglegesítésre került a szűk keret, ugyanis 7⃣ (!) játékos végül egy korosztállyal feljebb lévő keretben kapott lehetőséget⚽

A lehető legmagasabb osztályban indulva – ebben a korosztályban sajnálatosan csak előre meghatározott csapatok indulhatnak regionális küzdelmekben – vágtunk bele a bajnokságnak, ahol szép őszt produkáltak Srácaink💪🔥

Ebben a korosztályban sem a helyezés a legfontosabb, hanem az aktuális fejlődési szakasznak megfelelő versenyeztetés. A fel- és lejátszások tekintetében az ősz egyfajta tanuló időszak volt. Minden egyes játékpercért meg kellett küzdeni a Srácoknak. Többen már a nagypályás mérkőzésekbe is belekóstoltak, amelyekre még fokozottabb hangsúly helyeződik a tavasz során⚽

👉 Számok tükrében (felkészülés, bajnoki,futsal – csak az U13 kék csapatban való pályára lépés adatai):

⏱ Ferencz András (870 perc), Simita Áron (800 perc), Énekes István (790 perc)

🎯Temesvári Bence (21 gól), Mátyás Noel (15 gól), Győri Dávid (8 gól)

🙋‍♂️Kósdi Kada (75/74 edzés), Temesvári Bence és Timár Noel (75/71 edzés), Juhász Máté (75/68 edzés)

Csapat szinten kimagasló, 82%-os volt az edzéslátogatottság 🆙💪

🗣A szezont Valenta Norbert vezetőedző értékelte:

„A felkészülésből kiindulva nem gondoltam volna, hogy ennyi érzelemmel fogunk szembe találkozni a bajnokság során.

Voltak a felkészülésünkben hiányzó játékosok, de így is szinte mindenki berúgta az ajtót és a keretben helyet követelt teljesítményével, így azt gondoltam, ez egy fantasztikus szezon lesz.

Ahogyan eljött az első bajnoki, sajnos nem tudtuk ugyanazt a teljesítményt nyújtani mint előtte pár héttel. A rossz kezdés végig kisért minket egy nagyon hosszú úton. A helyzeteink rendre megvoltak minden mérkőzésen, viszont az összhang, a csapat szellem, az öltözői hangulat, az a bizonyos kohézió, ami kell egy magabiztos és jó szezonhoz, sajnos hiányzott a szezon teljes egészét tekintve.

Voltak nagyon jó egyéni és csapat teljesítmények a szezon során, de sajnos ez nem volt elég a szezon összképét tekintve.

Egy nagyon hosszú felkészülés vár ránk a következő évben, sok edzőmérkőzéssel és futsal tornákkal sűrítve. Azon leszünk, hogy az őszi szezonra jellemző hibákat javítsuk és, hogy együtt egy csapatként érjünk el sikereket. „

Minden játékosunknak köszönjük az őszi szezont🙏Továbbá minden szülőnek ezer hálával tartozunk, hogy fáradhatatlanul támogatják és biztatják gyermekeiket, valamint biztosítják a srácok edzéseken és meccseken való részvételét🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Utánpótlás: Lezártuk az évet

Ismét eltelt egy esztendő és újfent „azon kaptuk” magunkat, hogy évzáró hetet rendezünk utánpótlás korosztályainknak. Büszkeséggel tölt el Bennünket, hogy közel 250 labdarúgó sportol Nálunk, így több etapban tettünk pontot az év végére🔚

A legkisebb korosztályoknál, valamint grassroots csoportunknál nem is lehetett volna máshogy búcsúzni, mint focival. Fantasztikus „game day” zárta az évet, amelynek végén jöhetett a meglepetés ajándék ifjú tehetségeinknek ⚽️🎯

Közép- és felső korosztályaink – a megszokott módon – évzáró rendezvény keretében a pálya helyett az asztal körül búcsúztak srácaink az őszi szezontól 🔚és edzői értékelések végén – mint a nagyok – egy fantasztikus közös vacsorával zártak🍝🥤

A rendezvényen tiszteletét tette Szabó Tibor alpolgármester Úr is, aki gratulált a gyerekek pazar teljesítményeihez és az Egyesület fejlődéséhez👏

🙏Köszönet a gyerekeknek, hogy Egyesületünkben sportolnak.

🙏Köszönet a szülőknek, hogy támaszt jelentenek a gyermekeiknek és bizalmat szavaznak Nekünk.

🙏Köszönet támogatóinknak és a rengeteg önzetlen segítségnek, akik nyugodt és stabil hátteret biztosítanak a napi működéshez.

🙏Köszönet a kiváló szakmai stábnak, akiknek köszönhetően napról napra fejlődnek tehetségeink.

Most egy kis szusszannás, jövőre pedig újult erővel és magasabb sebességi fokozatban folytatjuk👏🙏💪⚽️🔥

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

November hónap legjobbjai

Ugyan az idei év lassan a végéhez közeledik, de Mi rendületlenül folytatjuk „Hónap játékosa” sorozatunkat. Ennek során vezetőedzőink megválasztják a csapataik adott hónapot érintően legjobb teljesítmény nyújtó játékosát, akik a hónap legjobb játékosa elismerésben részesülnek 🏅

November hónapban is így volt ez🏅Lássuk a díjazottakat👀

👉U6-U7: Lukovics Arnold, Pudmer Dániel🏅💙💛

👉U8: Szabó Merse🏅💙💛

👉U8-U9: Horváth Bence🏅💙💛

👉U9: Tarpai Olivér🏅💙💛

👉U10: Pakai Péter🏅💙💛

👉U10-U11: Farkas Dominik🏅💙💛

👉U11: Frank Boldizsár🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Pap Ákos🏅💙💛

👉U13 „kék”: Ferencz András🏅💙💛

👉U14 „sárga”: Illés Benett🏅💙💛

👉U14 „kék”: Kardos Gergő🏅💙💛

👉U16: Éliás Dániel🏅💙💛

👉U19: So Chan Noel🏅💙💛

👉Felnőtt: Gacsályi Krisztián🏅💙💛

A vezetőedzők értékelései a fotóknál olvashatók⚽

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13 „fehér”: Pazar játék a futsal nyitányon

Gőzerővel berobbant és zakatol a futsal szezon, ahol kis és középső szekcióba tatozó brigádjaink a mögöttünk hagyott hétvégén sorra játszották meccseiket💪

A futsal szezon előtt gondoltunk egy merészet és indítottunk egy plusz csapatot az U13-as versenysorozatban „Tehetség Sziget – Halásztelek” néven azon srácoknak, akik egész évben „nagypályáztak” vagy éppen már nem klubunk kötelékében játszanak, ám a kötődésük megmaradt közösségünk iránt💙💛

Tulajdonképpen egy baráti társaság állt rajthoz a bajnokságban, ahol az eredmény sokadlagos, leginkább a futball szeretete és a közös élmény iránti igény katalizálja a játékperceket👌

🆚Az első meccsen óvatosan kezdtünk és hiába domináltunk, az MKFC szerzett vezetést. Nem estünk egy pillanatra sem kétségbe és a szép foci mellé a gólok is megérkeztek. Ugyan helyzeteink töredékét értékesítettük, de magabiztos győzelemmel esett át a friss formáció a tűzkeresztségen⚽🎯

🆚Némi pihenőt követően házi rangadóra került sor, hiszen klubunk U13-as „sárga” csapata következett, ahol ugyan szintén kihagytuk helyzeteink nagy százalékát, ám igazi örömfocit varázsoltak a srácok a parkettre⚽🎯

Szép és eredményes focival nyitottunk vasárnap, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy a brigád egy újabb délutánt töltött együtt 🙋‍♂️

🗣A játéknapot követően az ideiglenes vezetőedzőként a padon ülő Deák Zsolt értékelt:

„Mindkét mérkőzésen nagyon koncentráltan és helyenként kifejezetten látványosan játszottunk! Néha akadt ugyan 1-2 technikai hiba, de összességében nagyon meggyőző teljesítményt nyújtottunk!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Tehetség Sziget – A modern grund⚽

U13″kék”: Berúgtuk a futsal szezon ajtaját

Ugyan az őszi szezon a múlt héten véget ért U13-as „kék” csapatunk számára, ám a jól megszokottak szerint a tél sem múlhat el bajnoki versengés nélkül. Ezúttal is terembe vonulnak ifjaink és a Pest vármegyei Futsal7vége versenysorozat keretein belül gurul tovább a labda⚽️

Nem is akárhogyan, ugyanis a tegnapi első játéknapon rögtön le is tettük névjegyünket. Két meccs volt a délelőtti penzum és mindkét alkalommal parádésan fociztak tehetségeink👌

🆚A szezon kezdéseként Táborfalva legjobbjai ellen léptünk parkettre és már az első 10 percben eldöntöttük a mérkőzést. Ötletes és attraktív játékunk a félidőig 7 találatot hozott, amelyet zárásra kereken 10-re építettünk⚽🎯

🆚Másfél órányi pihenőt követően a Dabas-Gyón alakulata következett, akik ellen szintén sikerült pazarul elkapni a rajtot. A szép foci végül 8 találatot eredményezett⚽🎯

Szépen nyitottunk szombaton, így magabiztos két győzelemmel jelentkeztünk be az idei futsal7végére 🙋‍♂️

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Két magabiztos győzelemmel kezdtük meg idei futsal szezonunkat. Magabiztosan és nagy kedvel játszottunk. Sok, szép játék eredményeként kivitelezett gólt tudtunk szerezni, ami remélem a sorozat végéig ki fog tartani. Mindenkinek gratulálok a mai naphoz.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Október hónap legjobbjai

Folytatjuk „Hónap játékosa” sorozatunkat, amelynek során vezetőedzőink megválasztják a csapataik adott hónapot érintően legjobb teljesítmény nyújtó játékosát, akik a hónap legjobb játékosa elismerésben részeülnek 🏅

Október hónapban sem volt ez másként🏅Lássuk a díjazottakat👀

👉U6-U7: Cserti-Csapó Nimród, Nagy Márk🏅💙💛

👉U8: Benyik Levente🏅💙💛

👉U8-U9: Révész Nimród🏅💙💛

👉U9: Kiss Barnabás🏅💙💛

👉U10: Bozai Balázs🏅💙💛

👉U10-U11: Szőnyi Péter🏅💙💛

👉U11: Polgár Bence🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Székely Krisztián🏅💙💛

👉U13 „kék”: Gillich Artúr🏅💙💛

👉U14 „sárga”: Molnár Ében Balázs🏅💙💛

👉U14 „kék”: Fehér Benett🏅💙💛

👉U16: Smidt Bence🏅💙💛

👉U19: Fok Richárd🏅💙💛

👉Felnőtt: Gacsályi Krisztián🏅💙💛

A vezetőedzők értékelései a fotóknál olvashatók⚽

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛