Kívánunk minden játékosunknak, szurkolónknak, edzőnknek, valamint hozzátartozóiknak sikerekben, egészségben, halásztelki örömökben gazdag új évet!
Mert itt focizni jó
Boldogan jelentjük: újabb őszi bajnokcsapatunk van
Őszi értékelésünk a mai nappal a végéhez ér, így végül, de nem utolsósorban az U-as „kék” alakulat fél szezonjára tekintünk vissza
Nyáron Horváth Zoltán személyében új vezetőedzővel és egy tudatosan megerősített kerettel vágott bele brigádunk a felkészülésbeAz edzőmérkőzéseken mutatott játék, valamint a veretlenül abszolvált németországi tornagyőzelem is szép reményeket sejtetett, de talán kevesen gondolták, hogy milyen parádés őszt produkálnak ifjaink
A lehető legmagasabb osztályban indulva – ebben a korosztályban sajnálatosan csak előre meghatározott csapatok indulhatnak regionális küzdelmekben – vágtunk bele a bajnokságnak, ahol brutálisat mentek Srácaink
Őszi alapszakasz bajnoka az I. osztályban
győzelem és
döntetlen
mérkőzésen
legtöbb rúgott gól –
legkevesebb kapott gól –
Bravó gyerekek
Néhány statisztikai csemege az almanachba (felkészülés, bajnoki, utánpótlás torna):
Kárpáti Bálint (1105 perc), Mátyás Bence (1055 perc), Csala Márk (1010 perc)
Kozma Vajk (27 gól), Fehér Benett (17 gól), Kaló Milán (16 gól)
Göndöcz Tamás, Hegedüs Nimród és Tarpai Poldi (58/63 edzés)
Kozma Vajk (29 perc/gól), Hegedüs-Nagy Csaba (44 perc/gól), Fehér Benett (50 perc/gól)
A szezont Horváth Zoltán vezetőedző értékelte:
„Elindultunk egy úton, egy nehéz úton. De az első edzések után volt okom reménykedni, mert a srácok nagyon fegyelmezettek, nagy akarattal és tudásra szomjazva álltak neki a felkészülési időszaknak.
Kellemes meglepetést okozott az első pár forduló, ahol a játékosaim meg akarták mutatni, hogy ebben az osztályban is megállják a helyüket. Utána következett két mérkőzés, ahol a játékunk hullámvölgybe került, de azokat is tudtuk hozni, ami mutatja a csapat mentális erejét.
Sok játékos új posztra került és a legtöbbjüknek meg is találtam a helyét menet közben, ahol jól érzik magukat és még jobban tudnak teljesíteni. Az ősz felénél a csapat újra felpörgött, több meccset is szép játékkal tudtuk hozni, de azért akadt olyan mérkőzés, ahol hiányérzetem volt. Főleg a bekapott góloknál, azoknak a felét mi ajándékoztuk az ellenfeleknek.
Az őszi alap szakaszt tíz pont előnnyel nyertük meg, csak az utolsó fordulóban kaptunk ki. Egy döntetlen mellett a többit megnyertük.
Ami kifejezetten tetszett az az, hogy a gyerekek alig várták az edzéseket és ez eredményezett is egy jó edzéslátogatottságot (82% ).
Büszke vagyok a srácokra és mondhatom, hogy minden perc élmény volt velük!
Viszont a neheze most következik! A tavaszt a felső házban folytatjuk, ahol nagyon erős csapatok várnak ránk. De fel fogunk rá készülni!
Ezúton is szeretném megköszöni a szülőknek a rengeteg segítséget és kedvességet, továbbá nem utolsósorban a klub szakmai stábjának és vezetésének a támogatást.”
Minden játékosunknak köszönjük az őszi szezontTovábbá minden szülőnek ezer hálával tartozunk, hogy fáradhatatlanul támogatják és biztatják gyermekeiket, valamint biztosítják a srácok edzéseken és meccseken való részvételét
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!
Örömmel jelentjük be, hogy tovább bővült együttmőködő partnereink köre, ugyanis az R-GOL.com Magyarország jóvoltából játékosaink immár kedvezményesen vásárolhatnak az R-GOL.com üzletekben
1062 Budapest, Andrássy út 81.
1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10, 2. emelet – Allee
Minden játékosunk Halásztelki FC címerrel ellátott kedvezmény kártyával gazdagodik
Köszönjük
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!
Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát Így van ez idén is
Novemberrel folytatjuk az idei díjesőt
U6, U7: Horváth Bence, Sponga Kristóf
U8: Szövérfi Benedikt
U9: Varga Fanni
U10: Fóri Gábor
U10-U11: Demus-Kiszeli Koppány
U11: Juhász Máté
U13 „kék”: Kaló Milán
U13 „sárga”: Papp Ádám
U15: Kálmán Máté
U16: Fedor Máté
U17: Fok Richárd
U19: Takács Benedek
Felnőtt: Tóth Bálint
Minden játékosunknak gratulálunk
Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók
A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak
Misi Fakanala Kifőzde
Misi Kemencéje Pizza
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!
Elérkezett a futballban is az év vége, így ez a hét az évzárók jegyében telt az utánpótlást illetően
A kisebb korosztályoknál, valamint grassroots csoportjainknál a játéké volt a főszerep és tehetségeink nagy öröméré egy remek utolsó focival zárult az év
Közép- és felső korosztályaink ugyan labda nélkül, de asztalnál búcsúztak az őszi szezontól és edzői értékelések végén – mint a nagyok – közös falatozással zárult a szezon
A rendezvényen tiszteletét tette Nagy Barnabás polgármester Úr is, aki gratulált a gyerekek pazar teljesítményeihez és az Egyesület fejlődéséhez
Az évzárók végén egy kis aprósággal leptük meg valamennyi játékosunkat, hogy a Halásztelki FC a karácsonyfa alatt is ott lehessen
Köszönettel tartozunk Minden gyermeknek, hogy Egyesületünkben sportolnak.
Köszönettel tartozunk Minden szülőnek, akik fáradhatatlanul támogatják gyermekeiket.
Köszönet támogatóinknak és a rengeteg önzetlen segítségnek, akik nyugodt és stabil hátteret biztosítanak a napi működéshez.
Köszönet a remek szakmai stábnak, akik edzésről edzésre, meccsről meccsre formáják a gyerekeket.
Büszkék vagyunk arra, hogy immár 243 gyermek rúgja hétről hétre Nálunk labdát
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!
Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát Így van ez idén is
Októberrel folytatjuk az idei díjesőt
U6, U7: Balogh Nikolasz, Szabó Merse
U8: Pákolicz Donát
U9: Sárdi Máté
U10: Krajczár Tóbiás
U10-U11: Kottra Áron
U11: Pakai Dominik
U13 „kék”: Mátyás Bence
U13 „sárga”: Vereckei Zsombor
U15: Kenesei Ákos
U16: Vizslány Botond
U17: Kuti Levente
U19: Szabó Ádám
Felnőtt: Márfi Dávid
Minden játékosunknak gratulálunk
Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók
A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak
Misi Fakanala Kifőzde
Misi Kemencéje Pizza
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!