Kategória: U9

U8-U9: Lezárult a téli Bozsik sorozat

Vasárnap délelőtt az utolsó téli terem Bozsikra került sor a körzetközpontként működő Dunaharaszti szervezésében. Az utóbbi időben szerencsére jó néhány remek szervezésű tornára kapunk meghívást, így meglepően konstatáltuk a helyszínen, hogy ezúttal mindössze 3×10 játékidő jutott csapatunknak⏱

Sebaj, ezt is megtapasztaltuk és fociztak egy kicsit a gyerekek⚽🏃‍♂️

🙋‍♂️Tarpai Olivér, Bozai Balázs, Budai Máté, Mertus Ádám, Kiss Barnabás, Fodor Botond, Fodor Bercel, Tímár Balázs és Neznik Noel

🗣A Bozsik tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Három nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a Bozsikon! Több játékosunknak még szokni kell a versenyhelyzetet, így ezek tornák remek lehetőséget adnak, hogy megszerezzük a kellő meccsrutint!

Minden játékosunknak gratulálok a mai teljesítményéhez!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk Nekik a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Negyedikként értünk célba

A nagytétényi 75JP utánpótlás tornán a kisebbeket követően a nagyobbak léptek műfűre szombaton. A hideg miatti visszalépések okán egy csoportban küzdöttek a csapatok, így körmérkőzéses rendszerben meccseltek a hideg ellenére focizni vágyó ifjak🔥

Az U9⃣-es tornán remek focit játszó csapatokkal mérkőzhettünk meg és a végelszámolásnál ugyan érem nem hullott a nyakunkba, de a srácok ismét ügyesek voltak💪Hat meccset is letudtak a fiúk, és sokszor csupán nüanszok döntöttek, ezúttal nem a mi javunkra.

🆚Göd 2⃣3⃣🎯Harkai Kirsztián 2⃣

🆚Budaörs 1⃣2⃣🎯Harkai Kirsztián

🆚Kis Tigrisek 5⃣1⃣🎯Császári Alex 2⃣, Bagó Patrik, Harkai Kevin, Harkai Krisztián

🆚Cegléd 1⃣1⃣🎯Budai Máté

🆚Pénzügyőr SE 6⃣1⃣🎯Budai Máté 3⃣, Bagó Patrik, Bozai Balázs, Harkai Kevin

🆚SZAC Budapest 1⃣2⃣🎯Bozai Balázs

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Császári Alex és Bagó Patrik

🏅Csapatunkból Császári Alex részesült különdíjban

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok. Nagyon büszkék vagyunk Rátok👏

🗣A tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„A kicsikkel ellentétben ma nem fogtunk ki jó napot! Az első két mérkőzésen nagyon megilletődötten és bátortalanul játszottunk, ami teljesen érthetetlen számomra, mert az edzéseken teljesen más arcukat mutatják a srácok! Sokkal határozottabban és tudatosabban tudnak játszani, ami ma csak nyomokban jelent meg… De sajnos ebben a korban ez még előfordul, hogy hullámzó a teljesítményük, így nincs ok aggodalomra!

Ami viszont pozitívum, hogy még egy gyengébb napunkon is egy hajszállal maradtunk le a dobogóról!”

Ismét egy fantasztikus utánpótlás tornán vehettünk részt, amelyért köszönet a parádés szervezésért és a rendkívül jó focit játszó ellenfeleinknek🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8: Ezüstérem a 75JP utánpótlás tornán

Mínusz fokok ide, mínusz fokok oda, U8-as tehetségeink szombat reggel felsorakoztak Nagytétényben, hogy nekiugorjanak a 75JP utánpótlás tornának💪Nevesebbnél nevesebb csapatok tették tiszteletüket a remek szervezésű tornán, de titkon bizakodtunk, ifjaink szép lassan rutint szereznek a meccsek világában és megmutatják mire képesek valójában🔥

A két csoportba sorolt alakulatok a végén hármas döntőben zárták le a helyezések nyitott kérdéseit. Neves csapatokkal kerültünk szembe a csoportban, ám fantasztikus játékkal, minden meccsünket megnyerve robogtunk a döntőbe⚽️

👉Csoportmeccsek

🆚UTE 4⃣0⃣🎯Fodor Bercel 2⃣, Máthé Attila, Pákolicz Donát

Patináns klub ellen kezdtünk, nem is akárhogy. Parádés teljesítménnyel berúgtuk a „torna ajtaját”.

🆚Soroksár 3⃣2⃣🎯Pákolicz Donát 2⃣, Józsa Hunor

Pihenő nélkül jöhetett a szintén remek játékerőt képviselő Soroksár, akikkel egy végig szoros mérkőzést játszva, az utolsó pillanatban lőtt góllal zsebeltük be a három pontot.

🆚Nagytétényi SE 3⃣1⃣🎯Máthé Attila 2⃣, Pákolicz Donát

Harmadik meccsünk pihenő nélkül, de magabiztosan húztuk be a hazaiak ellen.

🆚Göd 2⃣1⃣🎯Pákolicz Donát 2⃣

A csoport utolsó meccse egy újabb kiélezett összecsapást hozott, ám ismét végig koncentráltan, fegyelmezetten tartottuk a hibátlan mérleget és masíroztunk a hármas döntőbe.

👉Hármas döntő

🆚UTE 1⃣4⃣🎯Pákolicz Donát

Újra a lilák ellen kellett bizonyítani, ám megérkezett az elkerülhetetlen hullámvölgy a mentálisan és fizikálisan is fáradó tehetségeinknek. Küzdöttünk, mentünk előre, ám ellenfelünk ezúttal jobbnak bizonyult.

🆚Mészöly Focisuli 5⃣3⃣🎯Pákolicz Donát 4⃣, Fodor Bercel

Az ezüstért a Mészöly FS ellen kellett nyernünk, hiszen ellenfelünk már egy döntetlennel is bezsebelhette volna a fényesebb érmet. Mentünk is előre és pazar gólfiesztát rendezve, minden egyes játékosunk hozzátetette a sikerhez a magáét. Lefújást követően örömmámor, ezüstérem, mosoly.

🙋‍♂️Tarpai Olivér, Józsa Hunor, Molnár Milán, Máthé Attila, Fodor Bercel és Pákolicz Donát

🏅Csapatunkból Józsa Hunor részesült különdíjban

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok. Nagyon büszkék vagyunk Rátok👏

🗣A tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jól szervezett tornán vettünk részt a mai napon, ahol első ránézésre egy nagyon erős csoportba kerültünk!

Azonban a gyerekek nagyszerű játékkal rukkoltak ki és mind a négy csoportmeccsünket sikerült megnyernünk, így csoportelsőként jutottunk be a hármas döntőbe!

Itt már felemás játékot mutattunk, az első mérkőzésen gyengébben kezdtünk melynek következtében elszenvedtük első vereségünket. A második helyosztón azonban megint kiválóan játszott a csapat és nagy gólaránnyal sikerült nyernünk, így végül a második helyen zártuk a napot!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez, a kiváló egyéni megoldások mellett csapatszinten is egyre jobban teljesítettek a gyerekek!”

Ismét egy fantasztikus utánpótlás tornán vehettünk részt, amelyért köszönet a parádés szervezésért és a rendkívül jó focit játszó ellenfeleinknek🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Edzőmeccsen fogadtuk a Csepel TC-t

Hétfőn sem volt megállás az utóbbi időben folyamatosan pályán lévő U8-U9-es korosztályunknak. Ezúttal az idősebbek meccseztek egyet, mégpedig a Csepel TC legjobbjai ellen🤝

A műfüves buborékban tartott egy órás futball során mindkét oldalon parádés megmozdulásoknak, szebbnél szebb góloknak és remek iramnak lehettünk tanúi👀Vendégeink ezúttal többször találtak kapunkba, de jár a kalaplengetés ifjainknak, hiszen szinte végig gólratörően és szemre tetszetősen játszottak⚽️

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Császári Alex, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Józsa Hunor, Sárdi Máté

🎯Császári Alex 2⃣, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Józsa Hunor, Sárdi Máté és egy öngól

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Nagyon jó intenzitású mérkőzést játszottunk a Csepel TC csapatával, ahol folyamatosan nagy nyomás alatt kellett játszanunk! Az első három negyedben viszonylag nagy hatékonysággal hoztuk ki a labdát és több szép egyéni megoldást is láthattunk a gyerekektől!

Az utolsó negyedben többet hibáztunk a kelleténél, amit ellenfelünk kíméletlenül kihasznált így teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést!

Összességében elégedett vagyok a látottakkal, azonban az ilyen kiélezett mérkőzéseken sokkal határozottabban kell játszanunk, ha sikerrel akarjuk venni az akadályokat.”

Csepel csapatának gratulálunk és köszönjük a mérkőzést, várjuk az újabb találkozót🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Horvátországban léptünk pályára

Klubunknál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy utánpótlás játékosainkat a tervszerű felkészülések mellett a versenyeztetés tekintetében is egyre nagyobb kihívások elé állítsuk fejlődésük érdekében🆙Ennek egyik eszköze a nemzetközi megmérettetés is, amely kapcsán az elmúlt években egyre többször lépünk pályára határainkon túl 🇭🇺

Ismét gondoltunk egy merészet és kis korosztályunknál is megkezdtük a nemzetközi kitekintést. Hagyományteremtő jelleggel vasárnap pályára léptünk a horvátországi Varasdon⚽️

A hat korosztályban, két napon át zajló eseményen U9⃣-es brigádunk vasárnap délelőtt lépett parkettre a nemrég még kézilabda világbajnokságnak otthont adó, fantasztikus Varasdi Arénában🏟

A három kőkemény mérkőzésen horvát csapatok ellen megtapasztalhatták ifjaink, milyen a horvát utánpótlás⚽️Remek tempó, sziklaszilárd párharcok és elképesztő mentalitás💪

🆚Novi Marof 0⃣1⃣

A végig egyenlő erők küzdelme során felváltva forogtak veszélyben a kapuk, aztán az utolsó másodpercben talált be ellenfelünk egy véleményes oldalberúgást követően.

🆚Varazdin I. 0⃣2⃣

A mérkőzés első felében mindent is kihagytunk elől. Kapuhoz szegeztük a hazaiakat, ám minden próbálkozásunk célt tévesztett, vagy az ellen kapusa védett. Két előreívelés azonban megpecsételte sorsunkat.

🆚Sloga CK 0⃣2⃣

Egy remek csapattal kerültünk szembe az utolsó csoportmeccsen, ahol ellenfelünk megérdemelten kerekedett felül.

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Sárdi Máté, Pakai Péter, Pakai Bence, Pákolicz Donát, Császári Alex

Srácaink rendkívül értékes tapasztalatokat szereztek, amelyeket reméljük hasznosítani tudnak majd hazai környezetben. Nagyon büszkék vagyunk Rátok🙏

🗣A tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Az első külföldi túránkon vettünk részt a hétvégén! Pazar környezetben egy nagy sportcsarnokban mértük össze tudásunkat zömében horvát ellenfeleinkkel!

Az elején érződött is a gyerekeken a megilletődöttség, de aztán szépen belejöttek és három nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk!

Ami nagy tanulsága volt a hétvégének, hogy az összes ellenfelünk nagyon határozottan, nagy önbizalommal játszott, melynek következtében folyamatos nyomás alá helyeztek Bennünket! Ezt a mentalitást mindenképpen át kell vennünk, ha komolyabb csapatok ellen is sikeresen akarunk szerepelni!”

Remek szervezés, pazar környezet, nívós ellenfelek. Köszönjük a szülőknek a fantasztikus szurkolást és a támogatást🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8, U9: Ismét pályán, avagy hétfőn is edzőmeccs

Sűrű napokat tudott le U8-U9-es korosztályunk, hiszen a szombati edzőmeccs fiesztát és a vasárnapi minitornát követően hétfőn is pályára lépett keretünk egy része⚽️

Tököl ifjai látogattak el a műfüves buborékunkba egy kis meccsezésre🤝Vendégeink a kapus poszton hiányzóval érkeztek, így mindkét kaput halásztelki tehetség védte a góloktól. Márpedig lövésekből nem volt hiány, hiszen az élvezetes és szép megoldásoktól bővelkedő találkozón ismét kitettek magukért a Srácok💪

Az összesen 1⃣3⃣ gólt hozó egy óra újfent remekül szolgálta játékosaink fejlődését🆙

🙋‍♂️Bagó Patrik, Bencze-Holové Benett, Fodor Bercel, Mertus Ádám, Nagy Máté, Neznik Noel, Pakai Bence, Tarpai Olivér, Varga Fanni és Zsebe Dominik

🎯Varga Fanni 3⃣, Bagó Patrik 3⃣ és Fodor Bercel

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏

🗣A mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Három nap alatt harmadjára léptünk pályára a korosztállyal, meccshiányra nem lehet panasz. Ezúttal Tököl csapatát láttuk vendégül és ismét újabb játékosoknak tudtam lehetőséget adni, hogy a keret minden tagja kellő tapasztalatot szerezzen.

Összességében elégedett vagyok a látottakkal, nagyon hasznos volt a találkozó. Az edzéseken gyakoroltak szépen visszaköszöntek ma is, aminek örülök. Vannak azonban még olyan elemek, amelyeket újra elő kell venni és többet kell rajtuk dolgozni az edzéseken. Tököl csapatának köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat.

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Tököl csapatának köszönjük a mérkőzést, várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛