Felnőtt hírek

Felnőtt: Újabb nagy arányú vereség

Jó lenne azt mondani, hogy áprilisi tréfa, de sajnos nem az. Hazai pályán fogadtuk ma délután az Újhartyán VSE csapatát,

Felnőtt: Ismét a győzelem útján

Ma délután hazai pályán lépett pályára felnőtt csapatunk Ellenfélként az Ecser csapata látogatott hozzánk, akik az első negyedóra végén kihasználták

Felnőtt: Fájó vereség

Szombaton Tápiószentmártonba látogattunk, ahol a tabella . helyén álló hazaiak ellen készültünk bravúrra. Sajnos a bravúr nem csupán elmaradt, de

Felnőtt: Győzelem kapott gól nélkül

Szombat délután a tavasz . fellépése következett, ezúttal az Üllői SE ellen Teltház ugyan nem volt, mint egy Azariah koncerten,

Felnőtt: Tavaszi első siker

Harmadik erőfelmérőre Taksonyba látogattunk, ahol a RVAFC csapata látott vendégül minket A ráckevei élőfüves helyett így a tükörsima taksonyi műfüvesre

Felnőtt: Két lótt gól, egy pont

Több, mint három hónapot követően ismét felnőtt bajnoki meccsnek adott otthont a Németh Ferenc Sportcentrum A múlt heti idegenbeli rajton

Felnőtt: A futball néha igazságtalan

Vasárnap kora délután a diósdi sporttelepen indult útjára tavaszi szezonunk Kezdésként rögtön revansra készültünk, hiszen még a bajnokság nyitányaként hazai

Felnőtt: Meg volt a főpróba, jöhet az előadás

Kora délután felnőtt csapatunk lejátszotta a felkészülési időszak utolsó mérkőzését A budafoki Promontor utcában Nagytétényi SE csapata ellen zártuk a