Felnőtt: Két lótt gól, egy pont

Több, mint három hónapot követően ismét felnőtt bajnoki meccsnek adott otthont a Németh Ferenc Sportcentrum 🏟 A múlt heti idegenbeli rajton játékban nem, ám pontok tekintetében beragadtunk, így adott volt a lehetőség a javításra az Alsónémedi SE ellen 💪

Az edzőpályára kifutó kezdőben két változást is kiszúrhattak a éles szemek: az eltiltott Kónya Benji helyét Kardos foglalhatta el, míg Nádast a friss téli szerzemény, Pipó váltotta 🔄

Hatalmas szélben 💨🌪gyűrték egymást a felek és a semmiből, de legfőképp egy szögletből vezetést szereztek a vendégek 0️⃣1️⃣

4️⃣ perc sem telt el és egy tetszetős egyérintőből végigvitt pazar támadás végén Kulcsár beadását fejelte Jánvári védhetetlenül a hálóba 1️⃣1️⃣⚽️🎯

Helyzetek adódtak itt is, ott is, ám az eredmény nem változott az első játékrészben.

Fordulást követően igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést és több kecsegtető megindulást követően csapatkapitányunk zúzta ki a hosszút a jobb szélről 2️⃣1️⃣⚽️🎯

Többször is lezárhattuk volna a meccset, ám ezt nem tettük meg, ahogyan pedig ilyenkor lenni szokott, büntetett az ellenfél 2️⃣2️⃣

Gólokat rúgtunk, azonban ez most egy pontra volt elegendő.

🗣🎙Erik Taskovics vezetőedző értékelése a mérkőzés lefújását követően:

„A mai mérkőzésen három dologgal küzdöttünk meg ám egyiken sem sikerült felülkerekedni. Az egyik a pálya, a másik az időjárási viszonyok, a harmadik pedig saját magunk. Ami a legfájóbb, hogy saját magunkon nem tudtunk átlépni.

Az első kapott gól után elkezdtünk futballozni, meg is fordítottuk a mérkőzést, ám nem voltunk arra képesek, hogy célfutballal lehozzuk a meccset.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban! 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek 💙💛