Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

U7

U7: Taroltak a legkisebbek: kupagyőzelem és bronzérem

Szombat délelőtt csapattal vettünk részt a Lőrinci Utánpótlás Torna U7-es mezőnyében, ahol – mérkőzést játszhattak srácaink Nagyon szép, ötletes, valamint
U13, U14

U13: A rájátszás bajnokai – hibátlan teljesítménnyel

Utolsó játéknapjához érkezett a téli futsal sorozat, amelyen a bajnoki cím volt a tét. Az eddig hibátlan mérleggel menetelő U13-as
Felnőtt csapat

Felnőtt: Két lótt gól, egy pont

Több, mint három hónapot követően ismét felnőtt bajnoki meccsnek adott otthont a Németh Ferenc Sportcentrum A múlt heti idegenbeli rajton
U7

U9: Bugyi SE vendégei voltunk

A Bugyi Sportegyesület meghívására szerdán U9-es csapatunk edzőmeccsen lépett pályára. Immár második korosztályban is találkoztunk a körzetközpont csapataival az egyre
Egyéb, U17

U15: Véget ért a futsal szezon

Múlt vasárnap zárórához érkezett az U15-ös futsal sorozat A rájátszásban mérkőzésünk maradt hátra, amelyet az érdi Arénában tudtunk le. Karnyújtásnyira
Egyéb, Halásztelki FC, U17

Utánpótlás: U17-es tehetségünk Szombathelyre igazolt

Szokták mondani, ahogy telik-múlik az idő, annál nehezebb igazán magasat ugrani az utánpótlás sportban Különösen igaz ez a labdarúgás terén,
Egyéb, Halásztelki FC

Utánpótlás: Újabb korábbi játékosunk került Akadémiára

A tehetség és a kitartó munka párosa mindig meghozza azt a bizonyos gyümölcsöt, amit időnként le lehet szedni a siker
Felnőtt csapat

Felnőtt: A futball néha igazságtalan

Vasárnap kora délután a diósdi sporttelepen indult útjára tavaszi szezonunk Kezdésként rögtön revansra készültünk, hiszen még a bajnokság nyitányaként hazai