Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék, U17

U11, U17: Megjöttek a Magyarok

Magyar mondatok lengedeznek Porec tengerpartján, ugyanis megérkezett szép létszámmal bíró különítményünk a holnap kezdődő Amfora Cup nemzetközi labdarúgó utánpótlás tornára
Egyéb, Halásztelki FC, U17

U17: Bajnoki a horvát túra előtt

Szerdán előrehozott mérkőzést játszottunk a rájátszásban, ugyanis a hosszú hétvégén délre veszi az irányt U17-es csapatunk és nemzetközi színtéren méretteti
Egyéb, Halásztelki FC, U13

U13: Hétközi edzőmeccs Csepelen

A hosszú hétvége miatt ezúttal bajnoki forduló nélkül maradt U13-as csapatunk, ám nem telhet el a hét meccs nélkülSzerdán délután
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Újabb siker, kapott gól nélkül

Szombati győzelmet követően szerdán már újra pályára lépett felnőtt csapatunk. Ezúttal hétközi, előrehozott mérkőzésre került sor a bajnokság aktuális fordulójábanEllenfélként
Egyéb, Halásztelki FC, U15

U15: Kevés volt a három rúgott gól idegenben

Kedden késő délután Pilisvörösváron tette tiszteletét U15-ös csapatunk, a felsőházi rájátszás újabb fordulójában, amely még az első elmaradt fellépés pótlása
Egyéb, Halásztelki FC, Öreg fiúk

Öregfiúk: Újabb győzelem hazai pályán

Hétfőn este utolsó előtti fordulójához érkezett az Öregfiúk bajnokság I. osztálya Az Issimo gárdáját láttuk vendégül és magabiztos sikerünkkel bebetonoztuk
Egyéb, Halásztelki FC, Old Boys

Old Boys: Fontos siker

Péntek este igazi rangadónak adott otthont a Sportcentrum, ugyanis az Old Boys bajnokság aktuális fordulójában a harmadik pozícióban állomásozó Alsónémedi
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék, U11 Zöld

U11: Parádés teljesítmény a Bozsik tornán

Szombaton ismét Bozsik tornát mutatott a program füzet, amelyen újfent két etapban is érdekeltek voltunk „Kék” csapatunk kezdte a napot,