Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

Egyéb, Halásztelki FC, U14 ,,Sárga" csapat

Átigazolás: Kapussal bővült U14-es „sárga” csapatunk

Immár több korosztályban is „kék”, illetve „sárga” csapatokkal rendelkezünk, amelyek külön időpontokban, külön vezetőedzővel készülnek és külön szinteken versenyeznek. A
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Henger a második fellépésen

Az első osztály küzdelmeire készülő U13-as „kék” csapatunk heti négy edzéssel építkezik az előttünk álló szezonraA nyaralásokból és „feledzésekből” visszatérő
Egyéb, Halásztelki FC, U14 ,,Kék" csapat

U14″kék”: „Góleső” a hőségben

Lassan kezdjük megszokni, hogy U14-es „kék” csapatunk mérkőzésein nem unatkozunk. A két eddigi felkészülési mérkőzésen összesen 12 találat született és
Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Törökbálint ellen folytattuk a felkészülést

Az augusztusi hőség ellenére sorra játszák csapataink mérkőzéseiket a hamarosan kezdődő bajnokságokra való felkészülés jegyében. Így van ezzel U19-es brigádunk
Egyéb, Halásztelki FC, U9

Átigazolás: Körzetközpontból érkezik ifjú tehetség az U9-es csapatunkba

Az idei nyári átigazolási időszak nem csupán azt hozta magával, hogy felfelé tudjuk áramoltatni tehetségközpontokba, valamint akadémiákra a kiemelkedő szezont
Egyéb, Halásztelki FC, U16

Átigazolás: Újabb támadó a fedélzeten

A pályán napról napra kemény munka „dörren”, a „zöld asztal” mellett pedig Mi is igyekszünk utolérni magunkat. Rengeteg megkeresés és
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Túl az első edzőmeccsen

A nyári pihenőt követően július utolsó hetében kezdte meg a felkészülést U13-as „kék” csapatunk az előttünk álló szezonra A tavaly
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Kijózanító edzőmeccs a szombati hőségben

Szombaton újra edzőmeccset játszott felnőtt alakulatunk. A felkészülési időszak utolsó harmadába lépve a BLSZ I. osztályába frissen feljutó Nagytétény csapata