Címke: felnőtt

Felnőtt: Gólzuhatag az esőben

Délelőtti matinéra készülődtünk a bajnokság 2. fordulójában, hiszen különös módon szombat délelőttre naptárazták soron következő meccsünket 📅No de sebaj, hamarabb lehetett aludni péntek este 🛌 aztán pedig már szakadó esőre ébredni a mennyei megyei újabb csörtéjéhez 🌧⛈

Felnőtt brigádunk vadonatúj mezét villanthatta meg a hazai pálya környékén szállingózó nézőseregnek, akik inkább védett helyre húzódva figyelték, hogy az első perctől nekiesünk vendégeinknek 💪⚽️

🔟percet követően máris megrúgtuk lélektanilag rendkívül fontos első gólunkat. Újonnan igazolt ifjú tehetségünk, Semsei Márk reakcióideje és gyorsasága túlpörögte az ellent és máris egy ide 1️⃣0️⃣⚽️🎯

Továbbra is támadásban maradtunk és először még ugyan les miatt elvették Kaizer Anti találatát, de kezdőbe nevezett centerünk jegyzőkönyveztetni szerette volna magát a góllövők között is, így egy pazar támadás végén szabályosan is betalált 2️⃣0️⃣⚽️🎯👏

Uraltuk a mérkőzést, támadóinkat nem lehetett tartani, középpályán remekül szerveztünk és a védelem magabiztosan tette dolgát. Ugyan egy büntetőt még a felső lécre püföltünk ❌de Semsei második találatával már magabiztossá vált előnyünk 3️⃣0️⃣⚽️🎯

Fordulást követően továbbra is egyre felszabadultabban tették a srácok a dolgukat: nem álltunk le és igyekeztünk minél több helyzetet kialakítani. Egy formás támadás végén Kovács Attila oldotta meg tanárian a helyzetet és mérnöki pontossággal cakkozta ki a hosszú sarkot 4️⃣0️⃣⚽️🎯

Frissült a pályán lévők összetétele és a cserék igyekezték meghálálni a bizalmat. Így tett Bathó Ákos is, aki japán vonatok menetrendjét megszégyenítő pontossággal érkezett Tamás Dávid 12. szögletére 5️⃣0️⃣⚽️🎯

A végén még szépített ellenfelünk, de győzelmünk nem igazán forgott veszélyben. Remek játékot nyújtva végre kisimult arcok villantak a hármas sípszót követően 👏💪

Szép volt Srácok 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt, azt maximálisan betartották a fiúk. Kifejezetten jól futballoztunk az első játékrészben, gyorsak és lendületesek voltunk. Ebből sikerült három gólos előnyt szerezni.

A második félidőben egy kicsit visszaesett a tempó, de azon dolgozunk, hogy az első félidőben látott dinamikát tovább tudjuk vinni. Ma már frissebbek és lélekben is lazábbak voltunk a múlt héthez képest. Bízom benne, hogy ez tovább javul a következő napokban, hetekben.

Van tennivaló még, de gratulálok a csapatnak, ez most jól nézett ki.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést 💪👏🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Nem sikerült a rajt

Szombaton elstartolt ▶️a mennyei megyei 2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣/2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣-es szezonja💪

Nem ígérkezett könnyűnek a szezonkezdet, hiszen a jó erőkből álló Tápiószecső FC otthonába látogattunk a visszatérő nyári melegben ☀️

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, amelyen a hazaiak léptek fel támadólag. Egy kapufa, majd 2️⃣ Tóth Bálint bravúr jelezte, több ez már mint tapogatózás 👀 Válaszul Márfi gurított ígéretes helyzetben mellé. Nem sokkal a félidő vége előtt egy figyelmetlenség a vesztünket okozta és máris előny a hazaiaknál, amely már a pihenőig nem változott (1️⃣0️⃣)

Ahogy befejeztük, úgy folytattuk: egy kihagyás elég volt az ellennek és máris kettő volt közte 😱Ez már ébresztőleg hatott ⏰mert varázsütésre elkezdtünk focizni ⚽️nem is akárhogyan 💪

Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, amelyek közül Jánvári egy formás csiki-csuki végén nem kegyelmezett 🎯⚽️2️⃣1️⃣ Ezt követte két 💯százalékos ziccer, amelyet viszont kihagytunk ❌Helyette pedig szögletből lekontráztak Bennünket a hazaiak és könyörtelenül kihasználták az újabb figyelmetlenséget 3️⃣1️⃣

Több volt ebben a meccsben, de a végén a jegyzőkönyv számít, az pedig ezúttal nem a mi oldalunkon mutat több lőtt gólt 😔Fel a fejjel srácok 💪

🗣Mérkőzést követően Gábor Béky vezetőedző értékelt:

„Egész meccsen kapkodva, idegesen játszottunk. Az akarattal meg voltam elégedve, de sajnos ez most átment görcsösségbe. Ezen gyorsan változtatnunk kell.

Két óriási egyéni hiba miatt kaptunk gólokat. 2-1-nél visszajöttünk a mérkőzésbe, de sajnos a helyzeteinknél rossz döntéseket hoztunk.

Bízok a srácokban! Jönni fog az eredmény, csak dolgoznunk kell érte.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk 💪👏🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

ÁtigazolásON – Felnőtt: Budafokról tér haza újabb igazolásunk

Néhány nap csupán a bajnoki rajtig, de még a célegyenesben utolsó „karcsapásokkal” hajráztunk egyet az átigazolási terepen 💪

Felnőtt keretünk 4️⃣. érkezője Tóth Szabolcs, aki a budafoki utánpótlásból igazol Hozzánk és Nálunk kezdi meg felnőtt pályafutását. Szabi Halásztelken ismerkedett meg a labdarúgással, majd Csepel, ESMTK és Goldball érintésével Budafokon töltötte utánpótlás éveit. A jobb szél bármely pontján bevethető nagy munkabírású, gyors és sziklaszilárd játékos hazatérésével véglegessé vált felnőtt keretünk 💪🔥💣🤝

🗣Tóth Szabolcs gondolatai az átigazolást követően:

„Nem ismeretlen Számomra a környezet, hiszen itt kezdtem el focizni annak idején. Az utánpótlás éveket magam mögött hagyva immár a felnőtt futballban szeretnék maradandót alkotni és erre a legjobb közeg itt, Halásztelken van.

Nagyon szimpatikus a társaság és Béky Gábor vezetőedző által felvázoltakkal is rögtön azonosulni tudtam. Bízom benne, hogy megkapom a lehetőséget, amellyel élni szeretnék és megmutatni, mire vagyok képes.”

Nagy szeretettel köszöntünk Szabolcs, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

ÁtigazolásON – Felnőtt: Újabb érkező a támadások építésére

Közeleg a szezon kezdete a felnőtt bajnokság 2023/2024-es idényét illetően, ám az átigazolási forródrót még itt is csilingel. A rúgott gólok számának növelése érdekében újabb játékos öltözik kék-sárgába. Felnőtt csapatunk harmadik nyári érkezője a 2️⃣0️⃣ éves Semsei Márk.

Márk korábban többek között Csepelen, Soroksáron, valamint az Airnergynél pallérozódott és Nagytétényből igazolt Halásztelekre. A kiváló adottságokkal és képességekkel megáldott támadó szellemű játékostól bármikor villanhat egy-egy ösztönös megoldás, így amikor Nála a labda, érdemes figyelni 💪🔥💣🤝

🗣Semsei Márk gondolatai az átigazolást követően:

„Örülök, hogy sikerült túllendülni az adminisztráción és megtörtént az átigazolásom. Béky Gábor vezetőedző személye volt az, ami döntő volt Halásztelekre érkezésemet illetően.

Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes. Azt gondolom, szép sikereket érhetünk el, mert kiváló társaságba kerültem. Nagy terveim vannak a jövőt illetően.”

Nagy szeretettel köszöntünk Márk, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Az a bizonyos főpróba esete az előadással

Szombaton délelőtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk ⚽️ Hazai pályán fogadtuk Tököl csapatát 🆚és egy héttel a bajnoki rajt előtt közel teljes létszámban volt lehetőség gyakorolni még a meccs szituációkat 💪

Helyzetet rengeteget, azonban rúgott gólt nem sikerült villantani, így a rajt ▶️előtti főpróba nem aratott vastapsot a nézőközönség hazai oldalát illetően, hiszen kétszer is mattoltak a vendégek.

Szomorkodásra ugyanakkor nincs ok, hiszen a bajnoki szezon jövő héten startol ▶️🔥💪

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelte a látottakat:

„Lassan, enerváltan és kényelmesen játszottunk. Rossz döntéseket hoztunk. Ezen nagyon gyorsan változtatnunk kell. Jó képessége van a csapatnak, de ezt nem elég csak kimondani, ezért a pályán is tennünk kell. Ha a főpróba rossz, akkor jó lesz az előadás.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Gólzáporos hétközi edzőmeccs

Másfél héttel a bajnoki rajt előtt újfent meccselt egyet felnőtt csapatunk. Ismételten magasabb osztályban vitézkedő brigád látogatott Halásztelekre, hiszen ezúttal az 1908 SZAC Budapest 🆚 volt a vendég ⚽

A pályán lévők talán még a vízilabda vb bűvöletében voltak, ugyanis 9️⃣ gólt rámoltak be összesen egymás – vagy adott esetben saját – kapujába 💪⚽Góljainkat Tamás Dávid, Nádas Krisztián, Gáspár Andris és Novakov Dominik szerezték ⚽🎯

Mérkőzést követően Gábor Béky vezetőedző értékelt:

🗣„Az első harminc percben ízelítőt kaptunk egy magasabb tempójú, erősebb intenzitású mérkőzésből. Ezt az intenzitást szeretném több ideig látni a jövőben.

Elégedett voltam a játékkal, a helyzetek kialakításával, ellenben a befejezésekkel nem. Összességében biztató volt, amit láttam, rendben leszünk a rajtra.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 🙏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛