Címke: felnőtt

Felnőtt: Hazai botlás a nyitányon

Szokatlan időpontban⏰, vasárnap délelőtt 10 órakor indult útjára a 2022/2023-as szezon csapatunknak a Diósdi Torna Club-hivatalos ellen ⚽

A korábbi napok esőzései elillantak délelőttre, így verőfényes napsütésben ☀️ kezdődhetett a mérkőzés.

Már a mérkőzést megelőzően „vudu baba” lengte be a rajtot: a pálya nem megfelelősége miatt a center helyett az edzőpálya adott teret a versengésnek🏟, illetve a játékvezető asszisztens talált némi korrigálandót a kapuhálón 🥅 aztán pedig az eredményjelző sem akarta az „igazságot”. Majd rögtön az 5. (!) másodpercben majdnem gólt kaptunk…

A szép számban kilátogató szurkolók előtt Pepe Patkó egy irgalmatlan kapufával jelezte, érdemes lesz figyelni a játékát a szezonban. Negyedórányi játékot követően Attila Kovács pókhálózta ki a jobb felsőt egy távoli szabadrúgás eredményeképpen 🎯⚽1️⃣0️⃣ A parádés találat méltán lehet esélyes a forduló gólja címére.

Rögtön a vezetést követően el is dönthettük volna a mérkőzést, ám Krisztián Jánvári a kapusba lőtte a ziccert, majd az ellentámadásból egalizáltak a vendégek 1️⃣1️⃣

Hiába jöttünk előre rendületlenül az újonc ellen, két kontrából újfent elszaladtak és máris mínusz kettővel mehettünk pihenőre 1️⃣3️⃣

A második etapban „egykapus” játékká formálódott az összecsapás, hiszen mi mentünk előre, a vendégek pedig – ahogyan azt kell – betolták azt a bizonyos buszt. Dávid Tamás kapufáján kívül igazi nagy helyzetünk azonban sajnos nem akadt, csupán folyamatos veszélyjelzés villant az ellen 16-osa körül. Viszont a lőlap nem telt be…

Ahogyan az a „focis nagy könyvben” írva vagyon, egyszer elrohant a vendég csapat és el is dőlt a meccs 1️⃣4️⃣, amire maximum szépségtapaszként hathatott Kulcsár Zoltán szögletet követően szerzett találata 2️⃣4️⃣

Sajnos nem sikerült jól az első forduló, ám kesergésre semmi ok, 29 db lehetőség van még a javításra a bajnokságban.

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Rajtra készen – interjú Taskovics Erik vezetőedzővel

Egy nappal a bajnoki rajt előtt felnőtt csapatunk vezetőedzőjével, Erik Taskovics vezetőedzővel beszélgettünk felkészülésről, célokról és szezonnyitóról.

🎤Hogy sikerült a felkészülés? Amit eredetileg elterveztél, azt sikerült megvalósítani?

🗣 A felkészülés „munka-mennyiségét” elvégeztük, viszont ha mindezt egyénekre lebontjuk, akkor nem ennyire derűs a kép. A nyári felkészülésünket – de gondolom ezzel minden amatőr csapat így van – nagymértékben befolyásolták a nyaralások és fesztiválok. Amit meg tudok érteni, de nem tudok elfogadni.

🎤 A felkészülési időszakban lejátszott edzőmeccseken látottakkal mennyire voltál elégedett?

🗣 A mi életünkben az edzőmeccsek mindig kevesebbet adtak, mint a bajnokik. Most ugyanakkor egy picit többet kaptam játékban, hozzáállásban és akaraterőben.

Évről évre fejlődünk és érzik a játékosok, hogy tenniük kell azért, hogy bekerüljenek a csapatba.

🎤 A játékosállományt illetően a keret magja együtt maradt, de azért voltak mininális változások. Mennyire vagy elégedett a keret összetételével?

🗣 A távozók kapcsán megemlíteném Urbán Petit, akinek hiányát emberileg nagyon-nagyon sajnálom, mert nem csak hozzám állt közel a mentalitásával és hozzáállásával, hanem a csapat egészéhez. A személye, a karaktere hiányzik majd az öltözőből.

Győri Barna távozása játékban is magas minőséget képviselt a csapatban, de meg kellett érteni, hogy tehetséges edzőként olyan lehetőséget kapott, amelyet el kellett fogadni. Sok sikert kívánok nekik.

Az érkezők kérdésére rátérve gyakorlatilag sem én, sem pedig a klub nem hajlandó „betérdelni” azoknak a kéréseknek vagy inkább követeléseknek, amelyek a megyei futballban most végbe mennek.

Bizonyosságot is nyert mindez, hiszen találtunk két olyan fiatal titánt (gyarmati Dominik és Szabó Bence személyében) akikkel szívesebben foglalkozok, mint a „körzeti sztárokkal”. Ők még tanulni akarnak.

Emellett örömteli, hogy olyan érkezőink is vannak, akik már most magas minőséget hoznak a csapatba. Ilyen Patkó Pepe, vagy éppen Nagy Roland. Utóbbinak ugyan van némi lemaradása, de biztos vagyok benne, hogy nagy erősítésünk lesz a szezonban. Kellő motivációval rendelkezik, hogy megmutassa a valós tudását.

Meg kell említenem Udvari Dávidot és Szeitl Bencét is, akik kapusposzton remekül készültek és nagy verseny várható köztük szerencsére.

Összegezve megvagyunk. Sok fog múlni azokon a játékosokon, akik esetleg nem biztos, hogy az első fordulókban kezdők lesznek. Fejődésünk egyik záloga abban rejlik, hogy ők mennyire késztetik versenyre a kezdőben lévőket. Ha megadják magukat, akkor nehezebb helyzetben leszek én is és a csapat is.

🎤 Mennyire állt össze már a fejedben a vasárnapi kezdő?

🗣 99%-ban megvagyok, mind a kezdőt, mind pedig a játékot illetően. Már tavasszal is megtiszteltek bennünket az ellenfelek azzal, hogy készültek Belőlünk. Ez mindenképpen motiváló.

🎤Első fordulóban rögtön egy újonccal kezdünk. Ez néha veszélyes is tud lenni. Mit vársz, hogyan készültetek a Diósdi TC ellen?

🗣 Játszottam feljutó újonc capatban, tudom hogy milyen mentalitás uralkodik ilyenkor egy öltözőben. Erre fel fogom készíteni a csapatot a megfelelő időben.

🎤Szerencsés vagy szerencsétlen időpont, hogy vasárnap délelőtt kell pályára lépni?

🗣 Vannak dolgok, amikhez alkalmazkodnunk kell, mégha nehéz is. Ez is egy olyan. Teljesen más a lélektana egy délután 5 órás meccsnek, mint egy délelőtti matinénak.

🎤 Mi a cél a szezont illetően?

🗣 Nagy reményekkel indulok ennek a szezonnnak, ami már az ötödik szezonom lesz. Erre kifejezetten büszke vagyok, mert fellapozva a halásztelki foci történelem könyvének lapjait, Németh Ferenc után ez a második leghosszabb edzői sorozat.

Azért szeretem a csapatomat, mert önmaguk jelölik ki a célokat. Minden évben magasabbra tesszük a lécet, így van ez idén is…

Hajrá Telek! 💙💛

Nyári jövés-menés

A zuhanyhíradó 🚿csapjait eddig nem nyitottuk ki, így nem csupán az időjárás, de a „játékos piac” változásait érintő információmorzsák is szárazságban szenvedtek. Két nappal a bajnoki rajt előtt viszont éppen itt az ideje áttekinteni, hogyan alakult a felnőtt csapat kerete az új szezonra.🔃👀

A zuhanyhíradó 🚿csapjait eddig nem nyitottuk ki, így nem csupán az időjárás, de a „játékos piac” változásait érintő információmorzsák is szárazságban szenvedtek. Két nappal a bajnoki rajt előtt viszont éppen itt az ideje áttekinteni, hogyan alakult a felnőtt csapat kerete az új szezonra.🔃👀

Érkezők: Patkó Pepe (Vecsési FC); Udvari Dávid (Nyíribrony SE); Szeitl Bence (Taksony SE); Gyarmati Dominik (Ikarus BSE); Szabó Bence (ESMTK); Nagy Roland (MKFC-Szigetszentmiklós)

Távozók: Barnabás Győri (Airnergy FC); Tamás Gál és Péter Urbán abbahagyta, Béci Puskás (Kartal)

Távozó játékosainknak köszönjük a nálunk töltött időszakot és azt, hogy remek teljesítményükkel segítettek minket. Kívánunk további sikereket mind a sportban, mind pedig a magánéletben 👏🙏💪💙💛

Lássuk, kik érkeztek Hozzánk és lesznek segítségünkre az új szezonban. Érkező játékosaink rövid bemutatkozásai 🤝✍️💪⚽️💙💛

Pepe Patkó: Vecsésről érkeztem Halásztelekre, Kónya Benji hívására. Nagyon jól érzem itt magam, remek körülmények fogadtak. A vezetők felvázolták céljaikat és ezek elérésében szeretném minél jobban segíteni a csapatot. Támadóként játszom, a csatár pozíció a legideálisabb poszt számomra.

Dávid Udvari: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyíribronyból érkeztem. Fél éve lakok Szigetszentmiklóson és egy véletlen találkozás során pillanatok alatt elfogadtam Erik Taskovics invitálását, hogy védjek Halásztelken. Már az első edzést követően tudtam, hogy jó helyen vagyok. Parádésak a körülmények, remek társakkal játszhatok, akik nagyon befogadóak. Szimpatikusak a célok és bízom benne, hogy remek szezon elé nézünk közösen.

Bence Szeitl: Egy fél év hivatalos meccs nélküli időszakot követően végre igazolt halásztelki játékosnak mondhatom magam. Jó volt a felkészülés, sajnos becsúszott egy kis betegség, de jó erőben érzem magam. Bízom a minél jobb szereplésben és örülök, hogy végre magamra húzhatom a kapus mezt.

Dominik Gyarmati: 17 éves vagyok, az Ikarus BSE U17-es bajnokcsapatától érkeztem Halásztelekre. Egy nagyon jó szezont tudhatok magam mögött, de úgy gondoltam, ideje nyitni a felnőtt futball irányába. Nagyon örültem, amikor Erik közölte, hogy szeretne velem dolgozni. Támadó középpályás vagy szélső poszton érzem otthonosan magam. Bízom benne, hogy minél több játéklehetőséget kapok és abban, hogy minél jobb helyezést érünk el a csapattal az új szezonban.

Szabó Bence: Az ESMTK-tól érkeztem és 17 évesként azt gondolom, hogy ez a lehetőség egy jó lépés lehet a fejlődésem érdekében. Szeretnék minél több játéklehetőséget kapni és minél eredményesebb lenni. Szélsőként remélem lesz is mindezekre lehetőségem.

Roland Nagy: Szigetszentmiklósról érkeztem, előtte Karcagon futballoztam sokáig megyei I. osztályban. Jelenleg Szigetszentmiklóson az NB2-es futsal csapatnak vagyok a játékos-edzője. Kovács Attila invitálására érkeztem az egyesülethez, hogy egy kicsit magasabb szinten tudjak még játszani. Szeretném magam újra felépíteni. Remek a közösség, minden tetszik. Remélem, hogy sikerül beilleszkednem és segítenem a csapatnak. Belső középpályást szoktam játszani, de ha kell, bárhova beállok.

Üdvözlünk Benneteket Srácok, sok sikert az új szezonban Nálunk 👏🤝💪💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Csapatkapitányunk: Gáspár András

, ,

Nyakunkon a bajnoki rajt. De mielőtt még útjára indulna a labda tavasszal, tekintsünk egy kicsit vissza a magunk mögött hagyott időszakra. Hogyan értékeled az őszi szezont?

Nem ott kellene tartani, ahol tartunk, ez biztos. Azt gondolom, hogy többre hivatott ez a csapat. 

Mi történt ősszel?

Minden évben úgy megyünk neki a bajnokságnak, hogy akkor „na majd most” és akár még a dobogóközeli álmok is valóra válhatnak, aztán mindig közbejön valami.

Az idei ősz is nagyon jól indult. Első négy meccsből megnyertünk hármat, mellette pedig volt egy döntetlenünk. Aztán valami történt és nagyon megrogytunk. Sorozatban jöttek a vereségek. Belekerültünk egy negatív spirálba és ugyan mindig fogadkoztunk, hogy a következő meccsen kilépünk belőle, de ez nem igazán sikerült.

Sajnos voltak olyan meccseink, amikor nálunk szerényebb képességű csapatok lelkesedésben fölénk nőve vertek meg minket.

A „volna” ugyan nem játszik, de mi lett volna a realitás?

Első ötben kellett volna telelnünk. Tehetséges fiatalokkal van tele a keretünk, többre hivatott ez a társaság. 

Milyen érzés az „öregek” közzé tartozni?

Én vagyok a második legidősebb a csapatban, sőt, ha belegondolok, nem is fociztam még ilyen fiatal csapatban.

Amikor én fiatal voltam és 20-21 évesen bekerültem a felnőtt csapatba, akkor más volt a közeg, az idősebbek uralták a fiatalokat. A mai világban ez már egy kicsit máshogy működik. Mi haverok vagyunk, átjárunk egymáshoz, összejárunk a focin kívül is. Nálunk inkább haverságba, barátságba hajlanak ezek a dolgok.

Persze ha valakit bátorítani kell, akkor ott vagyok és próbálok segíteni akár néhány jó szóval. Ez nekem is jól esett anno.

Mennyire vagy megelégedve a saját egyéni teljesítményeddel?

Nekem is sikerülhetett volna jobban ez az ősz. 

Ha pusztán a statisztikát és a tényeket nézzük, akkor azért annyira mégsem szerepeltél olyan rosszul, hiszen 15 meccsen mégiscsak 16 gól áll a neved mellett.

Ez igaz, viszont ha a kihagyott helyzeteket is nézem, akkor lehetettem volna sokkal eredményesebb is. A sok kihagyott helyzet a csapat egészére jellemző volt. Valamiért nem mentek be a helyzetek. 

Mi volt ennek az oka?

Nem igazán tudom. Talán koncentráció hiány, talán mentális hullámvölgy. Elképzelhető, hogy nálam például a focin kívüli életem elég sűrű időszaka vehetett ki többet belőlem, ami talán így jött ki a teljesítményemen.

Csapatkapitányként mennyire tudtál ezeken a problémákon segíteni?

Halásztelki vagyok, rajtam van a karszalag, ez megtiszteltetés, de ugyanolyan vagyok a csapatban, mint a többi játékos.

Ettől függetlenül persze igyekeztem a csapattársaim motiválni, biztatni, adott esetben megvédeni őket a pályán a játékvezetőtől vagy éppen az ellenféltől. Nyilván nem a tettlegességtől (nevet).

Emellett Erikkel sok mindent megbeszélünk és talán tudok olyan hasznos dolgokat mondani a játékosok mentális állapotát illetően, amelyek segíthetnek számára.

Változott bármit a játékod az elmúlt évekhez képest?

Nem gondolom, inkább a csapat változott körülöttem. Amikor Erik lett az edző, jellemzően helyiek alkották a csapatot, vagy olyanok, akik korábban is már játszottak Halásztelken. Akkor nem várt minket szinte senki a középmezőnybe, míg végül mégis 8. helyre futottunk be. Akkor kicsit más volt a játék, kontrajátékot játszottunk és akkor még gyorsabb voltam mint most (nevet).

Vagy amikor bajnokok lettünk, akkor azért könnyebb volt sok gólt rúgni. Na meg időközben idősebb is lettem (nevet).

Voltál már bajnok, gólkirály, játszottál magasabb osztályban. Mi az, ami motiválni tud még?

Nagyon szeretek focizni, imádom. Amikor kimegyek a pályára, nem kell másra gondolni, csak a játék van. Emellett sok barátom van itt. Akad olyan, akivel serdülőben együtt játszottam, vagy éppen olyan játékostárs is, aki totyogó 3 éves volt és itt passzolgattunk a pályán, amíg apáink fociztak.

Szeretek kimenni a pályára, tulajdonképpen ez az életérzés az, ami nélkülözhetetlen számomra. Nagyon fontos nekem ez a közösség és ez a közeg. Valószínű, ha máshol játszanék, akkor mindez nem lenne ennyire fontos, bár akkor lehet a súlyomra is jobban kellene figyelni (nevet)

Hogy-hogy?

Minél idősebb vagyok, annál nehezebben adom le a könnyen felszaladt kilókat. Mezem is lassan kicsi rám, kampányoltam is, hogy kapjak újat, mert a 8-as kicsi rám. Elnök Úr válasza pedig az volt, hogy inkább váltsak számot (nevet).

Van valami háttere annak, hogy 8-as mezben játszol?

Amikor anno Alsónémedibe igazoltam, akkor 8-as lettem és ez így megmaradt. A mezszám választás a feleségemhez kötődik, de ennél többet nem mondhatok (nevet).

Meddig látod még magad a pályán?

Hú, ez egy nagyon jó kérdés. Tavaly még edzősködtem az utánpótlásban, de a magánéletben rengeteg elfoglaltságom volt és valljuk be őszintén sok időt elvett az életemből a foci, mindezt pedig a család rovására.

Ezért döntöttem úgy, hogy választanom kell az edzőség és a játék között. Mivel edzősködni még tudok később is, ezért feleségem javaslatára úgy döntöttem, hogy amíg bírom, addig játszok.

Vagy addig amíg nem szorítanak ki a fiatalok?

Bárcsak jönnének a halásztelki fiatalok! A mostani U17-es csapatban van jó néhány tehetség, remélem minél hamarabb együtt játszhatok velük rendszeresen.

Mennyire volt nehéz döntés elszakadni tőlük?

Nagyon. Egy évig őrlődtem, amíg végül eldöntöttem. Hat évig voltam velük, rendkívül ügyesek, szorgalmasak, rendes gyerekek. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni, de lehet, hogy már nekik is szükség volt a változásra.

Viszont nagyon jó érzés volt velük játszani, amikor néha beálltak a felnőttek közzé.

Voltál kint azóta a meccsükön?

Persze, többször is. Habos Gáborral szerencsére ugyanaz az elképzelésünk a labdarúgásról, így a srácok továbbra is azt a szép, támadó focit játszák, mint amiben én is hiszek.

Kanyarodjunk vissza a felnőtt csapatra. Hétvégén indul a tavaszi szezon. Mi lehet benne a csapatban?

Nagyon remélem, hogy ennél több. Szinte biztos vagyok abban, hogy előrébb fogunk végezni. Nagyon sűrű a mezőny, szóval még látótávolságon belül van a csapatok nagy része. Bár azért most nem tudnám fejből elmondani a tabellát (nevet).

15 meccs maradt mennyi győzelem lesz ebből?

Minimum 10!