Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Mivel bezizzent a tél ideje terembe vonulni. Ha pedig terem, akkor futsal Alsónémediben kezdtük az első játéknapot, ahol meccset játszottunk
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Az MTK Budapest-nél a partneregyesületek kisebb korosztályaiban minden hónapban kiosztásra kerül a „Hónap játékosa” díj. Novemberben egyesületünk U11-es játékosa, Hederics
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Szombat délelőtt az év utolsó Bozsik tornájára futottak ki ifjaink. Ismét meccs szerepelt a versenynaptárban, amelyből az első alkalommal érintetlen
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Szakmai stábunk ismét merészet „húzott” és a hétfői edzésen a hátsó füves helyett a Sportcentrum épületének emeletére vették az irányt
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Eltökélt szándékunk, hogy játékosaink minél több játékpercet szerezzenek az edzések mellett és fokozatosan ízleljék meg a tétmeccsek hangulatát is Mivel
Halásztelki FC, U11 Kék
Az MTK Budapesttel kötött szakmai együttműködés keretében meghívást kaptunk az MTK partneregyesületi tornájára, így szerdán délután hamarabb ért véget a
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék
Szombaton Bozsik tornán lépett pályára csapatunk. mérkőzés szerepelt a penzumban, amelyek mindegyikét magabiztosan behúztuk Összesen lőtt gólunkra mindössze válasz érkezett
Egyéb, Halásztelki FC, U11 Kék, U9
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy utánpótlásban pallérozódó gyerekeink rendszeresen edzőmeccseken mutathassák meg az edzéseken tanultakat Így volt ez múlt héten csütörtökön