Hétfőn játszotta az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését U13-as „sárga” csapatunk. Bármennyire is szerettük volna az ellenkezőjét, a Sportcentrum helyett
Vasárnap délután utolsó előtti fordulójához érkezett az U13-as korosztály III. osztályú küzdelem sorozata. „Sárga” csapatunk ezúttal Dunaharasztin lépett pályára Jól
Vasárnap délelőtt Alsónémedire utazott U13-as „sárga” csapatunk, a III. osztály bajnokságának 8. fordulójában Aktuális vendéglátónk ellen hazai pályán magabiztos győzelmet
Szombat délelőtt már a visszavágók második állomását rendezték a harmadosztályú bajnokságbanEzúttal Tököl legjobbjai érkeztek U13-as II. csapatunkhoz Az odavágó nem
Vasárnap délben játszotta ötödik mérkőzését U13-as „sárga” csapatunk a harmadosztályban. Ezzel a meccsel érkeztünk el az őszi szakasz odavágóinak utolsó
A sűrű naptárnak „köszönhetően” újfent hétközi bajnokira került sor U13-as „sárga” csapatunknál. Ezúttal Dunaharaszti csapatát láttuk vendégül a III. osztály