U13″kék”: Budafokra látogattunk

Szombat délelőtt edzőmeccsre volt hivatalos U13-as „kék” csapatunk Budafokra🤝A csapatunknál két szinttel magasabban, országos csoportban versenyző, „tisztán” U13-as korosztály ellen mozoghatott U12-13-as vegyes brigádunk⚽

Tudtuk, hogy a nyári felkészülés során vendégül látott budafoki U1⃣2⃣-es csapatnál merőben más alakulat vár majd Ránk. Játék minőségben igyekeztünk felvenni a ritmust, ami egy negyed erejéig sikerült is, de leginkább fizikai adottságokban és mentalitásban nagy volt a különbség🤷‍♂️

A fizikai különbségektől még megrettenve visszafogott játékot nyújtottunk és tudásunk töredékét tettük le a pályára. Emellett srácainknak meg kell szokniuk, hogy vannak alakulatok, akik Tőlünk eltérő sportszerűségi küszöböt lőnek be maguknak a párharcok és a verbalitás terén. Sajnos ezúttal ez három sérülésünkbe került…

👉Budafok – Halásztelki FC 9⃣0⃣

🙋‍♂️Kárpáti Bálint, Hegedüs Nimród, Spáczay Martin, Mátyás Bence, Tarpai Poldi, Hangyál Zsombor, Göndöcz Tamás, Ferencz András, Énekes István, Sponga Márk, Pántya Levente, Fehér Benett, Matondo Joel és Kozma Vajk

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, hősök voltatok 💪🦸

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Erős ellenfeleket akartunk a felkészülési során. Most megkaptuk, de egy kicsit talán túl sok volt nekünk egy tehetségközpont ellen játszani úgy, hogy Nálunk a játékosok több, mint a fele egy évvel fiatalabb, míg ellenfelünknél még idősebb játékos is volt…

Sok szempontból tanulságos meccs volt. Bízom benne, hogy játékosaim realizálták, miben kell fejlődnünk, mi lehet a következő lépes. A fejlődéshez vezető úton vannak akadályok, időnként pofonok, amelyektől megfelelő hozzáállással erősebbek leszünk.

Ezután a mérkőzés után is büszke vagyok a srácokra! Dolgozunk tovább!”

Budafok csapatának köszönjük a mérkőzést és gratulálunk.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛