U13″kék”: Dobogón végeztünk a téli futsal sorozatban

Vasárnap utolsó fordulójához érkezett a téli futsal bajnokság, amelyet illetően egyetlen kérdés maradt csupán: sikerül-e fellépni a képzeletbeli dobogóra?🤷‍♂️

A sorsolás szerinti két mérkőzésből egyet már a „zöld asztalnál” behúztunk, ugyanis Biatorbágy legényei nem érkeztek meg az utolsó játéknapra✅Viszont a másik három pontot a parketten kellett begyűjteni, mégpedig a Bolha ifjai ellen🆚

Filmbe illő módon az utolsó percekben zúztuk a győztes találatot, Kozma Vajk révén, így győzelmünkkel a Budakeszi és Érd csapatai mögött harmadikként értünk célba a téli futsal versenyfutásban🥉

🙋‍♂️A bajnokságban pályára lépő Srácok: Hegedüs Nimród, Mátyás Bence, Kaló Milán, Hangyál Zsombor, Dobos Ádám, Matondo Joel, Hederics Marcell, Kozma Vajk és Fehér Benett.

U11-es alakulatból lehetőséget kapott: Terdik Merse és Timár Noel

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣A játéknapot követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Utolsó fordulóban sajnos csak egy meccset játszottunk. Vége lett ennek a sorozatnak, amiben 11 futsal meccset játszottunk és két meccs kivételével jól is teljesített a csapat.

Az utolsó meccsen is jól ment a játék, láttam a srácokon a fejlődést, az összjátékban, az egyérintéses játékban és a labda nélküli mozgásban. Sok helyzetet alakítottunk ki de csak egyet sikerült értékesíteni. Azzal meg is nyertük egy olyan mérkőzést, amit végig domináltunk. Nagyon hasznos volt ez a téli futsal sorozat. Gratulálok a játékosaimnak!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a folytatásra pedig további sok sikert kívánunk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛