Az első osztályban versengő U13-as „kék” csapatunk szombat kora délután Gyömrőn lépett pályára a bajnokság harmadik fordulójában![]()
Az első két fellépésen teljesen ellentétes arcát mutatta csapatunk. Abonyban mindössze tíz percnyi focit produkálva maradtunk alul a játéktudásban mögöttünk tartó házigazdákkal szemben. Múlt héten egy pazar tempójú meccsen döntetleneztünk a bombaerős Budakeszivel, ahol mindössze az ellen kapusa és a balszerencse fosztott meg Bennünket a góloktól. Érdeklődve és nagy kíváncsisággal várták az érintettek, hogy az eddig pont nélküli Gyömrő otthonában melyik csapatot láthatjuk![]()

Ha a helyzeteink és a szögletrúgásaink számát, vagy éppen a nem létező labdabirtoklási arányt nézzük, akkor akár elégedetten is csettinthetnénk. Azonban hozzállásban, futómennyiségben, motiváltságban és koncentrációban sajnos messze elmaradtunk valós tudásunktól![]()
Végig domináltuk a mérkőzést még úgy is, hogy takarék lángon játszott brigádunk. A ziccereink számát tíz után már nem számolták a statisztikusok, csakúgy, mint a szögleteinket. Az ellen szinte egyszer látta kapusunkat közelről, mégpedig a harmadik negyedben, amikor egy labdakihozatal során vétett hibát fülelt le a hazai csatár. Köszönte szépen és helyzet nélkül megrúgták vendéglátóink a győztes gólt![]()
Három mérkőzés után rúgott gól nélkül állomásozunk. Bízunk benne – ahogy egy héttel korábban is – megérkeznek azok a gólok. Ahhoz viszont tenni is kell![]()
![]()
A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Valenta Norbert értékelt:
„Sokféleképpen lehetne vizsgálni a mai meccset. Mai is voltak egyénileg jó megoldások, voltak felépített támadások, DE ezekből már szintet kell lépjünk…
Ezek azok, amelyeknek alap megoldásoknak kell lenniük a győzelemhez vezető úton! Elég volt, hogy megelégszünk ezekkel és nem akarunk beletenni többet.
Ma ismét az a csapat győzedelmeskedett, aki jobban akarta a sikert!
Ameddig nem érezzük azt, hogy nem elég 1-2 jó teljesítmény egy mérkőzés megnyeréséhez és másoktól várjuk a csodát a pályán, addig kínkeserves hetek elé nézünk…”
A Gyömrő csapatának gratulálunk, köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
