Sűrű hetet produkál U13-as „sárga” csapatunk, ugyanis a hétvégi bajnokit követően kedden és csütörtökön is meccselnek ifjaink. Tegnap az első fordulóból elmaradt bajnokit pótoltuk, így Törökbálint legjobbjai érkeztek a Németh Ferenc Sportcentrumba ![]()
![]()

Az első két fellépést követően dupla elszántsággal vetették bele magukat tehetségeink a mérkőzésbe és sikerült is megszerezni a vezetést Pap Ákos révén
–![]()
![]()
![]()
A harmadik negyedig tartottuk előnyünket, sőt, többször is ajtó-ablak helyzetben hibáztunk, így a futball törvénye büntetett és egalizáltak a vendégek
–![]()
![]()
Az utolsó etapban nagy tempót diktáltunk és húsz percre teljesen beszorítottuk vendégeinket a kapujuk elé. Teljesen felborult a pálya, azonban a kapu előtt az utolsó érintések nem voltak tökéletesek, így bármennyire is megérdemeltük volna a győzelmet, meg kellett elégednünk az egy ponttal![]()
Bravó gyerekek, ügyesek voltatok![]()
![]()
A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Laci Sándor értékelt:
„Kicsit átalakítva a csapatot, nagy reményekkel álltunk pályára, más játékrendszerrel és külön feladatokkal bíztam meg a fiúkat. Az első negyed ismerkedéssel telt, a második negyedben már uraltuk a játékot a középpályán, sajnos az ellenfélnek sikerült kiegyenlíteni. Nagy elánnal kezdtük az utolsó negyedet, amiben az ellenfél szinte nem jutott át a mi térdelünkre, de sajnos sorozatos támadásainkat nem tudtuk gólra váltani.
Amit kértem, a fiúk 80%-ban teljesítették, szebb játékot mutattak, a támadások mellett volt labdatartás is, aminek kifejezetten örülök. Sok támadásunk volt, ezeket kell tudnunk tudatosan befejezni. Potondi Balázs és Tóth Lázár is első alkalommal lepett pályára ebben a bajnoki sorozatban, és egészen jó játékot mutattak.”
A Törökbálint csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
