Szombat reggel immár ötödik edzőmeccsét játszotta a téli felkészülési programban U15-ös csapatunk. Partneregyeületünk, a Budafok látott bennünket vendégül a műfüvesen
Sérülésektől és betegségektől továbbra is tizedelt gárdánk a bajnoki rajt célegyenesébe fordul lassan, hiszen két hét múlva már élesben pattog a labda
Budafok – Halásztelki FC
–
Kenesei Ákos, Csonka Dávid, Lehrreich Máté, Fülöp Milán, Bartók Tamás, Dányi Jonatán, Nagy Milán, Nagy Zsombor, Nádházi Gergő, Ales Viktor, Gallyas Rikárdó, Kálmán Máté, Smidt Bence
Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:
„Túl vagyunk az ötödik edzőmérkőzésen és azt gondolom, hogy a legerősebb csapattal találkoztunk ez idáig. Már az is csoda volt, hogy ki tudtunk állni kellő létszámban, amit szeretnék megköszönni kollégámnak.
Gyakorlatilag, hogy az eddigi összes meccset le tudtuk játszani már az is hihetetlen volt, így megemelem kalapom a Csapatom előtt!
A mérkőzésről annyit, hogy ellenfelünk a foci minden szegmensében fölénk nőt, talán ami pozitívuma volt a hétvégének, hogy akik eddig folyamatosan járnak edzésre, fizikálisan nagyon rendben voltak! Sajnos a kelleténél több volt a súlyos egyéni hiba, de talán nem baj, hogy ezek most jöttek ki és nem a bajnokság kezdetén. Van még egy kis időnk csiszolni a taktikát és a játékunkat, ezt meg is fogjuk tenni.”
Budafok csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!