U16 hírek

U16: Döntetlen három gólos hátránybó

A nyáron még nem terveztünk ezen korosztállyal, ám a átigazolási jövés-menés eredményeként úgy döntöttünk, U16-os korosztályt is indítunk. Első meccsünket

U16: Hétközi felkészülési mérkőzés

Szerdán délután lejátszotta első edzőmérkőzését újonnan alakuló U16-os csapatunk. A rekkenő hőségben nem csupán a vendég Szigetszentmiklós alakulatával, de a

U15: Újabb kapus a felső korosztályokba

Az átigazolási papírok lassan elfogynak idén nyáron, hiszen annyian szeretnének Hozzánk igazolni Az U15-ös csapatunkba – ahogyan azt korábban is

Budafokkal is partnerségi megállapodást kötöttünk

Dinamikusan fejlődő Klubunkban továbbra is elkötelezettek vagyunk a Nálunk sportoló fiatalok tehetségének kibontakoztatásában A hazai labdarúgásban kialakított négyszintű (akadémiák –

U16: Visszatekintés az utolsó mérkőzésre és a szezonra

Néhány nappal az utolsó bajnokit követően pillantsunk vissza kicsit az U16-os záró fordulóra és egyúttal az évre is. Lássuk, hogyan

Győzelem és szépen csillogó ezüst a végére

Szombat délelőttre elsuhantak az esőfelhők, hiszen vélhetően tudták, szép zárásra készül U16-os brigádunk. Záró fordulójához érkezett ugyanis a bajnoki küzdelemsorozat

Válogatott meccsen jártunk

Tegnap délután ismét gyerekzsivajtól volt hangos a halásztelki sportcentrum. Most kivételesen nem edzés vagy halásztelki meccs volt a fókuszban, hanem

Blazepod – Intuitív alkalmazás

Együttműködési megállapodás az innovatív szemlélet jegyében. A digitális eszközök és alkalmazások ma már mindennapjaink részévé váltak. Az viszont, hogy mindezeket