Van az a bizonyos mondás az előadásról és a főpróbáról. Reméljük igaz. Utolsó felkészülési mérkőzését az ESMTK otthonában játszotta U19-es csapatunk
A hétközi edzőmeccset követően ismét dupláztunk és a lábak eléggé fáradtan reagáltak az újrázásra. Jövő héten bajnoki és van az a bizonyos mondás…
ESMTK – Halásztelki FC
–
Takács Benedek, Fok Richárd, Obornyák Dávid, Polyóka Ádám, Lindner Szabolcs, Füle Kristóf, Bobola Balázs, Szabó Ádám, Üveges Péter, Sztaskó Zoltán, Béres Alex, Cser Ernő, Éliás Levente, Béky Márk és Szabó-Horváth Martin
Mérkőzést követően Kornis Dávid vezetőedző értékelt:
„Ez a mérkőzés egy kicsit sem úgy történt, ahogyan azt szerettük volna vagy ahogyan készültünk rá… Márcsak azért sem, mivel ellenfelünknél több BLSZ III-as játékos is volt, ami a helyszínen derült ki. Nálunk pedig ismét három hiányzó és három U17-es játékos volt.
Sajnos – amit sejteni lehetett – kijött a fáradtság a srácokon. Lassan és enerváltan játszottunk. Rengeteg hibát vétettünk mind egyénileg, mind pedig csapat szinten. Amit mérkőzést megelőzően megbeszéltünk, abból csak minimálisat láttam vissza. Míg ellenfelünknek minden kapuralövése gól volt, addig mi a másik oldalon HÉT ziccert nem tudtunk berúgni!
Vannak bizonyos dolgok, amik elfogadhatatlanok! Lehetsz bármennyire fáradt, ellenben így nem viselkedhetsz! Egy csapat vagyunk! Remélem nem csak én gondolkozok el ezeken, hanem Mindenki! A felkészülés alatt elindultunk egy úton, azt az utat szeretném folytatni! A csapat sokkal többre hivatott, amit már bizonyítottak a felkészülés során!”
ESMTK csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszi szezonra
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!