Vasárnap a dobogóért küzdő Pénzügyőr csapatát fogadtuk a Regionális bajnokság hajrájában
Az idei szezonban visszatérő módon már többször is „alkalmazott” forgatókönyv szerint zajlottak az események. Míg ellenfelünk kíméletlenül kihasználta helyzetét, addig Mi sajnos nem találtunk kapuba

A döntetlen „szagú” meccsen egy gól döntött, sajnos nem a Mi javunkra
Mérkőzést követően Kornis Dávid vezetőedző értékelt:
„Egy nagy iramú mérkőzést sikerült játszanunk egy kompakt csapat ellen, akik a dobogó harmadik fokán vannak.
A mérkőzés alatt, ha megkérdezik ki hol áll a tabellán, akkor senki nem mondja meg, hogy mi vagyunk hátul, míg ellenfelünk elől. Főleg az első félidőt látva, amikor beszorítottuk ellenfelünk és volt, hogy 20 percen keresztül az ő térfelükön ment a játék! Végig partyban voltunk, sőt… megint mi alakítottunk ki több helyzetet és hagytunk ki ajtó-ablak ziccert.
Egy rosszul megítélt pontrúgásból lecsorgó labdát rúgott be ellenfelünk, amivel megnyerték a mérkőzést.
Ha nem is mi nyerünk, egy Döntetlent megérdemelt volna a csapatom!
Furcsa helyzet és időszak ez.. Mindegy ki ellen játszunk és hol helyezkednek el a tabellán, egyik mérkőzésen sem érdemeltünk vereséget!
Olyan nüanszokon múlnak a mérkőzéseink, ami sajnos már a mentális fáradtságból adódik. Mindenesetre büszke vagyok a játékosaimra!”
Pénzügyőr csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezon hátralévő mérkőzéseihez
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!