U8-9 hírek

Egyéb, Halásztelki FC, U11

U11: Két futsal győzelem, kapott gól nélkül

Ma reggel 8 órakor már ifjainknak harsant a mérkőzést kezdő sípszó a szigetszentmiklósi városi sportcsarnokban a futsal bajnokság újabb játéknapján.
Egyéb, Halásztelki FC, U17

U17: Gólgazdag edzőmeccs Taksonyban

A felkészülés intenzív hétköznapjait vasárnap edzőmeccs törte meg U17-es brigádunknál, ugyanis Taksonyba látogattunk délelőtt, egy kis mozgásra Előzetes tervek szerint
Egyéb, Halásztelki FC, U13"sárga"

U13″sárga”: Szombatot követően vasárnap is pályán

Sűrű hétvégét tudott le U13-as sárga alakulatunk, ugyanis a szombati edzőmérkőzést követően vasárnap már futsal játéknapra volt hivatalos brigádunk Két
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U12: Továbbra is veretlenül a futsal sorozatban

Vasárnap a harmadik játéknaphoz érkezett az U13-as téli futsal sorozat. Három hibátlan csapat találkozott a Törökbálinti Sportközpontban, hiszen egy évvel
Egyéb, Halásztelki FC, U13"sárga"

U13″sárga”: Edzőmeccsel indult a hétvége

Végérvényesen beindult a felkészülés U-as „sárga” csapatunknak, hiszen a téli futsal bajnokság mellett szombaton lejátszották ifjaink első edzőmeccsüket Törökbálintra látogatott
Egyéb, Halásztelki FC, U10-U11

U10-U11: Ismét téli terem Bozsikon játszhattunk

Bozsik tornák téli sorozatában U10-U11-es vegyes csapatunk érdekelt. A srácok az ősz folyamán még nem ízlelték meg a Bozsik tornák
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket

A téli felkészülés két hete dübörög felnőtt csapatunknálSzombaton pedig már le is játszottuk első edzőmérkőzésünket. Budaörsre látogattunk, ahol az U19-es
Egyéb, Halásztelki FC, U13 kék

U13″kék”: Box edzés is színesíti a felkészülést

Javában zakatol a felkészülés korosztályainknálA téli álomból való visszatérés nem csupán a futball pályán, de a teremben is zajlik A