Az utóbbi utánpótlás tornákon rendre remek teljesítményt nyújtó U9-es brigádunk is focival kezdte csütörtökön az őszi szünetet. Az idősebbekhez hasonlóan szintén az Októberfeszt utánpótlás tornán volt jelenésünk![]()
Pazarul csaptunk bele a tornába, hiszen mind a három mérkőzésünket magabiztosan nyertük, ráadásul gólt sem kapva (a második meccsen a kapufáról kipattanó lövést ítélték tévesen gólnak, no de ez legyen a legnagyobb probléma)![]()
![]()
Az elődöntőben hiába szegeztük kapu elé a soroksári brigádot, helyzetkihasználásunk ezúttal nem volt ideális. Az utolsó percben hiába rúghattunk büntetőt, nem lőttük be, így maradt a bronzcsata. A dráma pedig folytatódott. Extra játékot mutatva végig vezettünk, ám másfél percet még ráhúzott a játékvezető és az utolsó másodpercben egyenlítettek a tataiak. A büntetők pedig ezúttal sem voltak a barátaink, így a nagyon értékes negyedik helyen zártunk![]()
Csoportmérkőzések:
MLTC
–![]()
![]()
Máthé Attila
, Tóth Milán
, Molnár Milán ![]()
Budaörs
–![]()
![]()
Máthé Attila, Molnár Milán, Tóth Milán
Tatai AC
–![]()
![]()
Fodor Bercel
Helyosztók:
Soroksár
–![]()
![]()
Fodor Bercel
Tatai AC
–
büntetőkkel![]()
Józsa Hunor, Tóth Milán
U9: Tarpai Olivér, Józsa Hunor, Fodor Bercel, Kiss Barnabás, Molnár Milán, Tóth Milán, Máthé Attila
A tornát követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:
„A torna előtt azt kértem a srácoktól, hogy alkalmazzák az edzéseken tanultakat és hogy hozzanak minél több jó döntést a pályán.
A három csoportmérkőzésen nagyon szép csapatjátékot mutatva három győzelemmel masíroztunk az elődöntőbe.
Az utolsó két mérkőzésen sem játszottunk rosszul, viszont itt elfogyott az energia és egyúttal a koncentráció is. A Soroksár ellen rengeteg ziccert hagytunk ki, ami megbosszulta magát, az ellenfél a meccs végére vezetett egy góllal. Egyenlítésre volt esélyünk az utolsó percben, de a javunkra megítélt büntetőt kihagytuk.
A harmadik helyért a legyőzött csoport ellenfelük ellen vezetünk kettő egyre, de az utolsó pillanatban figyelmetlenségből kaptunk egy gólt, így büntetőkre került sor, ahol rengeteg kihagyott rúgás után alulmaradtunk.
Nagyon büszke vagyok a srácokra és gratulálok nekik! Remélem sokat tanultak ebből, mert a meccsek szünetekben beszéltünk például a megfelelő táplálkozás , pihenés fontosságáról.”
A szervezőknek köszönjük a szuper lebonyolítást, ellenfeleinknek pedig köszönjük a mérkőzéseket![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
