Hétköznap sem pihen legidősebb utánpótlás korosztályunk, hiszen az edzések mellett felkészülési mérkőzés is szerepelt a hétköznapok programjábanEzúttal Taksonyba látogattunk, ahol
Vasárnap immár harmadik edzőmérkőzését játszotta újjáalakuló U19-es brigádunk. Többen „szögre akasztották a stoplist” télen, ám akik maradtak, ezerrel beleteszik a
Beindult a meccsdömping legidősebb utánpótlás korosztályunknál is, hiszen a hétvégi REAC elleni első edzőmérkőzést követően tegnap késő délután már egy
Átalakulóban lévő legidősebb utánpótlás korosztályunk is gőzerővel pörgeti az edzéseketA Kornis Dávid vezetésével készülő ifjak vasárnap lejátszották első téli felkészülési
Legidősebb utánpótlás korosztályunk téli pihenőjét követően csütörtökön megkezdi a munkát, felkészülve a tavaszi hadjáratra Alakulatunk eddigi vezetőedzője, Deák Zsolt civil