Másfél héttel a bajnoki rajt előtt újfent meccselt egyet felnőtt csapatunk. Ismételten magasabb osztályban vitézkedő brigád látogatott Halásztelekre, hiszen ezúttal az 1908 SZAC Budapest
volt a vendég ![]()
A pályán lévők talán még a vízilabda vb bűvöletében voltak, ugyanis
gólt rámoltak be összesen egymás – vagy adott esetben saját – kapujába ![]()
Góljainkat Tamás Dávid, Nádas Krisztián, Gáspár Andris és Novakov Dominik szerezték ![]()
![]()
Mérkőzést követően Gábor Béky vezetőedző értékelt:
„Az első harminc percben ízelítőt kaptunk egy magasabb tempójú, erősebb intenzitású mérkőzésből. Ezt az intenzitást szeretném több ideig látni a jövőben.
Elégedett voltam a játékkal, a helyzetek kialakításával, ellenben a befejezésekkel nem. Összességében biztató volt, amit láttam, rendben leszünk a rajtra.”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban ![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
