Egy hét pihenőt követően ismét bajnokit játszott U15-ös csapatunk. A múlt heti szabad hétvége után ezúttal is hazai környezetben meccseltünk
A jó formában lévő és remek játékerőt képviselő Ikarus Maroshegy gárdája látogatott a Sportcentrumba![]()

A reggel óta szakadó esőben lejátszott bajnokin nem igazán tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni és a helyzetekkel is jól sáfárkodó vendégek megérdemelten vitték el a három pontot![]()
Javításra már rögtön hétvégén lesz lehetőség, úgyhogy fel a fejjel Srácok![]()
![]()

Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:
„Tudtam, tudtuk, hogy egy erős csapat lesz az Ikarus-Maroshegy. Tudtam azt is, hogy a betegségek és a különböző problémák miatt nem volt teljesen ideális a heti felkészülésünk. De azt, hogy a mai nap miért voltunk ennyire enerváltak, tompák és pontatlanok,sajnos nem tudom…
Az égvilágon semmi előjele nem volt ennek a produkciónak, de mivel a Srácok csak azt próbálják megvalósitani amit én mondok Nekik, ezért a következő merkőzésre megpróbálom még jobban felkészíteni Őket! Ez a Csapat tud ennél sokkal jobban játszani és küzdeni. Ígérem ezt hamarosan be is bizonyítják!”
Maroshegy csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
