A sikeres bajnoki nyitányt követően vasárnap már a második forduló köszöntött U14-es „sárga” csapatunkra. A múlt heti szigetszentmiklósi vendégjáték után ezúttal hazai pályán meccseltünk, mégpedig a csoport egyik favoritja, a Ferihegy-Vecsés ellen![]()
![]()

Be is kezdtek a vendégek és rögtön letették „névjegyüket”. Negyedóra elteltével három mínuszban voltunk. Pántya Levi szépített ugyan, ám postafordultával érkezett a válasz. Erre még Pántya Levinek volt egy újabb „gól viszontválasza”, azonban a találkozó fennmaradó részében a vecsésiek további találataikkal egyértelműsítették fölényüket![]()
Nem baj Srácok, fel a fejjel ![]()
A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Laci Sándor értékelt:
„Egy jól szervezett, három éve együtt focizó csapat volt az ellenfél, akik nagyon összeszokottan és jól játszottak. Sajnos az első szögletből az ellenfél gólt szerzett, de a srácok hajtottak becsülettel és nem adták fel. Voltak hibák és még keresgéljük egymást a pályán, de egyre összeszokottabb játékképet mutat a csapat.
Sok támadásunk sajnos nem zárult eredményesen, ugyanakkor az ellenfél tűpontossággal vezette a kontrákat! Tanulunk belőle és építkezünk tovább.”
A Vecsés csapatának gratulálunk! Köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
