Szerző: hfc.admin

U13: Szezon értékelő – A fejlődés útján

Visszatekintve az elmút szezonra ezúttal az U13-as brigádunk teljesítményét lapozzuk fel a képzeletbeli emlékkönyvben📖

Szűkös kerettel vágtunk neki az idénynek, amely időközben tovább apadt, ám az alapszakaszt egy mérkőzés kivételével hibátlanul hoztuk le💪A télen edzőváltásra került sor ezen korosztályunknál, majd a felsőházi rájátszásban már hétről hétre éles meccseket játszhattak ifjaink, rendkívül jó csapatok ellen🆙Tavaszra a keret is bővült és a feljátszókkal remek brigád alakult, amely egy utánpótlás tornán szerzett bronzéremmel tette teljessé az idényt🥉

Az új szezonra az alapok letétele megtörtént, a nyári igazolásokkal kiegészülve pedig sok örömet okozhatnak még tehetségeink🔜

🙋‍♂️Bakk Attila, Bartók Tamás, Csercsel Balázs, Csiklya Noel, Dobos Ádám, Forró Zalán, Hangyál Zsombor, Hederics Marcell, Hegedűs Nimród, Kaló Milán, Kottra Nándor, Kozma Vajk, Nádházi Gergő, Oke Olamide, Pántya Levente, Püpöki Gergely és Vereckei Zsombor

Az U1️⃣1️⃣-es csapatból feljátszott: Csala Márk, Dombovári Félix, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Kárpáti Bálint, Spáczay Martin, Sponga Márk és Tarpai Poldi

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣A szezont Kornis Dávid vezetőedző értékelte:

„Azt gondolom sikerült felülmúlnunk és túl teljesítenünk minden elvárást és célt. Egy remek szezont tudhatunk magunk mögött.

Bizonyos szempontból könnyű, bizonyos szempontból nagyon nehéz dolgom volt…hosszú és farásztó hónapok voltak..rengeteg energiát fektettem bele, hogy minél többet tanúljanak a srácok a fociról és ezáltal, minél többet fejlődjenek, minél szebb focit játszanak. Nagyon az alapokig kellett visszamenni az edzéseken, így nem teljesen abban az ütemben tudtunk haladni, ahogyan én azt elképzeltem, mikor elvállaltam a csapat irányítását.

Szerencsére a gyerekek nagyon befogadóképesek voltak így rengeteget tudtak fejlődni ezalatt az idő alatt és a végére beérett a munka gyümölcse.

Ősszel 1 vereséggel sikerült tovább menni a felsőházba. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a Tavasz.. Ennek ellenére szerettem volna jó eredményeket elérni. Szerettem volna, ha sikerül megszorongatni az ellenfeleinket. Ez sikerült… Várakozásainkat felülmúlva. Játékban rengeteget fejlődött a csapat a tavasszal, ezt az eredmények nem is teljesen tükrözik. Nem túlzás azt mondanom, hogy a felsőházban mi játszottuk a focit. Míg ellenfeleink a rúgd előre fuss utána focit játszották, addig mi kifejezetten szép, tudatos labdakihozatalt jászottunk egészen a kapustól felépítve. Rengeteg nagyszerű támadást vezettünk és számtalan helyzetet dolgoztunk ki.

Viszont a focit nem a szépségére díjazzák, hanem gólra játszák, abban pedig – Sajnos – hadilábon álltunk.

A szezon mélypontja a Dunaharaszti elleni visszavágó volt, amit Szerdán jászottunk. Az első 20 percben parádésan fociztunk, vezetést is szereztünk..Már ott eldönthettük volna a mérkőzést, büntetőt is hibáztunk. Ezután sajnos elfogytunk. Ott láttam igazán, hogy elfáradtak a srácok..és Én is.. Mélyen érintett..Csalódtam elsősorban magamban, hogy nem tudtam hozzátenni azon a napon.

Az élet ilyen..egy igazi hullámvasút..egyszer fent, egyszer lent..

És akkor jött a Vasárnap. Számomra az volt a csúcspont. A Maglód elleni utolsó hazai mérkőzésünk. Reménykedtem, hogy kimászunk abból a Szerdai gödörből. Végig remek focit játszva, küzdésből, akaratból jelesre vizsgázva jött az a bizonyos Gól az utolsó percben – kivételesen mi szereztük és nem ellenfelünk -. Az a gól lélektanilag úgy kellett az egész szezont figyelembe véve, mint egy falat kenyér.. Mind a gyerekeknek, mind pedig nekem. Megérdemelték a srácok, megérdemeltük. Hihetetlen sok munkát fektettünk bele, rengeteget dolgoztunk érte közösen!

Mikor ideérkeztem feltettek nekem egy kérdést? „Mikor lennék elégedett?”

– Az vagyok!!! Azt gondolom Mindenki az lehet!!!

A jövőt illetően a csapat osztályt ugrik és magasabb osztályban méretteti meg magát.

Az élet úgy hozta, hogy Családi okok miatt nem tudom tovább folytatni Vezetőedzői titulusom és nem én viszem tovább a csapatot! Más munkakörben maradok az egyesületnél!

Itt is szeretném megköszönni ezt az időszakot, amit a csapattal tölthettem! Hálás vagyok nekik a munkáért és mindenért amit a pályán és azon kívül kaptam tőlük.

Remek srácok. Sokat tanultam én is tőlük. Remélem sikerült nekik átadnom a fociról alkotott képemet és elképzeléseimet!

Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

Köszönöm a Szülőknek és a Vezetőségnek a bizalmat, támogatást!

Hajrá Telek!”

Ahogyan Dávid is említette, a csapatot ugyan nem viszi tovább, ám marad egyesületünk kötelékében, így nem búcsúzunk💪

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket 🤝🙏

A szülőknek és szurkolóinknak köszönet a rengeteg támogatásért, valamint azért, hogy mindig mellettünk vannak🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Szigethalomról tér haza középpályásunk

Nyáron ugyan nem pattog a labda, ám a billentyűzet javában füstöl, de nem a hőségtől☀️Elstartolt ugyanis az átigazolási szezon, amelyet illetően idén sem fogunk unatkozni💪🔥

Első nyári igazolásunk Ádám Vince, aki a Szigethalom SC-től tér haza Halásztelekre. Vince a Sportcentrumban tanulta meg a labdarúgás alapjait, majd 5️⃣ év után ismét az Ősz utcában futhat ki hazai pályán a centerre. A rendkívül technikás középpályás U15-ös brigádunkhoz csatlakozik a felkészülés kezdetén 💣💪🔥🤝

Örülünk, hogy itt vagy Vince, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U7: Szezon értékelő – A legkisebb tehetségek

Az elmúlt szezonra visszatekintő sorozatunk újabb mérföldköve ezúttal a legkisebb korosztály💙💛U7 ifjaink is izgalmas évet tudhatnak maguk mögött, hiszen amellett, hogy még most tették meg az első lépéseket a futball pályán, ügyesen kezdték bontogatni szárnyaikat és a versenyeztetés terén is maradandót alkottak, hiszen két-két ezüst és bronz is került a dicsőség vitrinbe🥈🥉

Természetesen ebben a korban sem ez a legfontosabb, ám megnyugtató, hogy tehetségekből ezen korosztályunkban sincs hiány, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy két játékosunk állandó résztvevője az MTK Budapest edzéseinek (Pákolicz Donát és Szövérfi Benedikt)👏👏👏

🙋‍♂️Balogh Nikolasz, Bánszky Zétény, Bencze-Holové Marci, Bozó Imre Bence, Czöndör Beni, Dan Péter, Farkas Zsombor, Fikó Milán, Fodor Bercel, Fodor Botond, Fürcht Milán, Gnyálin Benjamin, Horváth Bence, Józsa Hunor, Juhász Bende, Kiss Barnabás, Koszta Ádám, Kovács Zsombor, Lénárd Márk, Létó Nándor, Lutter Tibor, Matók Olivér, Mártha Levente, Máthé Attila, Mertus Ádám, Molnár Milán, Nagy Bálint, Nótári Kristóf, Oke Oladipo, Pákolicz Donát, Potó Dániel, Sándor Armand, Solymosi Dominik, Stadler Igor, Süle Vidor, Szabó Merse, Tarnóczky Ádám, Tarpai Olivér, Tüzes Ádám és Visztra Bulcsú

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣A szezont Gáspár Andrea vezetőedző értékelte:

„Ősszel, kezdeti létszámhiányban szenvedtünk, de már decemberre hatalmas növekedést tapasztaltunk, tavaszra viszont több mint duplájára nőtt az U7-es korosztály játékosainak száma. A gyerekek fejlődése érdekében, csoportbontásokkal dolgozunk, 3 edzővel. Tavaszra, a legkisebbeknek kialakítottunk egy mini csopotot is. Így mindenki korosztályának és tudásának megfelelően fejlődhet, remek körülmények között.

Fontosnak tartjuk a korosztálynak megfelelő technikai elemek elsajátítását, 1v1-es játékok begyakorlását, illetve az ehhez szükséges önbizalomepítést. A sport megszerettetése mellett, kiemelt figyelmet kap a mozgáskoordináció fejlesztése is.

Határozott fejlődést tapasztaltunk az egyéni játékban, labdabirtoklásban és labdaszerzésben egyaránt. A játékosaink legtöbbjénél a támadójáték gyors, határozott, kapuratörő. Védekezésben, az ellenfél mielőbbi nyomásalá helyezése a cél, amit szintén viszontlátunk a mérkőzéseken.

Tavasszal többször méretettek meg a srácok, nem csak Bozsik fesztiválon. Ezeken az edzőmérkőzéseken és tornákon mindig tisztesen helytálltak, többször teljesítettek a vártnál jobban. Rengeteg gól született, sok játékperccel gazdagodtak.

A 2017-es születésűek csatlakoznak az U8-9-es korosztályhoz, akik biztosan megállják a helyüket a “nagyobbak” közt.”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket 🤝🙏

A szülőknek és szurkolóinknak köszönet a rengeteg támogatásért, valamint azért, hogy mindig mellettünk vannak🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Május hónap legjobbja

Utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅 Így volt ez májusban hónapban is 💪

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Sándor Armand🏅💙💛

👉U7: Kovács Zsombor🏅💙💛

👉U8: Tímár Balázs🏅💙💛

👉U9: Farkas Dominik🏅💙💛

👉U11 „kék”: Hegedűs-Nagy Csaba🏅💙💛

👉U11 „zöld”: Megyery Dániel🏅💙💛

👉U13: Bartók Tamás🏅💙💛

👉U15: Éliás Dániel🏅💙💛

👉U17: Kéri Dávid🏅💙💛

👉U19: Obornyák Dávid🏅💙💛

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb sikeres foci tábort rendeztünk

Az elmúlt év sikeres táboroztatását követően már sejtettük, egy hét nem lesz elegendő a rengeteg jelentkező Számára, így július első hetére még indítottunk egy újabb „tábor etap”-ot🌞🏖⏯

A nem csupán igazolt labdarúgóink számára megrendezett egy hét több, mint 60 főt vonzott, így a két hét alatt bőven túlléptük a 110-es tábor létszámot🆙

Ezúttal sem hiányozhattak a már jól megszokott focis eszközök a napi 2️⃣ edzés mellett, így szerencsére állandóan foglaltak voltak a teqball asztalok és a csocsó is.

Ebbe a táborunkba is ellátogatott Nabil Hamza freestyle focista és az MTK Budapest stadiontúrája is belefért a sűrű pogramba 🏟⚽️🪄Mozi vetítésünk pedig telt házzal pörgött📽

A Shirkán lovas fejlesztés és lovarda jóvoltából ismét kipróbálhatták a srácok a lovaglás örömeit, a záró napon pedig a vizes csúszda is újfent hatalmas sikert aratott🫏🌊

Köszönjük, hogy itt voltatok Srácok👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11 „zöld”: Szezon értékelő – Foci, foci, foci

Értékelő visszatekintésünk újabb fejezetét az U11-es „zöld” csapatunkkal folytatjuk🔙🔛

Klubunk folyamatos fejlődése megemelkedett gyermek létszámmal is jár, amelynek eredményeként idén teszt jelleggel a teljes csoport bontás mellett döntöttünk az U11-es korosztályunkban. Ez nem csupán a meglévő létszám ketté választását jelentette, hanem külön edzésbeosztást és versenyeztetést is. A cél a gyerekek saját aktuális tudásszintjéhez megtalálni a fejlődésük szempontjából optimális kereteket🆙

Mindez rengeteg szervezést és feladatot „dobott” az asztalra, ám visszatekintve az évre, nem is kérdés, megérte🔥

U1️⃣1️⃣-es „zöld” csapatunk Laci Sándor vezetőedző irányításával robogott előre🚄Az őszi „ismerkedős” időszakot követően tavasszal már edzőmérkőzések sokasága várt ifjainkra, így unalmas percekre nem lehetett panaszkodni és kellő játékperc került a lábakba hasonló erősségű ellenfelek által💪⏱Nem beszélve egy tavaszi 1️⃣6️⃣ veretlen mérkőzésből álló szériáról✅

🙋‍♂️Albert Dominik, Balogh Richárd, Batyi Sándor, Demus-Kiszeli Koppány, Kis Dominik, Kovács Gábor, Laci Náron, Megyery Dániel, Nagy Norbert, Odri Bence, Pap Ákos, Papp Ádám, Pintér Roland, Sturcz Kevin, Szabó Ármin, Szécsi Dominik, Székely Krisztián, Terényi Soma, Tímár Noel, Tóbisz Milán, Váczi Balázs és Vereckei Zétény

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣A szezont Sándor István Laci vezetőedző értékelte:

„Saját magammal szemben elvárásként az fogalmazódott meg bennem, hogy olyan edző tudjak lenni, aki az értékes plusz egy fő tud lenni a csapat számára a vonal mentén, támogatja és terelgeti őket a megfelelő irányba. Emellett célként tűztem ki magam előtt azt is, hogy megismerjem a gyerekeket külön-külön képesség és mentalitás szerint. Azt gondolom, ez volt a kulcs ahhoz, hogy egy jól szervezett csapattal tudtuk zárni a szezont.

A tavaszi szezont egy teljesen más mentalitással kezdtük, a csapatban nagy volt a játszani akarás és szerették volna megmutatni a srácok, hogy csapatként mire képesek. Azt gondolom, hogy egy nagyon erős tavaszi szezont zártunk sok játékperccel. A csapatszellem és összjáték már a téli futsal időszakban megmutatkozott és utána mint a gőzhenger vitte magával a csapatot meccsről meccsre. Minden játékos képességeinek legjavát beleadva tette hozzá azt a kis pluszt a játékba amivel a mérkőzéseket a pozitív irányba tudtuk billenteni az ellenfeleink legnagyobb meglepetésére. A fiúk megízlelték a győzelem ízét, ami meccsről meccsre egyre jobban összekovácsolta őket.

Az edzéseken próbáltam játékos feladatokkal fejleszteni a gyerekeket mind fizikai és mentális szinten. Megünnepeltük a születésnapokat, a névnapokat, megbeszéltük mindenkinek az ügyes bajos dolgait, az iskolai problémákat, ezzel rávilágítva őket arra, hogy mind hasonló problémákkal küzdenek, ez vezetett a csapatszellem kialakulásához valamint egymás megismeréséhez.

A csúcspont számomra az volt, amikor egyik Bozsik fesztivált követően a másikat is veretlenül zártuk, majd a barátságos mérkőzéseket is megnyerve a csapatot két lábbal a földön tartani volt a legjelentősebb de a legnehezebb is egyben. Az önbizalmuk növelésével egyre merészebben és egyre dinamikusabban játszottak a fiúk, még az apró kis csínytevések is belefértek amivel tovább emelték a csapat önbizalmát.

Szeretném megköszönni a szülők hozzáállását, áldozatos munkájukat, szurkolásukat.

Kemény és örömteli munka volt dolgozni a csapattal, azt gondolom, hogy a végére értették meg igazán, hogy összetartó csapatként okos focival, biztos technikai alapokkal jó eredményeket lehet elérni. A tavaszi szezonban olyan csapatok ellen értünk el sikereket nagy gólaránnyal, akiktől az őszi szezonban nagy gólaránnyal kaptunk ki.

Az új szezont ott szeretném folytatni, ahol az előző szezont abbahagytuk! Igaz, hogy nagyon sokan fellépnek az U13-as korosztályba, de remélem, hogy tovább tudjuk vinni az U11 zöld csapat hírnevét erre a szezonra is. Az új szezon augusztus hónapja főleg az ismerkedéssel és az egyéni képességek felmérésével fogjuk kezdeni, igyekszem sok barátságos felkészülési mérkőzést szervezni és megtalálni minden játékos erősségét, hogy megtalálhassa helyét a csapatban. Néha fognak kapni házi feladatot is, kiemelten fogom kezelni az edzéslátogatást és az edzéseken való teljesítményt, ez lesz az alapja a Bozsik tornákon való részvételnek.

Azt szeretném, hogy egymással tisztelettel beszéljenek és egymást segítség, fontos lesz az iskolai teljesítmény is, arra fogom ösztönözni őket, hogy csak okos fejjel lehet okosan focizni.

A szülőktől pedig azt szeretném kérni, hogy támogassák gyermeküket ezekkel a gondolatokkal : ‘dolgozz keményen, meglásd meglesz az eredménye, tudom, hogy képes vagy rá, bízz magadban’.”

Ellenfeleinkenk köszönjük a remek mérkőzéseket 🤝🙏

A szülőknek és szurkolóinknak köszönet a rengeteg támogatásért, valamint azért, hogy mindig mellettünk vannak🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛