U13 „kék”: Fantasztikus rajt az első osztályban

Megkezdődött a bajnokság U13-as korosztályainknak is ▶️ Szombat délelőtt „kék” csapatunk lépett pályára hazai környezetben és a tehetségközpontként működő Monor második csapatával meccseltünk az első számú edzőpályán🆚

A felkészülési időszak alatt lejátszott edzőmeccsek reménykedésre adtak okot, azonban amit a srácok letettek az asztalra az első osztály nyitó fordulójában, arra nem sokan gondoltak💪🔥

Az első perctől kezdve óriási iramot diktálva, pazar támadásokat vezetve, gólratörően játszottunk, hátul pedig remekül zártuk a reteszt⚽A rendre szemre is tetszetős játékunk igazi csapatmunkával párosult, így nem meglepő, hogy a centeren párhuzamosan zajló meccs nézői is jó néhányszor át-átpillantottak👀

Bravó Srácok, pazar teljesítmény volt👏👏👏

🗣Mérkőzés követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Lejátszottuk első bajnoki mérkőzésünket a Monor csapata ellen. Fontos volt a jó kezdés, így rendkívül örülök, hogy a srácok mindent megtettek a pályán. Végig nagy akarattal és örömmel játszottak. Ami külön tetszett, hogy játékosaim nem játszottak öncélúan és mindenki kereste a jobb pozícióban helyezkedő társát a kapu előtt is.

Készülünk tovább, hétfőn remélhetőleg mindenki rendelkezésemre áll majd.”

Monor csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Győzelem idegenben

zombat délelőtt ismét pályára lépett legidősebb utánpótlás korosztályunk⚽A második forduló a Fővárosi Vízművek Sk. ellen „ért” Bennünket és bíztunk abban, megkezdjük a pontszerzést a bajnoki sorozatban 🆚

A srácok nem spóroltak az izgalmakkal, hiszen a gólokat a játékrészek végére „időzítették”.

Az első etap végén Béres Alex góljával szereztünk vezetést 0⃣1⃣🎯 és előnnyel mehettünk pihenőre.

A második játérészben is a végére maradt a „csattanó”, ugyanis az utolsó 8⃣ percben 3⃣ alkalommal is örülhettünk. A csereként beálló Demeter Bence 0⃣2⃣🎯, majd a szintén új lendületet hozó Cser Ernő is betalált 0⃣3⃣🎯, a zárszó pedig Szabó Ádinál volt, biztossá téve győzelmünket 0⃣4⃣🎯

Bravó Srácok👏

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egyre jobban kezdenek rögzülni az edzésen gyakoroltak, védekezésben szervezettek voltunk, illetve labdabirtoklásban is sokat léptünk előre!

Az első félidőben sikerült két-három komoly helyzetet kialakítanunk, azonban egyiket sem sikerült gólra váltanunk, végül egy büntetőt követően mégis előnnyel vonultunk a szünetre!

A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, leszámítva az utolsó tíz percet, ahol nagy arányban tudtuk növelni az előnyünket!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Rúgott gól és pont nélkül Felsőpakonyban

Szombat délután a tavaly még első osztályú Felsőpakony vendégei voltunk a Pest vármegyei II. osztályú bajnokság déli csoportjának 3. fordulójában🆚

Az első két fellépés nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt terveztük, így kellő motivációval csaphattunk bele első pontjaink megszerzését célzó hadműveletbe💪

Meccstervünk már a mérkőzés elején ködbe veszett, ugyanis egy könnyű síppal fújt büntetőt könyörtelenül kihasználtak a hazaiak és máris egy mínuszban voltunk 1⃣0⃣

Nem igazán találtuk az ellenszert a hazaiak védelmének feltörésére és leginkább mezőnyjátékkal „pötyögött” el az első játékrész. Még a szünet előtt 2⃣ kihagyás 2⃣ gólba került, így tetemesre duzzadt a hátrány a pihenőre 3⃣0⃣

Fordulást követően felpörögtünk végre és domináltunk, azonban kapura veszélyes helyzetet nem igazán sikerült kidolgozni. Az utolsó percben még volt lehetőségünk a szépítésre, ám a javunkra megítélt büntetőt nem sikerült értékesíteni ❌

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Az első félidőben valahol a felsőpakonyi táblánál ragadtunk, aztán a második félidőre megérkeztünk a pályára is. Úgy kellene játszanunk az egész meccsen, ahogy azt a második félidőben bemutattuk, amihez gratulálok.

Tudunk mi így is focizni, de nem értem, miért kell ekkora előnyt adni ellenfelünknek?!

Remélem kapok rá választ… a pályán és nem szavakban, mert szavakkal már tele a padlás…”

Felsőpakony csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U17: Kelen elleni győzelemmel nyitottuk a bajnokságot

Végre meccsnapra ébredhettek szombaton reggel U17-es ifjaink, ugyanis délelőtt 10 órai kezdettel elindult a regionális bajnokság▶️Rögtön az első fordulóban a Kelen Talents érkezett vendégségbe🆚

Nem feltétlenül jó házigazdaként, de neki ugrottunk a zöld mezeseknek és már a 8⃣. percben vezetést szereztünk Ales „Tito” távoli löketével, amely Pandur Gabin megpattanva talált utat a kapuba 1⃣0⃣🎯

Nem álltunk meg és folyamatosan nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, ám a félidőben már nem változott az állás. Annál inkább a fordulást követően👀

A második etap elején egy figyelmetlenségünket góllal büntette a Kelen 1⃣1⃣, ám 2⃣ perc sem telt el, Kuti Levi viharzott el a jobb szélen, pontos beadását pedig Nagy Niko passzolta be, megszerezve ezzel ismét a vezetést 2⃣1⃣🎯

Szinte rögtön a középkezdést követően újfent Nagy Niko mattolt 3⃣1⃣🎯, amellyel el is dőlt a mérkőzés.

A végére még maradt egy újabb „gólpörgés”, hiszen előbb Nagy Niko pazar szólóját követő passzt váltott gólra Szabó-Horváth Martin 4⃣1⃣🎯Amire válaszoltak a vendégek, ám az utolsó szó a Mienk volt Angyal Olivér révén 5⃣2⃣🎯

Bravó Srácok👏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:

„Nem kezdtük jól a találkozót. Gólunk ellenére álmos, szervezetlen, kapkodó csapat benyomását keltettük. Az ivószünet után valamelyest feljavultunk, de még mindig nem voltunk elég élesek.

A második félidőben hamar egyenlített az ellenfél, amire szerencsére gyorsan tudtunk válaszolni. Ez egy picit megtörte ellenfelünket, amit jól használtunk ki, gólokat rúgtunk.

Összességében a mutatott játékkal egyáltalán nem, az eredménnyel viszont elégedett vagyok. Egy kiválóan védekező csapatot tudtunk ma legyőzni, de az a futball, amit mi tudunk nyomokban sem hasonlít a maira. Lesz jobb!”

Kelen együttesének köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Győzelem a bajnoki rajton

Péntek este megkezdte Old Boys csapatunk is a bajnokságot. Az első fordulóban idegenben lépett pályára brigádunk és magabiztos győzelemmel „rúgtuk” be a bajnokság „ajtaját”💪

Amellett, hogy három játékosunk is duplázott a góllövésben, hátul lehúztuk a rolót🎯🥅

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

Csömör csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13 „kék”: Rajtol az első osztály

Szombat délelőtt U13-as „kék” csapatunk is megkezdi a bajnoki sorozatot▶️ Ifjaink az első osztály küzdelmeiben veszik fel azt a bizonyos „kesztyűt”, ahol várhatóan minden mérkőzés igazi kihívás lesz, hiszen remek csapatokkal fogunk játszani hétről hétre💪

Jó néhány magasan jegyzett utánpótlás klub ellen mérettethetjük meg magunkat, amely remek erőfelmérő lesz tehetségeinknek🔥

🆚Bajnoki ellenfeleink: Abonyi KID FC, Carvalho Baluse-Áporka, Dunavarsányi TE, Kincsem SE, Monori SE, Pilisi LK, Szigethalom USC-SZBSE

Az ellenfelekkel az őszi szezonban oda-visszavágós rendszerben mérkőzünk meg, így egy kifejezetten hosszú, 1⃣4⃣ meccses sorozat elé nézünk⚽

A nyári felkészülést Horváth Zoltán irányításával végezte el a keret, akivel a rajt előtt beszélgettünk:

🎙Új edzőként érkeztél Halásztelekre és vetted át az U13 “kék” csapat irányítását. Alapvetően nem csak Téged, de egymást is meg kellett szokniuk a gyerekeknek, hiszen a 4 új érkezőn túl közel a keret fele az U11-ből jött. Milyen volt a felkészülés?

🗣Egymás elfogadása szerintem nagyon jól megy. A srácok megismerése is sokkal gyorsabb tempóban halad, hiszen nagyszerű srácokkal dolgozhatok. A felkészülés viszont döcögősebb volt a nyaralások miatt, de lassan utolérjük magunkat.

🎙Furcsa „kis” klubként ilyet kimondani, de komplett két sor alkotja a keretet.Tulajdonképpen minden posztra két játékosod van. Mennyire van, illetve várható versenyhelyzet?

🗣Versenyhelyzetet szeretnék a keretben, hiszen az vezet a fejlődéshez. Vannak posztok ahol két azonos képességű játékosom van és van olyan is, ahol nem. Ezen is dolgozunk, hogy a többiek felzárkózzanak.

🎙Ezúttal már az első osztályban indulunk. Mire lehetünk képesek a legmagasabb osztályban?

🗣Mivel számomra ismeretlen ez a bajnokság, nehéz bármit is mondani. Ha azt nézzük, hogy első osztály és hogy milyen csapatok alkotják – pl. tehetségközpont is – ki lehet jelenteni, nehéz lesz. A koncepció az volt, hogy inkább egy erősebb bajnokságba nevezzük a fiatal csapatunkat és idővel képesek legyünk szoros, jó meccseket vívni ezekkel a csapatokkal.

🎙Mit vársz az első mérkőzéstől? Monor látogat Halásztelekre szombaton.

🗣Monor tehetségközpont, így biztosan nagyon jó csapatuk van. Ami az én csapatomat illeti, azt várom, hogy amit eddig tanultunk azt alkalmazzuk és próbáljuk a játékunkat játszani bátran, önbizalommal és nagy akarattal.

🆚Csapatunk a Monori SE ellen lép pályára

⏰Szombat 10 órai kezdettel

🏟Hazai pályán a Sportcentrumban

Aki teheti, látogasson ki a Sportcentrumba és szurkoljon csapatunknak📢

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛